Újra Ilja

2010. március 9., kedd, Közélet

A Tamási Áron Színház által az utóbbi években bemutatott előadások egyik meghatározó és legtöbbet díjazott darabjának felújításával jelentkezik a társulat.

Az Ilja prófétát 2001-ben rendezte első ízben Bocsárdi László, az akkori decemberi bemutatót követően az előadás elnyerte az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját, a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak XIV. Fesztiváljának nagydíját, s a Vendégségben Budapesten ― Határon Túli Magyar Színházi Estek rendezvénysorozat legkiemelkedőbb előadásának is ezt tartották. A ma este Sepsiszentgyörgyön bemutatandó felújítás nem csak abban hoz újat, hogy a szereplők egy része kicserélődött, de egyfajta újraértelmezés is. A felújításnak anyagi okai is vannak, de az alkotók elsősorban azért tűzték újra műsorra az előadást, mert közben felnőtt egy újabb generáció, amelynek nem volt alkalma látni ezt a produkciót. Az aktualitásából máig mit sem vesztett Ilja próféta csak a diákoknak lesz bérletes előadás.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1643
szavazógép
2010-03-09: Máról holnapra - Bogdán László:

Lehet-e más a politika?!

A kérdést, amely egyáltalán nem szónoki — ne feledjük, Magyarországon ilyen névvel új párt is alakult —, a választások után az egyik (új) alelnök, Mircea Diaconu színművész, a liberálisok egyik leghitelesebb politikusa tette fel egy tévéműsorban, és szabatosan ki is fejtette, mire gondol.
2010-03-09: Közélet - Farcádi Botond:

Ingatlanokat vásárolna a megyei tanács

Ingatlanvásárra készül Kovászna Megye Tanácsa: a Székely Nemzeti Múzeum, valamint az intézmény gépkocsiparkja számára szereznének be két telket és épületet.