Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Európai idők — európai gondolatok?

2007. szeptember 8., szombat, Nemzet-nemzetiség

1.

A Mikó Kollégium diákjaként olyan tanáraimtól tanultam s ismertem meg az emberi kapcsolatok, magatartások normáit, mint Konsza Samu, Rác Gábor, Harkó József, Salamon Sándor. Gondolatiságuk az együttélésnek, a zsidókkal szembeni toleranciának azt az erkölcsi, etikai szellemiségét tükrözte, mely oly jellemző volt ez erdélyi, a székelyföldi világra. S ennek a toleráns szellemnek olyan háromszéki publicisták, tollforgatók adtak hangot, mint Málik József, Benedek Elek, Veress Dániel, Forró László, Beke György, Domokos Géza.

2.

A háromszéki sajtónak soha nem volt különösebben kiemelt témája a zsidókérdés, vagy polémiái. Már csak azért sem, mert a megyében élt zsidó közösségnek ― az összlakossághoz viszonyított ― lélekszáma soha nem volt jelentős. Ha azonban a sajtóban fel is merültek ezzel kapcsolatos kérdések, azok az első világháború előtti időkben a megértés és tárgyilagosság, a két világháború közötti időszakban a szolidaritás és egymásra utaltság hangján szóltak. Itt nem térek ki az azt követő történelmi periódusra, amelyben állami és nemzetpolitikai feladat volt a zsidókérdés végleges megoldása. Akkor a helyi sajtó is a kívánt hangnemben, az azt megillető helyen és hangsúllyal kezelte a témát. Eredményesen. A második világháború utáni sajtó az akkori, valamennyi politikai irányzat által hallgatólagosan elfogadott, a történelmi tényekkel szembeni óvatos és langyos hangnemben beszélt a zsidókról, mint a fasizmus áldozatairól. Esetenként említést tettek a deportálások évfordulói alkalmával rendezett megemlékezésekről. Ez a hangvétel a rendszerváltás után is alig változott. Kivétel a helyi lapnak az a kemény hangú reagálása, melyben megkérdőjelezte annak a hivatalos politikai nyilatkozatnak hitelét, amely a romániai holokauszt tagadásáról jelent meg az országos sajtóban.

3.

A megye zsidó közösségének létszáma az 1910-es években volt a legmagasabb: mintegy 1200 fő. Később ezen a vidéken is végigsepert a zsidótlanítás szele. A zsidók elleni háború itt is teljes sikerrel, győzelemmel végződött. Mára ez a közösség szinte teljesen eltűnt a megye társadalmi, etnikai térképéről. Fizikailag. De nem így a köztudatból vagy a társadalmi előítéletek színpadáról. Néha különleges, de általában a társadalmi életben régóta jól ismert szereposztásaikban.

Megdöbbentő példaként utal erre a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Európai Idő című lap 2007/8. száma, mely rövid idővel ezelőtt került a kezembe. Néhány cikke, írása valami dermesztő rémmása annak a rendkívül közeli múltat idéző szellemiségnek, amelyről azt mertük feltételezni, hogy már ― legalább e vidék történelmének süllyesztőjébe került. A nagy társadalmi ,,forradalmak" és rendszerváltozások alatt ez ugyan számos metamorfózison ment keresztül, azonban jellegét, tartalmát s nem utolsósorban erejét sikerült keményen és sértetlenül megőriznie. S ez a lap most valami őrült vízióval, fájdalmas és gusztustalan erőlködéssel próbálja újfent a köztudatba, a közgondolkodásba visszaerőszakolni a zsidógyűlöletnek egy újabb, a zsidók világuralomra való törekvése hamis teóriájának mai, cionista változatát. A cikkei, mint egy abszurd rémdráma torzói.

A cionizmusnak ,,magyarságirtó" tevékenységéről, ország s Erdély cionista megszállásáról ,,értekezik". Egyenlőségjelet tesz a cionizmus és a fasizmus közé. Hol zsidó fasizmusról, hol cionista fasizmusról, hol fasiszta zsidó államról beszél. Iszonyat.

Van ilyen, hogy politikai neurózis? Vagy talán éppen egy ilyen állapot kórképe fogalmazódott meg ezekben a közlésekben? Értelmetlen, összefüggéstelen szólamai a politikai demagógiának. Milyen szomorú és döbbenetes jelenség a rációnak ilyen cinikus semmibevevése.

4.

Természetesen, nincs, nem is lehet közöm az Európai Idő világnézeti, politikai attitűdjéhez, állásfoglalásaihoz, hiszen a szólás- és véleményszabadság nevében saját felelősségére azt tesz, ír és közöl, amit erkölcsi és eszmei ideáljai diktálnak és engednek számára. Ugyanígy belső ügye, amit a romániai sajtó- és szólásszabadságról, a román―magyar, vagy éppen a magyar―magyar kapcsolatokról, viszonyokról gondol vagy ír.

Csupán a gyűlöletet szító eszköztárához fűznék néhány kérdést, felvetődött gondolatot.

5.

Itt egy megszakítással vissza kell térnem az elmúlt idők háromszéki sajtójának a zsidókérdéssel szembeni állásfoglalására, s annak egyik klasszikus példájára.

Amíg az 1880-as években Istóczy Győző és Antiszemita Pártjának többi alapítója írásban és parlamenti interpellációkban a zsidóknak a magyar társadalomból való kiszorítását s a zsidókérdés végleges megoldását szorgalmazta, addig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzet 1883. július 10-i számában a lap főszerkesztője, Málik József vezércikkben válaszol egyik méltatlankodó olvasójának, s kifejti álláspontját egy székelyföldi hírlap etikájáról:

,,Azt hisszük, ha... igen tisztelt munkatársunk komolyabban gondolkozik egy hírlap, s főként egy székely vidéki hírlap hivatásáról, nem fogja tőlünk azt kívánni, hogy a Székelyföldön izgassunk a zsidók ellen... Valamint eddig nem voltunk barátai a fajellenes izgatásoknak, épen úgy felhasználunk ezután is minden alkalmat azok megtorlására, a kik... a társadalmi béke ellen emelik fel lázító szavukat…Mert hát nem abban áll a hazafiság, hogy egy nemzetiségi fajt üldözzünk, elnyomjunk, s annak — isten bocsáss — kiirtására törjünk..."

Nem áll szándékomban az egyes történelmi korok sajtóiban jelentkező ,,zsidókérdést" tartalmi elemzésekkel párhuzamba állítani. Csupán egy pillantást, hogy ez a ,,zsidókérdés" ma hogyan jelentkezik a sepsiszentgyörgyi lap említett számában. Az antiszemita irodalom és média minden hordaléka sűrítve tükröződik a lapban. Tömény méreg ez, a javából.

Említést érdemel, hogy a lap főszerkesztője a Pro Europa Ligának címzett válaszában kifejti, a lap szerkesztőségének ,,...egyetlen árva saját mondata sem szerepel az inkriminált lap oldalain". Valóban kevés az önálló gondolat a lapnak a zsidókra vonatkozó összeállításában ― amennyiben ez az önállótlanság egy lap előnyére írható. Alapállását az antiszemita irodalomnak hírhedt forrásmunkájából, a zsidók világuralmi törekvéseit felfedő s leleplező ,,Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei"-ből meríti. Könnyű volt erre rátalálnia, hiszen minden valamirevaló antiszemita írás ebből táplálkozik. A zsidóknak világméretű összeesküvései. Ennek az elméletnek a népszerűsítése az utolsó évszázadban ― mindmáig ― az antiszemita propaganda hatásos eszköztára maradt. A Harmadik Birodalom kancellárja is igen sikeresen használta ezt a forgatókönyvet. A vidéki epigon csak morzsákat ismételget ennek az irodalomnak éppen keze ügyébe akadt példáiból. Nagy igyekezetében azonban mégis sikerül ezeket megtoldania egy saját megfogalmazású, friss híranyagával ― tételesen ―, a magyarságot megszálló cionistáknak s azok magyarságirtó holokausztjának leleplezésével és az olvasóihoz intézett üzenetével:

,,Meg kell kérjem szeretett magyar honfitársaimat, hogy aki teheti, szóljon, üvöltsön, és terjessze tovább a hírt és bizonyítékot arra, hogy mi, magyarok cionista megszállás alatt vagyunk. Elmúlt az az idő, amikor még volt, mit veszítenünk, amikor álmodozhattunk békés erkölcsi forradalomról: itt valami más módszer kellene ezek ellen, nagyon, nagyon, nagyon más..."

Érdemes lenne meghallgatni a szerzőt arról az elképzeléséről is, melyek az ajánlott módszerei. De valójában nem nehéz kitalálni, mire is céloz. Hamisítatlan ,,vox humana".

6.

De hogyan is lehet egy olyan főbenjáró kérdést, mint az erdélyi magyar társadalom kisebbségi sorsa, jövője, annak válsághelyzetét egy ilyen ordítóan hamis fikció útjára terelni, ilyen átlátszó abszurditással magyarázni? Hiszen ahhoz az oly nyilvánvalóan átlátszó politikai kérdéshez alapjában és lényegében mi köze van a cionizmusnak? A társadalom belső konfliktusaiból, pártharcaiból egyszerűen cionista összeesküvést faragni? Ez a politikai machinációnak iskolapéldája.

A lap szerkesztőjének, mint közéleti harcosnak, szüksége van ellenségképre. Itt a megformált ellenség: a fasiszta cionizmus. Bátor harci kiáltásaival ama fasiszta cionizmussal szemben ássa ki csatabárdját, és kívánja csatasorba állítani olvasóit, amelyik a világuralmi tervei keretében most éppen a ,,magyarság holokausztját" tervezi? Vajon egy ilyen ,,ős-új" zsidókép, mint ,,a magyarság cionista megszállásának" képtelen gondolata, milyen erkölcsi károkat újrázhatnak meg olvasóinak politikai kultúrájában?

Azt alig merném feltételezni, hogy éppen a kisebbségpolitika válságát kívánná ilyen ellenséges indulat- és gyűlöletkeltésre felhasználni? Vagy a sajtó és szólásszabadság védelme alatt, akár annak álarca mögé most már minden elképzelhető gonosz indulat gátlástalanul belefér? Ilyen a politikai zsurnalisztika válsága vagy a válsághelyzetek politikai zsurnalisztikája?

7.

Horváth ― saját állítása szerint ― nem antiszemita. S ezt éppen Csurkával igazolja. S valójában miért is kételkednénk ebben? Talán fogalmi világában a ,,fasiszta cionizmus", a ,,zsidó fasizmus" sehogy sem illeszthető az ,,antiszemitizmus" fogalomkörébe. Hiszen szellemi elődei, akik a maguk korában ― a zsidókban a magyarság leigázóit, országának gyarmatosítóit, elfoglalóit látták ― azok közül is sokan kerülték az ,,antiszemita" jelzőt.

A különbség csupán az, hogy a magyarságnak most nem a zsidó, hanem a cionista elnyomás és megszállás rémképével kell szembenéznie. Csupán a ,,zsidó" szó cserélődött fel a ,,fasiszta cionistára". De ennek megértése alig okozhat nehézséget, hiszen a világméretű zsidó összeesküvés szimbólumai: a Dávid-csillagos kígyók, a világot befogó hatalmas polipkarok, a nagy orrú zsidó tőkés képei változatlanok maradtak. S ha véletlenül valaki nem emlékezne rájuk ― lapozzon bele ebbe a lapszámba.

A megváltozott történelmi körülményekkel változott a vonatkozó szóhasználat s annak értelmezései is. A mai politikai illemkódex az ,,antiszemita" kifejezést divatosabb megfogalmazásokkal helyettesíti. Ma a cionizmus vagy anticionizmus a zsidóra vagy a zsidógyűlöletre fogalmazott illőbb kifejezés. De lényegében ugyanazt az ellenségképet takarja, amelyik ellen oly régen folynak a harcok. Tollal, tűzzel, vassal. Új idők régi dalai. Aligha kell bizonyítékot keresni arra, hogy mi itt az összefüggés a ma oly divatos anticionizmus, Izrael-ellenesség, vagy a vulgáris antiszemitizmus, a közönséges zsidógyűlölet között. Mert amikor valaki holmi fasiszta cionizmusról értekezik ― ki az az emberfia, aki azonnal ne azonosítaná azt a már oly régóta jól ismert zsidóképpel?

Áll ez ma már a jobb- és baloldalra osztott világra és sajtójára egyaránt.

8.

A szerző vajon miért próbálja az olvasóba sulykolni képtelen vádjait?

Egyrészt megtalálni s leleplezni véli az erdélyi magyar kisebbségi kérdés rendezését gátló, vagy azt ellenző tényezőt, ami szerinte nem más, mint a fasiszta cionizmus. Másodlagos kérdésként megoldást talál és kínál az ún. holokauszt társadalmi szindrómáira. Erkölcsi felszabadulást és felszabadítást mindenki számára az ,,akkor történtek" felelőssége alól azokkal a meggyőző érvekkel, hogy egy ilyen bűnös, gátlástalan, fasiszta, minden más népet elnyomó közösséggel szemben a történtek miatt többé senkinek nem lehet önvádja? Vajon azért tartja időszerűnek ezt a felvetést, mert a történelmi felelősségvállalásnak néhány etikai kérdése a hosszú vajúdások ellenére még máig sem jutott végső nyugvópontra?

A hírlapírói erkölcs összeegyeztethető ilyen hamis világkép, félrevezető állítások közlésével? De vajon maga Horváth elhiszi mindazt a képtelenséget, amit lapjában leírt és közölt? Ismeri a fasizmust? Olvasott egyetlen sort a zsidó történelemből, vagy akár a cionizmus célkitűzéseiről?

A zsidók bosszújáról beszél. A cikkíró nem ismeri ― hisz honnan is ismerné ― az igazi fasizmust túlélő áldozatok világát, céljait, törekvéseit. Azt igyekszik elhitetni ― a témában kevésbé jártas olvasóval ―, hogy a fasizmus által üldözött zsidók Izraelben fasisztákká lettek.

A lapban megjelent abszurditások a cionizmust és a nácizmust kívánnák közös nevezőre emelni. No meg a fasiszta cionizmusról elítélően nyilatkozni ma ildomosabb, mint egyszerűen szidni a zsidókat. Szidni őket még akkor is ― ha még közelben sincsenek. Feltevései csak történelmi tájékozatlanságát igazolják. Idevonatkozó tárgyi ismereteit a középkor egyházi antijudaista és a XIX―XX. század politikai antiszemitizmus-irodalmából szemelgeti. Mert amit közöl, nem más, mint a legprimitívebb antiszemitizmus. Bármennyire is igyekszik a szerző-szerkesztő a 2007-es esztendő tavaszának kijáró új és színes politikai köntösbe bújtatni azt.

9.

Nem tudok szabadulni a kínzó gondolatoktól. Tévedés? Újranézem a dátumot. Nem! Sepsiszentgyörgy. 2007. Itt íródtak s láttak napvilágot ezek az iszonyatokat idéző szavak, sorok, írások. Újra az ádáz gyűlölet? A tavalyi sikolyok jelene? ,,EZEK" ellen? De hiszen... ,,ezeket" egyszer már... ,,Ezek" már nem.... Én is ,,ezekhez" tartoztam, s tartozom. Csak ismétlődik a történelem? S miért éppen most ne ismétlődne?

Ha ilyen írások Szentgyörgytől akár nyugatra, akár keletre jelennek meg, számomra alig keltenek feltűnést. Hiszen nem első ,,fecskéi" a kornak. De vajon szükséges ilyen gyűlölettel mérgezni e közösség polgárainak józan erkölcsi világát, ítéleteit? A sokuk számára egy lényegében ismeretlen világgal szemben.

Szembesültem azzal a gondolattal is, hogy mint idegen országban élő polgár ― történetesen éppen annak a ,,fasiszta cionista" országnak polgára ― szót emelhetek-e egy velejéig torz világkép megtévesztő közlései ellen, s tenném azt éppen egy helyi sajtó hasábjain? De vallom, hogy beszéljünk nyíltan a hitelesség vállalásával és az igazságkeresés szándékával. Reagálásom nem politikai vagy ideológiai jellegű, hanem pusztán etikai kérdés. Egyszerűen erkölcstelennek tartanám, ha a felvetett kérdésről nem osztanám meg gondolataimat azzal az etnikai, társadalmi közösséggel, amelyben életem döntő hányadát éltem és dolgoztam. S amellyel ma is élő kapcsolatot tartok. Hallgatásom a lapban közöltekkel való egyetértésemet is jelenthetné. Horváthnak a sajtószabadságról szóló fejtegetéseit kiegészíteném egy izraeli írónak és publicistának, Avigdor Hameiri gondolatával: ,,A szólásszabadság nem jog, hanem kötelesség." Valamilyen hasonló érzés vezetett e sorok megírásához.

Természetesen, nem az én véleményem, álláspontom a mérvadó. A lapban megjelent írásokkal szembeni racionális állásfoglalások bizonyára sokkal meggyőzőbben hangzanának egy, a történelmi tényeket és aktuális politikai helyzeteket jól ismerő helybéli polgár részéről. Mert elhangzik a cikkíró kérdésfelvetése és a mindent megvilágosító válasza is, ami egyben előre megfogalmazott önvédelmére is utal:

,,Mi is történik??? Van, aki nem érti??? Azt mi tökéletesen értjük, hogy a cionizmus világszerte offenzívába lendült, hogy a zsidó fasizmussal nem rokonszenvezőket elnémítsák, ill. a nem cionista indíttatású... véleményt a szólóba fojtsák... csak azért, mert a zsidó fasizmust (~cionizmust) mások szava által bírálni merészeltük..."

Horváth talán éppen egy ilyen, lapját bíráló reagálásra vár? Ezzel kívánja igazolni álláspontját, hogy lám, a lapban közöltek miatt a fasiszta cionisták azonnal antiszemitának kiáltják ki? Lásd!

De be kell még vallanom azt, hogy számomra talán nem is az a megdöbbentő, ami a lapban olvasható, sokkal inkább a lap megjelenését követően a kérdést övező ― Nagy Hallgatás.

Féder Zoltán

Rehovot, 2007. augusztus

Hozzászólások
Szavazás
Tart-e a koronavírus-járvány második hullámától?







eredmények
szavazatok száma 257
szavazógép
2007-09-08: Világfigyelő - Váry O. Péter:

Röviden

Vajdasági útlevél?
Egy állítólag titkos nyomdában szeparatisták által gyártott vajdasági útlevelet mutatott be pénteki számában a Glas javnosti belgrádi lap. A tudósítás szerint az okmányt közelebbről meg nem határozott, ,,autonomistának" nevezett személyek készítik, akik kihasználva, hogy Szerbia most minden erejével Koszovó megtartásáért küzd, le akarják rakni egy, a területén létrejövő újabb független állam alapjait.
2007-09-08: Nemzet-nemzetiség - Pálmai Tamás:

Én nem tudok... (Békési levelek)

Én nem tudok más lenni már, csak ami vagyok: keresztény és magyar. S mondhatnám, sőt, mondom is, hogy nem is akarok. Mert öreg már a gerincem a hajladozáshoz, tán még eltörne, s kár volna értem...