Nem túlzás e szövetségről beszélni Hunyadi János (1407—1456) és Mátyás király, valamint a székelyek között. Szövetség jogi értelemben bizonyosan nem állt fenn; ilyent formálisan nem kötöttek, nem is köthettek.
Ennek ellenére véleményünk szerint mégsem követünk el hibát, amikor szövetségként határozzuk meg az említett felek közti együttműködést. A két Hunyadi a leghatározottabban lépett fel a székely közrend megvédéséért a hatalmaskodni kezdő előkelők s tisztségviselők ellen. A székelység pedig hadakozásaiban a tőle telhető legnagyobb mértékben támogatta a két nagy hadvezért.
A fent említetteken kívül azért is foglalkoznunk kell a két Hunyadi és a székelyek viszonyával, mert mindketten: Hunyadi János mint erdélyi vajda és székely ispán, majd Magyarország kormányzója, Mátyás pedig erőskezű uralkodóként nagymértékben hozzájárult a székely rendiség közjogi kereteinek megteremtéséhez, mondhatni, ,,rendet tettek" a Székelyföld egyre bonyolultabbá váló, spontán társadalmi képződményeinek viszonyában. Mai szóval az eddig belső indíttatások útján kialakult társadalmi struktúrát igyekeztek rendi keretekbe foglalni. De ez a ,,beavatkozás" a társadalmi folyamatokba nem jelenti a székelység eredeti intézményeinek megszűntét, csak rögzítését, uralkodói megerősítését.
Hunyadi János és a székelyek kapcsolatairól
Közismert, hogy a 14. század elején a török veszedelem volt Magyarország és benne Erdély számára az a nagy kihívás, amely már fennmaradásukat fenyegette. Hunyadi János, aki Zsigmond király gondoskodásából olasz földön tanulta a hadviselés mesterségét s a haderőszervezést, már erdélyi vajdaként (1441-ben erdélyi vajda és székely ispán, 1446-tól Magyarország kormányzója) élére állt a török elleni küzdelemnek. 1442-ben Mezid bég nagy török sereg élén, miután Havasalföldet feldúlta, Erdélyre tört, s nagy pusztítást vitt végbe. Hunyadi János Budáról sietve Gyulafehérvárra érkezett, hadfelkelést hirdetett, s Tövis és Szentimre között megtámadta a törököt, de ezt az ellenség visszaverte, Hunyadi kénytelen volt Gyulafehérvárra visszatérni. Mezid bég elbizakodva folytatta pusztító hadjáratát. Amikor a kémek jelentették, hogy a török Hunyadit akarja a harcból kikapcsolni, egyik vezére, Kemény Simon felajánlotta, hogy ruhát cserél vele. Miután ez megtörtént, Hunyadi újrarendezte haderejét, s jelt adott a támadásra. Az első rohamot a székely könnyűlovasság indította, s miután megütközött a török előhadával, hirtelen visszafordult, s Kemény Simon hadainak jobb és bal oldalán helyezkedett el. A régi taktika alkalmazása sikeres volt, a török a székely csapat után tódult, s oda összpontosította a főerőt, ahol Hunyadit vélte látni, s véres csatában sikerült is levágni a fővezér képét viselő Kemény Simont és az őt védőket. A hős áldozat nem volt hiábavaló, mert közben Hunyadi a hadsereg egy részével a török had oldalába került, és Szentimre közelében olyan pusztítást végzett a török hadban, hogy az futásnak eredt, s a Vaskapunál elhagyta Erdélyt. Újabb kutatások szerint mintegy 20 000 török maradt halva a csatatéren, Hunyadi mintegy 3000 katonát veszített. Hunyadi a nagy hadizsákmányt templomok építésére fordította, s különösképpen ki akarta tüntetni a székelyeket, mivel a csatát nem kis részben a székely had helytállása döntötte el. Ezért a csíksomlyói ferences zárda rendelkezésére 32 családfőt adott, akiket minden más teher alól felmentett. A 32 családfő ilyen viszonya a zárdával 1848-ig fennmaradt, amikor mindenféle ilyen jellegű függőséget megszüntettek.
A székelyek később ott voltak Hunyadi többi nagy csatáiban: Várnánál (1444), Rigómezőn (1448), s nem hiányoztak a nagy győzelmet hozó 1456-os nándorfehérvári ütközetből sem. Ismeretes, hogy a nándorfehérvári (Belgrád) győzelem reményt keltő emlékét fejezi ki a déli harangozás.
Hunyadi János nevéhez fűződik az első székely örökösödési törvény megalkotása 1451-ben. Hunyadi János kormányzó megbízta Vízaknai Miklós erdélyi alvajdát és Vingárdi Geréb János görgényi várnagyot, hogy Marosvásárhelyt a 24 esküdttel, ,,székülőkkel" hozzanak törvényt a vagyon örökösödéséről a ,,székelység dicséretes törvénye s régi jóváhagyott szokása" szerint.
Ennek értelmében az elévülési idő 32 év, ezután senkit nem lehet háborgatni a kezén levő birtokban. A birtok az egyenes ágú fiú örökösre száll. Amennyiben nincs fiú örökös, azon ágbeli lányok lesznek az örökösök, ők ,,fiú-leányok". Erről a törvényről egyébként már röviden megemlékeztünk, itt csak azért térünk vissza rá, hogy világosan lássuk: 1451-ben Marosszéken a föld vérségi jogon öröklődött.
Miért kellett ezt az egyébként ősi örökösödési szokást írásba foglalni?
Bizonyosan azért, mert a Székelyföldön a magántulajdonú földbirtoknak az utódokra való átörökítése a szokásjog szerint túl sok nehézséget okozott, s a családok közt viszálykodást és perlekedést keltett.
Fontos hangsúlyozni, hogy a rendezésre nemzetgyűlés keretében került sor, ami a törvény egyetemes székely jellegére utaló körülmény. Ez a székelység legrégibb fennmaradt törvénye.
Mátyás király és a székelyek
Mátyás folytatta apja politikáját, és még szorosabbra igyekezett fűzni kapcsolatait a székelyekkel. Ez mind a katonai, mind a polgári ügyekre egyaránt vonatkozott. Egyébként a nagy királynak a székelyek iránti politikájából is az derül ki, amit a történetek, mesék és anekdoták terjesztettek róla: mindig odafigyelt a gyengébb fél panaszaira, kívánságaira. Ez vonatkozik az anya-, illetve fiúszékek, az előkelő székely rend és közszékelység vitáira is.
Panaszaikkal előbb a kászonszékiek, aztán a miklósvárszékiek fordultak hozzá. A kászoniak nevében Lázár Bálint tett panaszt Mátyás 1462. évi erdélyi látogatása alkalmából. Ugyanis Csíkszék semmiképpen sem akart belenyugodni abba, hogy Kászon önálló igazságszolgáltatási s tisztségviselő-választási (hadnagy- és bíróválasztás) jogot vívott ki magának, ezért most Lázár Bálint által azt kérték, hogy Mátyás erősítse meg a Zsigmond királytól kapott szabadságlevelet. Mátyás király Medgyesen kiadott rendeletével teljesítette kérésüket. Sepsiszék és Miklósvárszék pereskedése ugyancsak az egyszer már kivívott szabadság ügyében folyt; Sepsiszék akadályozta a miklósváriakat a Zsigmond király által már elismert jogaik gyakorlásában. Mátyás 1459-ben Miklósvárszéknek adott elégtételt.
Rendezni kellett a Kézdi-, Orbai- és Sepsiszékben kialakult rendi ellentéteket is. Nevezett székekben élő gyalogszékelyek ugyanis azt hozták Mátyás tudomására, hogy a főbbek elnyomják, s ,,Magyarország dicső királyai által nyert régi törvényeikből és jogaikból teljesen kiforgatták és megfosztották" őket. Mátyás arra utasította Szentgyörgyi Bazini János erdélyi vajdát és székely ispánt, hogy vizsgálják ki a konfliktusokat, s a vallomások alapján a régi jogokat állítsák vissza. Azt várta, hogy a székelyek ,,érette Istennek adjanak hálát, a királyi felségnek pedig örökké hű szolgálatokat tenni készek legyenek".
Az orbaiszéki Zabolára összehívott nemzetgyűlésben megtárgyalták a felmerült kérdéseket, s törvényt hoztak az előkelők s közszékelyek viszonyának rendezéséről úgy, hogy senkit ne lehessen erőszakkal valakinek alárendelni.
Hogy valóban még az öröklött ősi jogegyenlőségről van szó, arra meggyőzőbb bizonyítékot aligha lehetne találni, mint azt, hogy Kézdi-, Orbai- és Sepsiszékben az ügyek intézésére tizenkét esküdtet választottak, felét a főbbek, felét a közszékelyek közül. Bizonyos, hogy a társadalmi jellegű ellentétek, a főbbek hatalmaskodása ellen szólt az a törvény is, amely szerint senki sem lakhat tartósan valamely faluban, ha ott nincs öröksége, vagy a faluval nem egyezett meg.
A társadalmi jellegű konfliktus jogi megoldása mellett a székely önigazgatás törvényeit is megerősítette a zabolai nemzetgyűlés. A peres ügyeket az illető székben kellett kezdeni, fellebbezést benyújtani előbb Udvarhelyszékhez, aztán a székely ispánhoz, utoljára a királyhoz lehetett. A rend és a tulajdon védelme érdekében hozták azt a törvényt, hogy a Székelyföldön senki nem foglalhatja el erőszakkal másnak a tisztségét, amennyiben ezt megteszi, ,,feje és vagyona elvesztése a büntetés". Ha pedig a hadba vonuló székely fizetés nélkül mástól vesz el élelmet és egyebet, ,,kezét és szemeit veszítse el".
Mátyás törvényei szigorúak, de igazságosak voltak, egyaránt szolgálták az ország és a helyi közösségek érdekeit. Uralkodása alatt a központi hatalom erősödött, ez a területi önigazgatási rendszerek működését is segítette nemcsak a Székelyföldön, hanem az erdélyi szászoknál is, az autonómia Mátyás 1468. évi privilégiumával teljesedett ki.
A török ellen készülő király azért is figyelt a székelységre, mert a székely had Erdély egyik fő katonai erejét jelentette, s a keleti határok védelmét biztosította. Nem volt véletlen, hogy az 1463-as katonai szabályzat, amelyet Budán fogadtak el, jelentős helyen foglalkozott a székelyekkel. Ezzel már a hadszervezet kapcsán egy előző fejezetben megismerkedtünk. Itt csak utalunk a hadba hívás módjára, amelyet ,,ősi szokásra" hivatkozva írt le és tett kötelezővé a szabályzat, hogy időnként, de nem ritkán számba vegyék a hadakat.
