Pálffy Tibor és Bogdán László a Faludy-emlékesten
Nyilván, fizikai valójában nem jelenhet meg többé már Sepsiszentgyörgyön, miként hosszú és kalandos élete más ezer színhelyén sem. De a vásznon, a verseiben, más írásaiban megidézve alakját, úgy tűnt: tegnap délután ő ült a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében közönsége előtt, kissé görnyedten hajolva az asztal fölé, lobogó haja árnyakat vet a gyertyafényben, rekedtes hangján idézi emlékezetből verseit, és mesél, mesél. Kilencvenöt esztendőre nyúlott élete csupa legenda, a múlt század tanúja volt, nem csak átélője, de megörökítője is.
A magyar irodalom kiemelkedő alakja — hogy a hivatalos kánon késve, csak mostanában fogadja el, az oly sokat vitatott életművének (kiemelten a Villon-átköltéseknek) az eredménye —, magyarázta röpke irodalomtörténeti felidézésében Bogdán László író, költő, aki nemcsak ismerője Faludy Györgynek, de barátja is volt. Így, múlt időben, bár azt hitte róla, halhatatlan. S valójában az is, erről — ha szükség lett volna rá — a verseit tolmácsoló Pálffy Tibor Jászai Mari-díjas színművész és Márk Attila zenész győzte meg a hallgatóságot, no meg az a néhány irodalombarát, ki megosztotta kedvenc Faludy-szövegét a zenés-felolvasásos, képes-hangos tegnapi emlékest második felében.
