Sepsimagyarós falunapja holnap reggel tíz órakor istentisztelettel kezdődik, majd könyvtár- és játszótéravató, utána pedig lovas íjászat lesz, este pedig bálba várják a magyarósiakat. Sepsiszentgyörgyről a törvényszék elől 8.30 órakor autóbusz indul, mely Uzonban a községháza előtt is megáll, s 20 órakor indul vissza.
Málnásfürdőn szombaton és vasárnap vadásznapokat tartanak. Szombaton 7 órakor zenés ébresztő, 11 órától Szent Mihály-napi búcsú a málnási katolikus templomban, 13 órakor megnyitóbeszéd, 14 órától a helyi iskolások előadása, 17 órától karaoke felnőtteknek, 18 órától a gidófalvi fúvószenekar lép fel, 19 órától koncert, fellép: Kaly, az Insect és Feri, 20 órától utcabál. Vasárnap 8 órától főzőverseny, 9 órától a gidófalvi fúvószenekar lép fel, 12 órától céllövőverseny, minifoci-bajnokság, 14 órától nép- és moderntánc-együttesek fellépése, 17 órától énekverseny gyermekeknek, 18 órától erdélyi könnyűzene-együttesek fellépése, a fénypont Komonyik Zsuzsa, Csocsesz és a Szuperbuli sztárjainak koncertje, 22 órától tűzijáték. A rendezvényen lesz ökörsütés, és óriás vaddisznópörköltet is készítenek.
Színház
A sepsiszentgyörgyi M Stúdió mozgásszínházi műhely hetedik bemutatóját tartja ma 19 órától a kultúrpalota nagytermében. Az Ünnep című cirkuszszínház rendezője Uray Péter. Szereplők: Bajkó László, Dávid Attila Péter, Fehérvári Péter, Kubánda Lilla-Tünde, Nagy Eszter, Nagy Attila, Polgár Emília, Szekrényes László. Díszlet: Paseczki Zsolt, jelmez: Bagoly Zsuzsanna, zene: Apostolache Zénó, dramaturg: Gönczi Hunor.
Zene
* Örömhírt hozó keresztény ifjúsági koncertet tart Csiszér László és a Psalite zenekar ma 19 órakor Sepsiszentgyörgyön a Gyár utcai Krisztus Király-templomban.
* A sepsiszentgyörgyi Session Jazz Band és énekese, Szilágyi Nóra koncertezik ma 20 órától a Park vendéglő DiStefano bárjában. A dzsesszegyüttes vendége Paul Domby Kanadából.
* Érted szól a dal mottóval holnap 18 órától jótékonysági koncertet tartanak a sepsiszentgyörgyi sportcsarnokban Kisgyörgy Benjamin őssejtbeültetésének anyagi támogatására. Fellép: Zalatnai Sarolta, az Evidence, a Ritmo del Flamenco, Eli, a Lucasso együttes, valamint Vitos Imola hastáncos. A belépőjegy ára 15 lej, a tombola 2,50 lej. A sepsiszentgyörgyi unitárius lelkészi hivatalban keddtől péntekig naponta 9—17 óráig továbbra is elfogadnak adományokat Kisgyörgy Benjamin támogatására.
Kiállítás
Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban ma 18 órakor megnyílik Miklós Hajnal festőművész kiállítása. A tárlat október 12-ig látogatható.
Hitvilág
* Kézdivásárhelyen vasárnap 15 órától unitárius istentisztelet és úrvacsoraosztás lesz az evangélikus templomban.
* A Kovászna II. Vajnafalva Református Egyházközség a hét végén szervezi meg a gyermekevangelizációs napokat. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak ma 15 órára a gyülekezet templomába. (bodor)
* A kovásznai unitáriusok vasárnap 16 órától a központi református templomban tartanak istentiszteletet.
Őszi mustra
A sepsiszentgyörgyi központi piacon szombaton és vasárnap az Asimcov Vállalkozói Napok keretében őszi vásárt tartanak. A rendezvény holnap 9.30-kor a városi művelődési ház Fenyőcske együttesének fellépésével kezdődik; ezalatt a központi piacon ingyenes tombolajegyeket osztogatnak a jelenlevőknek. A vásárt — amely vasárnap is tart — 10.30 órakor Albert Álmos polgármester és Szabó Ilona szenátor nyitja meg, utána tombolahúzás, nyeremények a piaci árusítók által felajánlott termények, eltevéshez szükséges eszközök, péktermékek, italok. A megnyitó után a Mikes Kelemen Főgimnázium Kenderkóc táncegyüttese lép fel.
Idősek napja
Az idősek világnapja alkalmából a Kovászna Megyei Nyugdíjasok Sugás Érdekvédelmi Szövetsége szervezésében vasárnap 16 órától előadást tartanak a sepsiszentgyörgyi kultúrpalotában. Fellépnek a Székely Mikó Kollégium táncosai és énekesei, valamint Dancs Annamari. Az előadás után 18 órától a Mikes Kelemen Főgimnázium ebédlőjében zenés-táncos mulatság lesz.
Harmincéves az erdélyi táncházmozgalom
Csíkszeredában ma 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában a Barozda együttes (Bokor Imre, Pávai István, Simó József, Györfi Erzsébet) koncertezik a Sebő együttes (Halmos Béla, Nagy Albert, Sebő Ferenc) közreműködésével, meghívott Kallós Zoltán és Simonffy Katalin. Szombaton 10—17 óráig a városi művelődési házban régi táncházas filmeket vetítenek, 17 órától a bukaresti televízió egykori Kaláka-műsoraiból láthatók részletek a szerkesztők jelenlétében, 16 órától kézműves-kiállítás és -vásár a sportcsarnokban, 18 órától fotó- és képzőművészeti kiállítás a Csíki Székely Múzeumban, 19 órától táncházgála a sportcsarnokban, amelyen régi és jelenlegi erdélyi táncházzenekarok lépnek fel (a belépő ára 8 lej), 21 órától hajnalig táncház ugyanott.
Sepsiszentgyörgyről szombaton 9 órakor busz indul Csíkszeredába, az oda-vissza jegy ára 5 lej, érdeklődni Kerezsi Katinál lehet az office@neptanc.ro címen. (fekete)
Labdarúgás
A labdarúgó I. liga 9. fordulójának mérkőzései: szombat: Buzău—UTA (17 óra, Telesport), Farul—Urziceni (17 óra, Naţional TV), Temesvári Poli—Beszterce (19.30 óra, Kanal D), Steaua—FC Vaslui (20.45 óra, Antena 1); vasárnap: Craiova—Mioveni (17 óra, Telesport), Galaci Oţelul—Kolozsvári U (17 óra, RTV2), Jázsvásári Poli—Pandurii, Ceahlăul—Rapid (18.45, Naţional TV), Kolozsvári CFR—Dinamo (20.30, Kanal D).
Győzelem nélkül a román csapat
Befejeződtek az olaszországi női kosárlabda Európa-bajnokság csoportküzdelmei, melyek végén a négy utolsó helyezett számára már véget ért a torna. Sereghajtóként Románia, Görögország, Horvátország és Izrael legjobbjai csomagolhatnak. A maradék tizenkét gárda két hatos csoportban kezdi meg a középdöntőt, ahová magával viszi az eddigi — egymás elleni — eredményeit is. A második kör találkozóit ma, vasárnap és kedden rendezik, majd a legjobb négy-négy csapat jut tovább a kieséses rendszerű negyeddöntőbe. Eredmények: A-csoport: Csehország—Lettország 70—44, Törökország—Izrael 70—58. A csoport végeredménye: 1. Csehország 6 pont, 2. Lettország 5, 3. Törökország 4, 4. Izrael 3. B-csoport: Litvánia—Németország 71—57, Belgium—Románia 74—71. A csoport végeredménye: 1. Belgium 6 pont, 2. Litvánia 5, 3. Németország 4, 4. Románia 3. C-csoport: Franciaország—Olaszország 64—48, Oroszország—Görögország 86—47. A csoport végeredménye: 1. Oroszország 6 pont, 2. Franciaország 5, 3. Olaszország 4, 4. Görögország 3. D-csoport: Spanyolország—Horvátország 63—52, Fehéroroszország—Szerbia 79—53. A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 6 pont, 2. Fehéroroszország 5, 3. Szerbia 4, 4. Horvátország 3. A középdöntő csoportjai: E-csoport: 1. Csehország 4 pont (156—106), 2. Belgium 4 (129—106), 3. Litvánia 3 (124—125), 4. Lettország 3 (117—132), 5. Németország 2 (110—132), 6. Törökország 2 (124—159). F-csoport: 1. Spanyolország 4 pont (155—138), 2. Oroszország 4 (123—114), 3. Fehéroroszország 3 (141—129), 4. Franciaország 3 (123—111), 5. Olaszország 2 (103—124), 6. Szerbia 2 (129—158).