Az egyetemes magyar sportértEnnyivel tartozunk

2010. november 1., hétfő, Sport
Úgy tűnik, nem tanultunk az Újkori Olimpiai Játékok életre hívásának 100. évfordulója körül összehozott megemlékezések sorozatában észrevétlenül elkövetett hi­báinkból. Nem tanultunk!
Hogy mire gondolok? El­mondom újra — mert egy­szer már elmondtam, leírtam még 1977-ben —, hogy akkor a sajtó, a kiadványok sora elevenítette fel az el­múlt száz esztendő olim­pi­áihoz kötődő történéseit, di­cső­ítették a történések hő­seit, de hiába lapozgattuk a sok ezeroldalnyi gyűjte­ményt Erdély magyar ajkú olimpiai versenyzőiről, csak ritkán, elvétve olvashattunk néhány sort, pedig hát olyan sporthírességek szerepelnek névsorunkban, mint Balázs Jolán magasugró, Szabó Ka­talin tornász, Orbán Olga, Jencsik Katalin, Gyulai Ilona vívó­nők, Kicsid Gábor kézilabdázó... A több mint kétszázötven olimpiai versenyzőről mélyen hallgatott a roman sajtó, célzást sem tett az anya­országi. Mert nem akartak tudni róluk, mert valóban nem tudtak róluk. Áldatlan helyzet, sőt, fájó, ha így jobb.
Eltelt azóta közel másfél évtized. A kép alig változott. Megjelent egy-két könyv — egy-kettő —, de közel sem annyi, amennyit a több mint két­százötven sportoló megérdemel, vagy közel sem elegendő ahhoz, hogy a nagyvilág előtt világossá tegyük a tizenötmillió magyar olimpiai képviseletét, ezek szereplését, eredményeit. A nagyvilág, és mondjuk ki bátran, a nemzet előtt.
Könyvek helyett ,,konferenciákra" váltottunk — ,,sporttörténeti konferenciákra". A jól meghatározott, céltudatos, távlati terveket háttérben tartó konferenciákra. Volt ilyen Kovásznán, Sepsiszentgyör­gyön, melyre nem hívták meg a szomszédos Hargita, Brassó vagy a távolabbi Maros megye sporttörténeti kutatóit, voltak ilyenek Hargita megyében is, ezekre pedig a Kovászna megyeieket nem hívták meg, de nem a Maros, a Brassó megyeieket sem, pedig ezen megyék sportmozgalma, sport­élete az évtizedek során igencsak összefonódott. S akkor még nem említettem a meghívottak névsorából kifelejtett Temes, Arad, Bihar, Szat­már, Máramaros, Szeben, Kolozs megyét, ahol szintén megfordultak a két székely megye sportolói oda igazolt sportolókként, ahonnan szintén kerültek ki olimpiai versenyzők, és nem is ke­vesen. Nem sorolom itt fel őket, higgyék el nekem, nagyon sokan vannak. Túl ezen leperegtek ezek a konferenciák, s az emlékükkel maradtunk, érdembeni folytatás nélkül.
Legutóbb Kolozsvár látta vendégül a sporttörténeti kutatók egy csoportját. Budapest, Nagykanizsa, Szom­bat­hely, a szlovéniai Lendva, a vajdasági Zenta, Kolozsvár és Sepsi­szentgyörgy képviseltette magát, na és a Magyar Olimpiai Akadémia. Minden jót el lehet mondani erről a ,,konferenciáról", akárcsak a többi találkozóról, de bárhogy is igyekeztem észrevenni, nem tudtam felfedezni a jól körülírt, megfogalmazott távolabbi célját. Ez is, akárcsak az előzőek, amolyan magánakciónak tűnt, turisztikai kiruccanásnak — ezt ,,konferencia" nélkül is meg lehet tenni, például kapcsolva egy emléktábla-avatással, egy kopjafaállítással úgy, ahogy a Magyar Olimpiai Akadémia tette — Ismerd meg hazád és szomszédaid természeti szépségeit, építészeti érdekességeit jeligé­vel. Tíz-tizenöt kívülálló ember hallgatja végig az előadásokat, s gyarapítja ily módon sportkultúráját, aztán ennyi — a nagyvilág továbbra is távol marad sporttörténetünk múltjától, valóságától.
Trianon, Trianon — szinte az egész esztendő Trianonról szólt, a nemzetről, az együvé tartozásról, de ez sport­életünkben nem érződött. A sportkiadványok elmaradtak, akárcsak az 1956-os melbourne-i olimpia erdélyi vonatkozásai... Mert jó, ha tudjuk, voltak ilyenek. Hogy csak egyet említsek: a szovjet—román vízilabda-mérkőzést, melyen hazánk válogatottja az alábbi játékosokkal szállt vízbe: Deutsch Jó­zsef, Hosz­podár Zoltán, Nagy Gábor, Bordy János, Si­mon Ferenc, Sza­bó Sándor, Aurel Zahan. A medencében ma­gyarul ment a szöveg (a temesvári Za­han­ról tudni kell, hogy anyanyelvi szinten beszélte a magyart), a lelátó megállás nélkül zúgta a Hajrá, magyarok!-at... Ezt már csak zárójelben mondom el: Melbourne-ből csak három vízilabdázónk tért haza: Simon, Szabó és Zahan.
Nem akarom megváltani a világot, de ha van — és van!!! — egye­temes magyar kultúra, egyetemes magyar irodalom, egyetemes magyar népköltészet, egyetemes magyar tudomány..., akkor van, kell hogy legyen egyetemes magyar sportmozgalom is, melynek hősei Hajós Alfréd, Gere­vich Aladár, Gyarmati Dezső, Puskás Ferenc, az egész aranycsapat... mellett Balázs Jolán, Szabó Katalin, Orbán Olga, Lázár Réka, Derzsi Ede, Kicsid Gábor, Nagy Irén, Pecsovszky József, Bölöni László... a kassai születésű Németh Imre, Prokopp Sándor, az újvidéki Lovász Lázár, Szücs Lajos, a csehszlovák Torma Gyula, a "szovjet" Bodnár András, a galíciai Bogáthy Erna, a szlovéniai Korondy Margit, a kanadai Buday testvérek, Attila és Tamás, az amerikai Király Charles, Soni (igazi nevén Sőni) Rebecca, a francia Újlaky Virginie, Francia Zsuzsanna... A tizenötmilliós magyar nemzet tagjai ők valamennyien. Bá­natukban, örömükben egyaránt osztozunk. Az, hogy magunkénak valljuk őket, osztozunk sikereikben, magunkénak tartjuk eredményeiket, nem jelenti azt, hogy meg akarjuk szegényíteni a román, a szlovák, az osztrák, a szerb, a francia... vagy az amerikai sportmozgalmat. Nem, erre egy percig sem gondolunk, hiszen Ro­mánia, Szlovákia, Ausztria, Szerbia, Francia­ország... az Egyesült Államok, Ka­nada állampolgárai ők, ezen országok színeiben versenyeztek, érték el cso­dálatos eredményeiket, sikereiket, sze­rezték érmeiket, a tulajdonjog első­sorban ezen országok sportmozgalmát illeti. De az érmesek azonkívül, hogy roman, szlo­vák, szerb, osztrák, francia vagy amerikai állampolgárok, magyar nemzetisé­gűek. Olya­nok ők, mint Tompa Mihály gólyái, azzal a kiegészítéssel, hogy ők két fészekbe rakják tojásaikat, érmeiket — hazájuk és nem utolsósorban nemzetiségük fészkébe.
Konferenciák ide, konfe­renciák oda, a jövőben találnunk kell tehát egy utat, mely az egész nemzetet átfogja, szolgálja. Ilyen lenne például A magyarok sporttörténete lexikon, mely magában foglalja az anyaország, a határain kívülre szakadt régiók és a történelem viharában a szülőföldjüktől messze elsodródott magyarok sporttörténetét. Ennyivel tartozunk önmagunknak s a jövő nemzedéknek. Aztán következhetnek a konferenciák, találkozók Pozsonytól Kézdivá­sárhelyig, Lend­vá­tól Máramarosszi­getig, Zentától Gyergyószentmik­lós­ig, de úgy, hogy mindenki meghívott legyen. Min­denki, aki tett és tesz valamit az egyetemes magyar sportért.
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 53
szavazógép
2010-11-01: Sport - :

Jól sikerült maraton (Kosárlabda)

A fekete mezesek győzelmével ért véget a Sepsiszentgyörgyi Ifjúsági Sport Egyesület által szervezett tizenkét órás kosarlabda-marton.
2010-11-01: Sport - Áros Károly:

Kabos Endre (Emlékezzünk az egyetemes magyar sport nagyjaira)

Nagyváradon született 1906. november 5-én. Gyermekéveit Berettyóújfaluban töltötte, érettségizni viszont a budapesti Verbőczy Gimnáziumba ment, abba a gimnáziumba, amelyikben Gerevich Aladár, majd később Schmitt Pál is érettségizett.