Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Az egyetemes magyar sportértEnnyivel tartozunk

2010. november 1., hétfő, Sport

Úgy tűnik, nem tanultunk az Újkori Olimpiai Játékok életre hívásának 100. évfordulója körül összehozott megemlékezések sorozatában észrevétlenül elkövetett hi­báinkból. Nem tanultunk!

Hogy mire gondolok? El­mondom újra — mert egy­szer már elmondtam, leírtam még 1977-ben —, hogy akkor a sajtó, a kiadványok sora elevenítette fel az el­múlt száz esztendő olim­pi­áihoz kötődő történéseit, di­cső­ítették a történések hő­seit, de hiába lapozgattuk a sok ezeroldalnyi gyűjte­ményt Erdély magyar ajkú olimpiai versenyzőiről, csak ritkán, elvétve olvashattunk néhány sort, pedig hát olyan sporthírességek szerepelnek névsorunkban, mint Balázs Jolán magasugró, Szabó Ka­talin tornász, Orbán Olga, Jencsik Katalin, Gyulai Ilona vívó­nők, Kicsid Gábor kézilabdázó... A több mint kétszázötven olimpiai versenyzőről mélyen hallgatott a roman sajtó, célzást sem tett az anya­országi. Mert nem akartak tudni róluk, mert valóban nem tudtak róluk. Áldatlan helyzet, sőt, fájó, ha így jobb.
Eltelt azóta közel másfél évtized. A kép alig változott. Megjelent egy-két könyv — egy-kettő —, de közel sem annyi, amennyit a több mint két­százötven sportoló megérdemel, vagy közel sem elegendő ahhoz, hogy a nagyvilág előtt világossá tegyük a tizenötmillió magyar olimpiai képviseletét, ezek szereplését, eredményeit. A nagyvilág, és mondjuk ki bátran, a nemzet előtt.
Könyvek helyett ,,konferenciákra" váltottunk — ,,sporttörténeti konferenciákra". A jól meghatározott, céltudatos, távlati terveket háttérben tartó konferenciákra. Volt ilyen Kovásznán, Sepsiszentgyör­gyön, melyre nem hívták meg a szomszédos Hargita, Brassó vagy a távolabbi Maros megye sporttörténeti kutatóit, voltak ilyenek Hargita megyében is, ezekre pedig a Kovászna megyeieket nem hívták meg, de nem a Maros, a Brassó megyeieket sem, pedig ezen megyék sportmozgalma, sport­élete az évtizedek során igencsak összefonódott. S akkor még nem említettem a meghívottak névsorából kifelejtett Temes, Arad, Bihar, Szat­már, Máramaros, Szeben, Kolozs megyét, ahol szintén megfordultak a két székely megye sportolói oda igazolt sportolókként, ahonnan szintén kerültek ki olimpiai versenyzők, és nem is ke­vesen. Nem sorolom itt fel őket, higgyék el nekem, nagyon sokan vannak. Túl ezen leperegtek ezek a konferenciák, s az emlékükkel maradtunk, érdembeni folytatás nélkül.
Legutóbb Kolozsvár látta vendégül a sporttörténeti kutatók egy csoportját. Budapest, Nagykanizsa, Szom­bat­hely, a szlovéniai Lendva, a vajdasági Zenta, Kolozsvár és Sepsi­szentgyörgy képviseltette magát, na és a Magyar Olimpiai Akadémia. Minden jót el lehet mondani erről a ,,konferenciáról", akárcsak a többi találkozóról, de bárhogy is igyekeztem észrevenni, nem tudtam felfedezni a jól körülírt, megfogalmazott távolabbi célját. Ez is, akárcsak az előzőek, amolyan magánakciónak tűnt, turisztikai kiruccanásnak — ezt ,,konferencia" nélkül is meg lehet tenni, például kapcsolva egy emléktábla-avatással, egy kopjafaállítással úgy, ahogy a Magyar Olimpiai Akadémia tette — Ismerd meg hazád és szomszédaid természeti szépségeit, építészeti érdekességeit jeligé­vel. Tíz-tizenöt kívülálló ember hallgatja végig az előadásokat, s gyarapítja ily módon sportkultúráját, aztán ennyi — a nagyvilág továbbra is távol marad sporttörténetünk múltjától, valóságától.
Trianon, Trianon — szinte az egész esztendő Trianonról szólt, a nemzetről, az együvé tartozásról, de ez sport­életünkben nem érződött. A sportkiadványok elmaradtak, akárcsak az 1956-os melbourne-i olimpia erdélyi vonatkozásai... Mert jó, ha tudjuk, voltak ilyenek. Hogy csak egyet említsek: a szovjet—román vízilabda-mérkőzést, melyen hazánk válogatottja az alábbi játékosokkal szállt vízbe: Deutsch Jó­zsef, Hosz­podár Zoltán, Nagy Gábor, Bordy János, Si­mon Ferenc, Sza­bó Sándor, Aurel Zahan. A medencében ma­gyarul ment a szöveg (a temesvári Za­han­ról tudni kell, hogy anyanyelvi szinten beszélte a magyart), a lelátó megállás nélkül zúgta a Hajrá, magyarok!-at... Ezt már csak zárójelben mondom el: Melbourne-ből csak három vízilabdázónk tért haza: Simon, Szabó és Zahan.
Nem akarom megváltani a világot, de ha van — és van!!! — egye­temes magyar kultúra, egyetemes magyar irodalom, egyetemes magyar népköltészet, egyetemes magyar tudomány..., akkor van, kell hogy legyen egyetemes magyar sportmozgalom is, melynek hősei Hajós Alfréd, Gere­vich Aladár, Gyarmati Dezső, Puskás Ferenc, az egész aranycsapat... mellett Balázs Jolán, Szabó Katalin, Orbán Olga, Lázár Réka, Derzsi Ede, Kicsid Gábor, Nagy Irén, Pecsovszky József, Bölöni László... a kassai születésű Németh Imre, Prokopp Sándor, az újvidéki Lovász Lázár, Szücs Lajos, a csehszlovák Torma Gyula, a "szovjet" Bodnár András, a galíciai Bogáthy Erna, a szlovéniai Korondy Margit, a kanadai Buday testvérek, Attila és Tamás, az amerikai Király Charles, Soni (igazi nevén Sőni) Rebecca, a francia Újlaky Virginie, Francia Zsuzsanna... A tizenötmilliós magyar nemzet tagjai ők valamennyien. Bá­natukban, örömükben egyaránt osztozunk. Az, hogy magunkénak valljuk őket, osztozunk sikereikben, magunkénak tartjuk eredményeiket, nem jelenti azt, hogy meg akarjuk szegényíteni a román, a szlovák, az osztrák, a szerb, a francia... vagy az amerikai sportmozgalmat. Nem, erre egy percig sem gondolunk, hiszen Ro­mánia, Szlovákia, Ausztria, Szerbia, Francia­ország... az Egyesült Államok, Ka­nada állampolgárai ők, ezen országok színeiben versenyeztek, érték el cso­dálatos eredményeiket, sikereiket, sze­rezték érmeiket, a tulajdonjog első­sorban ezen országok sportmozgalmát illeti. De az érmesek azonkívül, hogy roman, szlo­vák, szerb, osztrák, francia vagy amerikai állampolgárok, magyar nemzetisé­gűek. Olya­nok ők, mint Tompa Mihály gólyái, azzal a kiegészítéssel, hogy ők két fészekbe rakják tojásaikat, érmeiket — hazájuk és nem utolsósorban nemzetiségük fészkébe.
Konferenciák ide, konfe­renciák oda, a jövőben találnunk kell tehát egy utat, mely az egész nemzetet átfogja, szolgálja. Ilyen lenne például A magyarok sporttörténete lexikon, mely magában foglalja az anyaország, a határain kívülre szakadt régiók és a történelem viharában a szülőföldjüktől messze elsodródott magyarok sporttörténetét. Ennyivel tartozunk önmagunknak s a jövő nemzedéknek. Aztán következhetnek a konferenciák, találkozók Pozsonytól Kézdivá­sárhelyig, Lend­vá­tól Máramarosszi­getig, Zentától Gyergyószentmik­lós­ig, de úgy, hogy mindenki meghívott legyen. Min­denki, aki tett és tesz valamit az egyetemes magyar sportért.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 700
szavazógép
2010-11-01: Sport - :

Jól sikerült maraton (Kosárlabda)

A fekete mezesek győzelmével ért véget a Sepsiszentgyörgyi Ifjúsági Sport Egyesület által szervezett tizenkét órás kosarlabda-marton.
2010-11-01: Sport - Áros Károly:

Kabos Endre (Emlékezzünk az egyetemes magyar sport nagyjaira)

Nagyváradon született 1906. november 5-én. Gyermekéveit Berettyóújfaluban töltötte, érettségizni viszont a budapesti Verbőczy Gimnáziumba ment, abba a gimnáziumba, amelyikben Gerevich Aladár, majd később Schmitt Pál is érettségizett.