SportnapSport4peace

2010. november 22., hétfő, Sport

Pénteken a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébánia, a Kis Apostolok Katolikus Ifjúsági Egyesület és a Foko-lár Közösség ifjúsági ága, a Gyerekek az Egységért Moz-galom közös szervezésében került sor az első Sport4Peace sportrendezvényre, amelyen 140 megyeszékhelyi fiatal vett részt.

A sportjátékok megnyitóját követően a nagyobbak a Mihai Viteazul Főgimnázium sporttermében, míg a fiatalabbak a Mikes Kelemen Főgim-náziumban küzdöttek az első díjért: egy nagy és finom, házi készítésű tortáért. Volt farkasrögbi, teremhoki, kosárlabda, szivacsfoci, meg négy időjáték, amelyek öröme és izgalma barátokká kovácsolta össze a gyerekeket. A végeredmény nem is volt annyira fontos, mivel a Sport4peace a közösségépítés, a kommunikáció, a másság értékként való felismerését, a becsületesség örömét akarta átadni a fiataloknak. A nap végén volt közös ünnep, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy mindenki jól szórakozott. Az esemény szervezőitől tudjuk, hogy a nagyon jól sikerült sportrendezvénynek lesz folytatása, a következő időpont azonban még egyelőre ismeretlen. (t)

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye az iskolakezdésről?







eredmények
szavazatok száma 1042
szavazógép
2010-11-22: Sport - Tibodi Ferenc:

Semmi profiskodás (Jégkorong)

Akár ez is lehetne a mottója annak a hokibajnokságnak, amely három játékhete - azaz november 2-án - rajtolt, és az Erdélyi Független Amatőr Jégkorong Liga nevet viseli. A tizenkét csapatos pontvadászat négy megyére terjed ki, s közöttük ott van a két éve megalakult sepsiszentgyörgyi gárda is, a Királypingvinek. Ez pedig jó ürügyet szolgáltatott arra, hogy bemutassunk, beszéljünk egy keveset az amatőr jégkorongbaj-nokságról.
2010-11-22: Sport - Tibodi Ferenc:

KSE—Sepsi FC 2—3 (2—1) — Teremlabdarúgás, I. liga

Kézdivásárhely, városi sportcsarnok. Mintegy 600 néző. KSE: Buceleanu—Căşuneanu, Csulak, Gazda J., Roman—Gazda B., Dobra A., Surdu, Dobra Sz., Papp, Jakab, Dobozi. Edző: Dobozi Levente. Sepsi FC: Grigoraş—Bujdosó, Máté, Mánya, Pânzaru—Kisgyörgy, Bocz, Farkas, Şerban, Ţicalo, Călu­găreanu. Edző: Tót Csaba. Gólszerzők: Gazda J. (15., 20.), illetve Pânzaru (15. — büntetőből), Şerban (38.), Bocz (39.). Sárga lap: Dobozi (4.), Csulak (14.), Dobra A. (35.), illetve Mánya (16.), Grigoraş (39.). Kapura rúgás: 19—27 (kapu területére: 11—16). Szöglet: 5—9. Szabálytalanság: 9—8.