A székely autonómia kérdése 1918-ban

2010. december 1., szerda, Múltidéző

Székely és magyar zászló az Országházán

1918 közepétől egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az 1914-ben kitört világháború befejezéséhez közeledik, s győztesen minden valószínűség szerint az antanthatalmak kerülnek ki. Következésképpen felgyorsultak a béketárgyalások előkészületei.

A győztesek arra az elhatározásra jutottak, hogy az Osztrák—Magyar Monarchiát felosztják, és Közép-Európában új országhatárokat húznak meg. Ennek során a történelmi Magyarországból tervezték kielégíteni a szomszédos országok területi követeléseit. Erdély s benne a Székelyföld jövője már 1916-ban napirendre került, mert Románia az antanthatalmakkal folytatott titkos tárgyalásain ígéretet kapott Erdély, a Bánság s a Tiszántúl egy részének megszerzésére, amennyiben átáll a nevezett hatalmak oldalára.
Ez a súlyos kérdés természetesen erősen foglalkoztatta a magyar közvéleményt. Sokan az október 31-én megalakult Károlyi-kormánytól vártak segítséget Erdély és a Székelyföld védelmére. És nem kevesen bíztak abban, hogy a Wilson amerikai elnök által a nemzetek önrendelkezéséről előterjesztett elvek nemcsak az Osztrák—Magyar Monarchia nemzetiségei, de a magyarság számára is érvényesíthetők lesznek.
Rendkívüli módon bonyolította a helyzetet az, hogy Budapesten októberben kitört a forradalom, amely átterjedt az egész országra, s nemcsak a közigazgatás bénult meg, de a haderő is szétesett, amelyhez nem kis mértékben járult hozzá a hadügyminiszter elhíresült kijelentése: "Nem akarok többé katonát látni."
A forradalom első napjaiban az egész országban nemzeti tanácsok szerveződtek, amelyek nagy hatással voltak a közvélemény formálására. A magyar nemzeti tanácsok mellett székely nemzeti tanácsok is alakultak, amelyek a Székelyföld jövőjére igyekeztek befolyást gyakorolni. Ezek többsége a székely városokban szerveződött, de Budapesten is létrejött Székely Nemzeti Tanács, emellett Kolozsvárt, Debrecenben, Szegeden és máshol is.
Azonban valamilyen formában létrejött közöttük egy olyan kapcsolat, amelynek során az erdélyi szervezetek a budapesti székhelyű Székely Nemzeti Tanácsot megbízták azzal, hogy képviselje véleményüket is a magyar kormánnyal való tárgyalásai során.
Arra a budapesti Székely Nemzeti Tanácsra utalok, amely Jancsó Benedek, Sebes Dénes és Urmánczy Nándor elnöklete alatt alakult meg. Ez a nagyrészt Pesten tartózkodó erdélyiekből és székelyekből álló szervezet azt a célt tűzte maga elé, hogy nyomást gyakoroljon a kormányra a Székelyföld védelme érdekében, másrészt európai üggyé szerette volna tenni a székely autonómia kérdését. Ennek érdekében különböző lépéseket tett vagy próbált tenni. Erről szól az itt következő vázlatos írásom.
1918. november 20-án a már említett személyek felkeresték Jászi Oszkárt, a Károlyi-kormány nemzetiségi miniszterét, akinek emlékiratot nyújtottak át. Az emlékirat az autonómia kantonális formáját ajánlja a Székelyföld számára mint olyan lehetőséget, amely megvédheti a több mint félmilliós székelységet a román törekvésekben körvonalazódó bekebelezési szándékkal szemben. Az emlékirat kitért Erdély helyzetére, hangsúlyozva azt, hogy milyen nagy erőt képvisel a magyarság az erdélyi városokban és általában a román politika által követelt területeken. Jászi hosszasan tárgyalt a küldöttséggel, de látható következményei a tárgyalásnak nem voltak, mert a Károlyi-kormány sem erélyes fellépésre, pláne fegyveres védelemre nem gondolt, még akkor sem, amikor nyilvánvaló volt, hogy Erdély integritása a román politikának tett semmiféle engedmény ígéretével nem védhető meg. A közben megalakult Székely Hadosztály esetleg lehetséges fegyveres fellépésével végképp nem értett egyet a kormány.
A Székely Nemzeti Tanács Erdély, illetve a Székelyföld autonómiáját a wilsoni önrendelkezési elvek alapján képzelte el abban a reményben, hogy ezek az elvek a magyarság számára is érvényesíthetők lesznek. A magyar politikusok ekkor még bíztak a nyugati világ demokratikus közvéleményében, valamint a küszöbön álló békekonferencia igazságos döntésében. Voltak, akik úgy gondolták, hogy az Osztrák—Magyar Monar­chia föderalista elvek alapján átalakítható. Károlyi szerint a békülékenységre hajlás gyümölcsöztethető lesz a békekonferencián. Jászi közismerten békülékenységet tanúsított az aradi tárgyalások során a románság megbízottjaival, ami bátorította a román, szerb és cseh politikát abban, hogy hozzálásson Erdély, a Dél­vidék, illetve a Felvidék megszállásához.
Ez a helyzet, valamint a Károlyi-kormány tehetetlensége arra késztette a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy az európai demokratikus közvéleményhez forduljon. Ilyen előzmények után intézett proklamációt a budapesti Székely Nemzeti Tanács a világ népeihez 1918. november 26-án. Ez a proklamáció válasz volt a Román Nemzeti Tanács azon nyilatkozatára, amely megpróbálta történelmi és népesedési érvekkel alátámasztani a román követeléseket. A nyilatkozat szerint a románság az általa követelt területen "a wilsoni elvek alapján nem jogosult a kizárólagos impérium átvételére". Cáfolja a kontinuitás elméletét, amely történelmileg nem bizonyítható, sőt, kijelenti, hogy a románság "az itt élő népek között legkésőbb vándorolt be". Hogy a magyar állam nem volt olyan zsarnok, amilyennek a román politika feltünteti, az kiderül abból, hogy az erdélyi románok "a magyar állam védelme alatt a műveltség és anyagi jólét oly magas fokára emelkedtek, amely a román királyság parasztságát illetően elérhetetlen ideának látszik". A Székely Nem­zeti Tanács kijelenti, hogy a magyar állam te­rü­leti integritásának álláspontjára helyezkedve, a Ma­gyar­országon lakó összes nép kölcsönös megegyezését tartja járható útnak a felmerülő kérdések rendezését illetően.
Alapjában véve a fenti álláspontra helyezkedett a november 28-án Maros­vásárhelyen megtartott Szé­kely Nem­zetgyűlés is. A hangadó előadást dr. Szádeczky K. Lajos kolozsvári egyetemi professzor tartotta, aki a magyarság történelmi jogát állította szembe a románok követeléseivel és érveléseivel. A gyűlés több pontból álló határozati javaslata hangsúlyozta, hogy a nemzeti kérdés megoldására a wilsoni elveket kell alkalmazni, s elfogadja a Károlyi-kormány nemzetiségi politikáját, de kéri a kormányt, hogy Erdély ügyeinek intézését bízza a Kolozsvárt működő Magyar Nemzeti Tanácsra, amelynek székelyföldi szerve lesz a marosvásárhelyi "Bizottság", s ez megszervezi a székelyföldi magyarságot.
A románok 1918. december 1-jei nagygyűlése után a Székely Nemzeti Tanács elhatározta, hogy megkezdi az önálló székely köztársaság szervezését. A gondolat élt Erdélyben és a Székelyföldön is. Erről a következőkben számolt be a Kolozsvárt megjelenő Ellenzék lap Legyen a Székelyföldön külön köztársaság? címmel: "A román invázió előhaladása mind aktuálisabbá teszi a négy székely vármegyéből alakuló független székely köztársaság gondolatát. Ha már el kell veszíteni annyi vegyes nyelvű vármegyét, a népek önrendelkezési elvének elemi követelménye, hogy az egységes magyar területen élő székelység megőrizze függetlenségét." Ismeretes Paál Árpád terve, amely annyira előrehaladt, hogy már a székely köztársaság kikiáltására is sor került volna Csíkszeredában 1919. január 10-én. Ezt azonban a Székelyföld megszállása, valamint Paál Árpád letartóztatása megakadályozta.
Nem árt tudni, hogy bizonyos mozgási lehetőséggel a román megszállás ellenére még rendelkezett a magyar politika, Paál Árpádék ezt próbálták kihasználni, amennyiben mind az olaszokkal, nevezetesen Armando Vittorio Diazzal, az olasz haderő vezérkari főnökével Veronában létrejött, mind a Franchet D’Eserey francia tábornokkal Belgrádban megkötött fegyverszüneti megállapodás elvileg lehetővé tette a közigazgatás és rendfenntartás megmaradását a magyar állam kezében. Ezt hivatkozási alapként fel lehetett volna használni akár fegyveres ellenállás esetében is. De ennek a kitételnek nem tudott érvényt szerezni a Károlyi-kormány, illetve a kolozsvári Magyar Nemzeti Tanács, amely a miniszterelnöktől felhatalmazást kapott arra, hogy Erdélyben a magyar kormányt képviselje.
Látva a helyzet rendkívül kedvezőtlen alakulását, a budapesti Székely Nemzeti Tanács elhatározta: képviselőt küld külföldre azért is, hogy felvilágosítsa a győztes hatalmakat a saját álláspontjáról és arról is, mint terjed a kétségbeesés okából a bolsevista mozgalom Ma­gyar­országon, amelynek súlyos következményei lehetnek máshol is. Egy ilyen személy kiválasztása nem lehetett volna nagy gond, de Károlyi többeket visszautasított, mert saját ellenségének tartotta a jelölteket. Végül Bánffy Miklósnak engedélyezett útlevelet. Bánffy Mik­lós azonban az 1933-ban kiadott, Emlékeim­ből című kötetében fontosnak tartotta kijelenteni: "Engem a Székely Nemzeti Tanács küldött, és Károlyi engem semmivel sem bízott meg, és én nem vállaltam vele szemben semmit."
Feltételezhető, hogy Bánffy utazásáról a Kolozsvárt székelő Székely Nemzeti Tanácsnak is tudomása volt, hiszen Bánffy Miklósnak erős kolozsvári kapcsolatai voltak, és elutazása előtt is hazalátogatott, igaz, csak egy fél napra engedélyezte itt-tartózkodását a francia parancsnok. Bánffy elindult, de a rossz utazási feltételek miatt nehezen haladhatott angliai célja felé, s nem is jutott el oda. De Hágában sikerült átadnia (talán) a Székely Nemzeti Tanács nevében szerkesztett memorandumot Oppenheimer német liberális politikusnak, s kissé átalakított formában Treub volt holland pénzügyminiszternek. A memorandumban — amint maga írja — "megpróbáltam vázolni a magyar belső helyzetet, az ott mind vészesebben fenyegető bolsevizmust és annak Európára is veszélyes következményét. Treub megígérte, hogy eljuttatja a memorandumot Párizsba megfelelő helyre." Végül Bánffy útja megszakadt, amikor kikiáltották Pesten a Tanácsköz­tár­saságot.
Bánffy emlékiratából nem derül ki, hogy a bolsevista veszély leírásán kívül mit tartalmazott az általa vitt memorandum, de az előzményekből következtetve az érvek minden bi­zonnyal a wilsoni elvekre épültek, s Ma­gyarország és Erdély területi integrációjának ügye sem hiányzott. Az sem lehet vitás, hogy Bánffy kiküldése azt az alapjában véve helyes célt volt hivatott szolgálni, hogy Erdély és a Székelyföld ügyéből európai kérdés legyen.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bejut-e a Sepsi OSK labdarúgócsapata a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 181
szavazógép
2010-12-01: Pénz, piac, vállalkozás - Incze Ibolya:

Hivatalos és maszek rangsorolások (Háromszéki cégek az országos élmezőnyben)

Lassan külön "üzletággá" növi ki magát Romániában a szokásos évi cégranglista elkészítése, s nem csoda, ha itt is nagy a tolongás, hisz pénzre megy ki a játék. Ami viszont megkérdőjelezheti a hitelességet.
2010-12-01: Emlékezet - József Álmos:

Sepsiszentgyörgy vízvezeték-hálózata

Sepsiszentgyörgy képviselő-testülete már 1896-ban megállapította, hogy a város hatezres lélekszámú lakosságának jó ivóvízzel való ellátása nemcsak időszerű, de létkérdés is.