Persze mindannyian, kik tegnap délután részt vettek a Kónya Ádám — Emlékképek című könyv bemutatóján a Székely Nemzeti Múzeumban, szóval mindannyian eleget tehettek volna Vargha Mihály múzeumigazgató, az est házigazdája felkérésének, hogy osszák meg emlékeiket Ádi bácsiról. Hiszen mindannyiuknak akad kedves története, hiszen mindannyiukat ismerte Ádi bácsi.
Mert számtalan arcai közül, melyek java része a könyvbe zártan is megjelenik, egyik volt a családfaismerő. A történetek tehát. Kimondatlanul bár, de mindenkiben felötlött valamelyik esete Ádi bácsival, hogy a huncutkásan mosolygó száj vagy a haragos tekintet kíséretében, a szenvedélyes magyarázó vagy a csak elvétve elmerengő arcvonások hátterével, az végső soron lényegtelen. De a közönség ritkán nyilvánul meg, hallgatja inkább azokat, kikre kiosztatott a beszélő szerepe — Éva néni a szerkesztésről, Kopacz Attila a könyv keletkezéséről, Sylvester Lajos a kötet gerincét kitevő mélyinterjú fizikai és szellemi körülményeiről, dr. Szőts Dániel a polihisztor Kónya Ádámról szólt —, elbeszéléseiket a magáéi mellé illeszti, és előjön egy másik kép, egy másik helyzet, egy másik fordulat. Ezért, ezekért a történetekért nem lehet Kónya Ádámról múlt időben beszélni.
