Székely szimbólumok nyomában

2011. január 15., szombat, Múltidéző
Nemrég jutott el hozzám a fenti címet viselő, szépen illusztrált tanulmánykötet. Az ízléses, könnyen áttekinthető és melléklettel ellátott, kemény táblás kiadvány megjelenését Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyomány­őrzési Forrásközpont és a Zetelakáért Alapítvány tette lehetővé.
A címlapon székely címer látható abban a formában, ahogy a 16. század elején a csíkcsobotfalvi szárnyas oltáron ábrázolták. A hátlapon a székelydályai templomfreskón található székely címer néz ránk. A kötetet Mihály János állította össze, a borítót Kolumbán Zsuzsanna tervezte. A Tipographic nyomdában készült kiadvány a maga nemében hiánypótló, úttörő jellegű, mivel a címertan mint önálló tudományág a kommunista parancsuralom idején háttérbe szorult.
Tulajdonképpen négy tudományos kutató közös könyvéről van szó. A többszerzős tanulmánykötet szerves egységet alkot, mert a témakörök kiegészítik egymást. A könyv szükségletet elégít ki. Ezek egyike a székely nép azon igénye, hogy önmagát megjelenítse. Az elmúlt húsz évben szervezett nagyszámú ünnepi rendezvényen egyre inkább megszokottá vált a magyar zászló mellett a székely zászló is. Ugyanakkor "sajnálatosan kevés azoknak a településeknek a száma, amelyek a címertan követelményeinek megfelelő címerrel", zászlóval rendelkeznek. Egyre nyilvánvalóbb az, hogy alapos címertani ismeretek nélkül nem szabad címert tervezni, mert annak évszázados hagyományai, szabályai vannak.
Eddig a szimbólum használatának kérdését inkább politikai síkon, mint szakmai szinten tárgyalták, a szakma véleményét nem nagyon kérték ki. Ilyen körülmények között alakult meg a Hargita Megye Tanácsának támogatásával működő Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munka­csoport, amely olyan szakembereket tömörít, akik hosszú évek óta kutatják a székely jelképeket. A tanulmánykötet célkitűzéseit Mihály János így fogalmazta meg: "Tudatában vagyunk annak, hogy mun­kánk gyümölcse csak akkor érik be, ha a megmaradás útjára lépve sikerül az együtt megálmodott ― gazdaságilag erős ― Székelyföldet megteremteni. Egy olyan Székelyföldet, amely az utánunk jövő nemzedéknek biztos menedéke. Mert csak a jövőbe vetett hittel érdemes dolgozni, kutatni, bízva, hogy jelképeinket mindig lesz, aki magasba emelje."
A munkacsoport a különböző vándorkiállítások alkalmával rendszeresen jelentet meg katalógusokat, népszerűsítik, és szakmai tájékozottsággal mutatják be a székely szimbólumokat. Ilyen katalógus a Székely történelmi zászlók, a Címer és pecsét Székelyföldön. Külön értéket jelentenek a gyönyörű illusztrációkkal bemutatott címerek és zászlók. Az elmúlt hónapokban nagy sikerű kiállításokra került sor Címer és pecsét a Székelyföldön címmel Csíkszeredában, a Megyeháza Galériájá­ban és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Lovagtermében.
Sorrendben az első tanulmány szerzője Pál-Antal Sándor akadémikus, tizennyolc önálló kötet és 230 tanulmány szerzője, aki az 1848 előtti székely helyhatósági címeres pecsétekről ír. Ze­pecza­ner Jenő muzeológus, történész, a 17―19. századi Székelyföld kutatója, több kötet szerzője a heraldikus Orbán Balázst mutatja be. Mihály János történész, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrás­központ tudományos szakreferense, a már említett munkacsoport koordinátora a régi székely címer udvarhelyszéki emlékeit ismerteti. Végül a könyv törzsanyagát, a nyolc dolgozat felét Szekeres Attila István heraldikus, a címertudomány doktorandusza, a Román Akadé­mia Országos Címertani, Ge­ne­alógiai és Pecséttani Bizottsága által akkreditált címergrafikus, újságíró, a Háromszék szerkesztője írta. E témakörben közreadott tanulmányai: A közigazgatási címerek fajtái székelyföldi példákkal, Sepsiszentgyörgy címere, Kézdivásárhely címere, valamint A címer útja a tervezéstől az elfogadtatásig. Ez utóbbi dolgozatában Szekeres Attila István arra keresi a választ, hogy milyen a jó címer. Szerinte "a jó címer egyszerű és nem túlzottan tarka. Minél kevesebb címerképet vigyünk fel a pajzsra, hisz a cél az, hogy könnyen felismerhető legyen a jelkép. Ugyanez a helyzet a mázak alkalmazásával. A szakma nem ismer szép címert, csak jó címert. A címer feladata az azonosítás és megkülönböztetés. A közigazgatási címer ugyanolyan fontos, mint a helységnév, sőt, fontosabb, mert egyben az önigazgatás jelképe."
Sajnálatosnak tartom azt, hogy Szekeres Attila István szakmai munkásságát jobban ismerik, értékelik Nagyszebenben, illetve Jászvásáron, mint itthon. Szekeres írásai számunkra azért is fontosak, mert többségük Háromszékhez kötődik. Mindnyá­jan emlékszünk még azokra a vitákra, amelyek a sepsiszentgyörgyi tanácsban zajlottak. Az elmúlt két évtizedben az utcanevek, a megyetáblák, a település címerének tervezetei gyakran váltottak ki heves vitákat. Gondoljunk csak a Petőfi Sándor utcanévre, a Şaguna, a Horea, Cloşca és Crişan nevekre. Egyik tanácsülésen egyik képviselő nem restellte Sepsiszentgyörgy fél évezredes címerét gúnyolni, mondván, hogy a városi pecséten látható szakállas férfiarc a polgármestert, Albert Álmost ábrázolja. Mindezt akkor, amikor köztudott, hogy a hajdani, az 1509-ben kiadott városi pecsét férfiarca a település védőszentjét, Szent Györgyöt ábrázolja.
Íme, miért kell alaposan ismernünk népünk történelmét, a címerkészítés csínját-bínját. Nem lehet Románia közepén egy székely embernek felkészületlenül címert tervezni, mert még egy olyan megnevezés is, mint Székelyföld neve, dührohamot vált­hat ki, mert a székely nép hiába élte évezredeken át külön népként életét, hiába vívta évezredes szabadságharcát, nem rendelkezhet az autonómia korlátozott szuverenitásának oltalmával sem. E 76 százalékarányban székely többségű történelmi régióban még az alaposan dokumentált szimbólumhasználat is vihart kavarhat. E könyv tartalma számunkra ezért is fontos. Nekünk, a "másodrangú" állampolgároknak csak alapos ismeretek birtokában lehet reményünk arra, hogy érvényesítsük hagyományos jelképeinket. Csak magas szintű szakmai ismeretek birtokában mondhatjuk ki és védhetjük meg igazunkat. Csak pontos, jól dokumentált címertervekkel rukkolhatunk a nyilvánosság elé. Ebben útmutató segítséget nyújtanak Szekeres Attila István dolgozatai, amelyek alapos objektivitással és érthetően vezetnek be a közigazgatási címerek elkészítésének, megtervezésének világába, mutatják meg a címerek elismertetésének hivatalos útját is.
E kiadványt túlzás nélkül nevezhetjük a székely szimbólumok, címertan bibliájának, mely nélkül nem szabad Székelyföldön címerkészítéshez fogni.
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 53
szavazógép
2011-01-15: Múltidéző - Kádár Gyula:

A székely társadalom (Miért fontos a székelység lélekszámának ismerete)

A székely zászló
E sorok írója úgy véli, hogy a korábbi kutatás nem végzett alapos összehasonlító népességrekonstrukciós vizsgálatot, épp ezért e tanulmány úttörő jellegű minden erényével és hibájával együtt. Termé­szetesen, a kutatást nem tarthatjuk lezártnak.
2011-01-15: Kultúra - Bogdán László:

Szerepjáték (Ferenczes István 65 éves) — Olvasólámpa

Ferenczes István új verseskönyve, a Zazpi* fantasztikus szerepjáték. S mielőtt még belebonyolódnánk a maszkok, álarcok, maszkurák egymást magyarázó és egymásnak nagyon sokszor ellentmondó farsangi kavargásába — a könyvnek határozottan van egy karneváli jellege —, lássuk, kicsoda is ez a furcsa figura, Esteban Zazpi De Vascos Y Aitz­gorri — 1746 (?)—1821 (?) —, aki­nek még a pontos születési és elhalálozási adatai is bizonytalanok. Spanyol-portugál, ibér dalköltő — írja a "fordító", a Zazpi verseit magyarul újrateremtő Ferenczes István a könyv prológusában. — "Zsoldos, kincskereső, forradalmár, csempész, geográfus, botanikus, szélhámos, több, mint szabad szájúnak nevezhető röplapíró, örök békétlen, mindenkivel tengelyakasztó, összevesző ponyvahős, akinek pontos születési helye és ideje nem ismert." Mindazonáltal a fordító tudni véli, hogy baszk.