Földi István: A XX. század kényszerútjain, 3.

2011. január 29., szombat, Emlékezet

Isten veled, Háromszék!
A Bálványos-tetőn szusszantani megálltunk a Pintér Jenő által vezetett autóval.
Balczár, aki velem jött, hogy jelentést tegyen a csíkszeredai Határvédelmi Parancsnokságnak, bement a szanatóriumban működő csoportparancsnokságra, hogy fegyvereket kérjen.

Én megálltam a tisztáson, és tekintetemet belefúrtam az elhagyott Felső-Háromszék szeptemberi egének végtelen kékségébe. Arra néztem, amerre Kézdivásárhely van, a Kanta, a gimnázium, mögötte a Kárpátok koszorúja, ahol most emberek százai halnak meg azért, mert szeretik ezt a földet... Most másodszor élem át életem során ezt az érzést. Az első alkalommal 1916 augusztusában gyerek voltam még, de már akkor is szívembe dobbant a mérhetetlen fájdalom, amikor el kellett hagynunk a szülőföldet. Most fokozottan fájt, hogy tehetetlen vagyok, hogy nem tudok megbirkózni azokkal, akik erre a drága, vérrel szentelt földre ismét rátörnek, Isten tudja, hányadszor a történelem folyamán. — Rosszkor és rossz helyen születtem — mondogattam magamban, miközben megrohantak az emlékek. Az 1940 előtti sok megaláztatás. Diploma állás nélkül... Tizenöt év (1925—40) kisebbségi keservei. Rabszolgasors a román királyi hadseregben... — Hát ugyanezt a sorsot akarod a gyermekeid számára is? Ők is örök kisebbségben, kiszolgáltatottságban éljenek?... De vajon ez nem megfutamodás? Azé a föld, aki jobban szereti!... Igen, de nem elegendő a szeretet. Lélekszám, összetartás, munka, elszántság és mindenekfelett politika, politika... Nem mindig becsületes politika. De mikor becsületes a politika?... Lényeg: elvesztjük ismét a Székelyföldet. Elvesztjük, elvesztjük... Magunkra hagyatottan, hitványka fegyverzettel, körös-körül halálos szorításban. Hát itt csak meghalni lehet?... Nekem már úgyse teremthet új örömöket az élet... De a gyermekeim!? Azok még csak tapogatóznak az élet kapujában. Nem rabszolgasorsot akarok a számukra... — Isten veled, Háromszék. Cso­dálatosan szép vadon, beláthatatlan rengetegek, áldott kenyeret adó medence, csörgedező, csobogó patakok, egészséget adó borvízküpük, fortyogó, lobogó feredők, áldott jó emberei ennek a darabka mindenségnek... Isten veletek.

Egy kulacs borvíz...
Egyedül ülök a bálványosi fürdő tisztásán. Nem is olyan messziről ágyú- és aknadörrenések pillanatonként figyelmeztetnek, hogy menthetetlenül közeleg a vész, tíz- és százezrek emberhullámai rettenetes erővel tiporják a hegyeket, a szorosokat, a vizek völgyeit, a zsindelytetős falvak lángoló utcáit... — Milyen aprócska pont vagyok én ebben a fergetegben? Vagyok, bomlott agyú ember vagyok — így mondogatok magamban, és alig veszem észre, hogy mellém telepedett egy mezítlábas legényke a kutyájával. — A kulacsot megtöltöm borvízzel, ha akarja — szól bátran a gyermek, és egyszerre felráz a nosztalgiából. A búcsúzkodó lélek tusakodásából egy új érzés, az apaság pattan rügybe a szívem közepén. És a gyermekben a fiamat vélem látni. Gyorsan odaadom a hátizsák zsebéből a kulacsom, és megsimogatom a gyermek arcát, és nem adnám a világ minden kincséért, ha most tényleg a fiam, lányom állna előttem.
Balczár letörve jön és panaszkodik: — Itt még annyit se tudnak, mint én. Ezektől nem várhatunk segítséget. Elmegyek veled Csíkszeredába, hátha ott több lesz a szerencsém.
A fiúcska mezítláb trappol a kulaccsal. Hirtelen nincs kisebb pénzdarabom, egy szűzmáriás ötpengőst nyomok a markába. Cso­dálkozva nézi, s nem is hallja, hogy a szanatórium mellett az egyik kicsi ház kapujában a nevét kiáltja az édesanyja.
— Isten veled, Bálványos! — sóhajtottam újra, és a bükszádi szerpentinek elnyelik a gyermekkorom legszebb emlékeit felidéző vidéket. Délfelé érkezünk Csíkszeredába, egyenesen be a várszerű kaszárnya udvarába, ahol a ,,Széhávé" (Székely Határvédelem) legfőbb parancsnoksága székel.
*
Székelyek közt Bukovinától a Dunántúlig
Zárszó helyett közreadjuk Földi István egyik magyarhoni híve, Szőts István írásának egy részletét, hogy Felső-Háromszék kivételével a szülőföldjén kevésbé ismert író és pedagógus személyéről, Domokos Pál Péter és a kézdiszentléleki Szakács Antal kántortanító kebelbarátjának Madéfalvától a Dunántúlig ívelő életútjáról, emberi helytállásáról többet tudjunk meg. Földi István volt az, akit a XX. század kényszerútjain a Dunántúlig sodorhatott a sors, de székely származású övéihez ott is hű maradt, és életének java részét az övéinél is hányatottabb sorsú bukovinai telepes székelyek istápolására fordította. Földi István szellemi hagyatékát hátramaradt családtagjai, fia, dr. Földi Imre, lánya és veje, dr. Sántha Pálné Földi Anikó és férje, valamint a nagyapa nevét és szellemi örökségét generációs váltásban tovább vivő Földi István gondozza. Figyelemre méltó az az igyekezet is, amint a lokálpatriotizmusáról híres Kézdivásárhely Gábor Áron öröksége egyik letéteményesének, Földi Istvánnak emlékét művei bemutatásával, szelleme ébrentartásával ápolja.
Antal Árpád professzor írja Helytállás hűséggel című esszéjében: ,,(...) Jelentős szerepet vállal a székelység kiemelkedő személyisége, Gábor Áron kultuszának ápolása terén. A sajtóbeli és közéleti megemlékezéseken túl előbb verset ír a negyvennyolcas hősről, majd nemes alakját, hősi küzdelmeit feldolgozó történeti regényt ír és jelentet meg Sepsiszentgyörgyön (1942-ben), melynek a következő évben második kiadása is eljut olvasóihoz. Majd a közvélemény sugallatára hallgatva, 1943-ban a mű színpadi változatát is elkészítteti. A bemutatót pedig, híven eddigi s mostani népnevelői elgondolásaihoz, nem bízza hivatásos társulatokra: színműve nagy érdeklődéssel kísért műkedvelő vállalkozásként került a közönség elé egymás után jó néhány székely városban: Kézdi­vásár­helyen, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmik­lóson is. (A vásárhelyi bemutatón alulírott, hetedikes kantai diákként, Gábor Áron segédtisztje, Nagy Sándor főszerepét játszottam.)" (Sylvester Lajos)
Szőts István: Földi István szociográfiája
Pályakezdő tanáréveimben csodálkoztam rá a teveli székely gimnázium kísérletére. A Tolna Megyei Pedagógiai Intézet pályázatára beadott dolgozatom révén találkoztam két tanár kollégával, a Földi-tanítvány Illés Dezsővel és a Földi-pályatárs Szauer Jánossal. Mindketten — ha más-más forrásbázis alapján is — ugyanazzal, a Földi István és székelyföldi tanártársai által vállalt különleges nevelői feladattal foglalkoztak: hogyan lehet esélyt adni a különösen hátrányos helyzetű menekültcsoport, a bukovinai székelyek gyermekeinek.
Földi István nem sokkal később megjelent posztumusz kötete, a Tamás Menyhért által gondozott Madéfalvától a Dunántúlig (Szek­szárd, 1987) a Tolna—Baranya—Bács megyé­ben élő bukovinai székelységről egyedülálló szociográfiai összegzés.
A kézdivásárhelyi Földi Istvánt a második világháború késztette arra, hogy elhagyja hazáját. Családjával ideiglenesen Budafok-Hároson lakott; a Vallás- és Közoktatásügyi Minisz­tériumban kapott állást. Mivel Erdélybe nem térhetett vissza, önként vállalt feladatként egy iskola szervezésébe fogott. A Bonyhád környékére települt bukovinai székelyek számára 1946-ban erdélyi kollégáival együtt megalapította a teveli Kőrösi Csoma Sándor Székely Tanintézetet. Ötven helybeli és mintegy kétszáz környékbeli gyermeknek iskolát és internátust teremtettek a semmiből.
Antal Árpád a feladat különleges pedagógiai voltát, a ,,különböző színvonalú gyermekek általános iskolai oktatásba való beillesztését" a jelenlegi moldvai csángó fiatalok erdélyi beiskolázásához hasonlítja. Ez a helyi sváb, telepes székely és felvidéki megosztottság mellett, a háborúban kivérzett ország szűkös viszonyai közepette sem volt könnyű. Egyik volt diákja, aki később maga is tanárember lett, ,,egyedi-egyedülálló kísérlet"-nek tekintette Földi István pedagógiáját, amely tartalmában röviden értékelve: ,,tanítás-tanulás termelőmunkával". ,,Ez az iskola adja a későbbiekben az első székely középiskolai, majd egyetemi, főiskolai továbbtanulók zömét, s ez indítja meg a székelyek kulturális igényesedésének új korszakát" — így vonta meg később a mérleget Földi István. A fordulat éve után, 1949-ben a tanintézményt viszont a közoktatási kormányzat mint ,,nacionalista szellemiséget sugárzó" tanintézetet feloszlatta. Földi 1952-ig a teveli általános iskola igazgatója, majd 1954-től 1964-es nyugdíjba vonulásáig a dombóvári gimnázium igazgatóhelyettese.
Népének szolgálatát azonban mindig szem előtt tartotta. 1954-től kezdve a nyári szünetekben vejével, Sántha Péterrel járta a székely lakta falvakat, adatokat gyűjtve Madéfalvától Dunán­túlig kötetéhez. Színműírói munkásságát is foly­tatta. Előbb színművet írt az 1764-es madéfalvi veszedelemről, a siculicidiumról, majd 1955-ben Kőrösi Csoma Sándorról. Elégtételt jelenthetett számára, hogy az előbbit Szakács Antal székelyföldi tanártársa vezetésével Bonyhádon és környékén az ide települt székelyek színjátszói, utóbbit a dombóvári diákszínjátszók bemutatták. Kötetei 1967. június 28-án bekövetkezett halála után jelentek csak meg: a Kézdivá­sárhely múltját megidéző Századelő az udvartereken is csak 1971-ben, a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör hasábjain, 54 folytatásban, a nagy székely-magyar tudós-utazóról írt színműve 1992-ben.
A romániai forradalom után a székelyföldi magyarság újra fejet hajthatott nagy fia előtt. Kézdivásárhelyen az egyik közösség felvette a nevét: Földi István Művelődési Egyesület néven működik. Volt völgységi diákjai születésének 100. évfordulója alkalmából 2003. május 31-én Tevelen emléktáblával jelölték meg a Kőrösi Csoma Sándor Székely Tanintézet volt épületét.
Szociográfiája történeti alapozású. Mi késztette a népművelő-népnevelő író tanárembert ennek megírására? Ezúttal is praktikus megfontolások vezették. Kiindulópontja, ahogyan bevezetőjében fogalmaz: új lakóhelyükre, a Dél-Dunántúlra érkező bukovinai székelyeknek elemi érdekük annak földjét, a velük élő népek történetét megismerni. Tehát könyvét elsősorban a telepes székelyeknek szánja, illetve a velük törődőknek ajánlja, hogy a sokat szenvedett nép szeresse ezt a földet és a vele együtt lakókat. Nem célja az igazságtétel, nem kíván a történészekkel sem vitába szállni.
A kötet szerkezete megfelel a célkiűzésnek. A táj, a három megye (Tolna, Baranya, Bács), a Völgység és a Hegyhát ismertetése után éppen a helyben együtt lakók számára is fontos fejezet, A bukovinai székelyek rövid története következik. Ezen belül a második világháborúnak és a bukovinaiak sorsfordulásainak, a két telepítésnek a története már vérbeli szociográfia. 1945—47-es helyzetüket, a társadalmi-művelődési változásokat követi a szerző 1964-ig. A székely telepes községek monográfiája című fejezet a kötet 75 százalékát teszi ki, Földi településenként helyezi el a népcsoport közelmúltját-jelenét új lakótelepülésük történetében.
Földi István 1954-től járta a falvakat, terepmunkája során interjúival-beszélgetéseivel és megfigyeléseivel alapozta meg felmérését és adatgyűjtését. Olyan megismételhetetlen és sajátos forrásfeltárást végzett, amely a társadalomföldrajz, történeti földrajz és a néprajz számára ma nélkülözhetetlen.
A legkorábbira keltezett székely telepes falunévsor 1958-ból való, a legkésőbbi 1964-ből. A szerző megjegyzi, hogy főleg a kulturális fejlődési és a népesedési adatok módosultak, növekedtek. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a települési adatokat olyan személyektől gyűjtötte, akik részesei voltak a telepítésnek.
A falunévsorok utólagos rekonstrukciójának módszerével élt 1972-ben Andrásfalva, illetve Kakasd monográfusa, Sebestyén Ádám, 1975-ben Ambrus Vilmos, majd 2000-ben Antal Béla, Hadikfalva krónikása is. (...)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bejut-e a Sepsi OSK labdarúgócsapata a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 181
szavazógép
2011-01-29: Kultúra - Fekete Vince:

EAFDSZ (Udvartér)

Péter Alpár grafikája
Egyetértünk.
Az elnyomott, megalázott, sárba tiport, jogaiktól megfosztott, hátrányosan megkülönböztetett apák és férfiak is követeljék csak nyugodtan mindazt, ami nekik jár.
Vagyis a jogaikat.
2011-01-29: Magazin - :

A diszlexiának köszönhették sikerüket

Brit kutatók szerint Leonardo da Vinci és Pablo Picasso a diszlexiának köszönhette magasröptű pályafutását. A híres művészek ugyanúgy képtelenek voltak az írott szó helyes felismerésére és elolvasására, mint ahogy a ma élő gyermekek jelentős része — tizenkettőből egy.