Bemutató a Tamási Áron SzínházbanA bomlás tünetei

2007. október 13., szombat, Kultúra
A cím akár blaszfémikusnak is tekinthető, mivel Dürrenmatt egyik utolsó fekete gengszterkomédiájában a meggyilkoltak testét a címadó szereplő egy, a gazdasági válság következtében munkahelyét s családját is elveszítő, lecsúszott és cinikus tudós találmánya, egy igen elmés szerkezet bomlasztja fel.

Volt halott, nincs halott. Javulnak a bűnözési statisztikák, miközben egy zsaru — Szabó Tibor kissé columbósra veszi a figurát, mély emberi drámája csak később bontakozik ki — tudja, hogy a tetemek eltűnhetnek ugyan, de azért a gyilkosság csak gyilkosság marad, s miközben felderíti a tetteseket, rádöbbenhet, hogy a társadalom, amelyben él, ugyancsak a ,,bomlás" tüneteit mutatja, a korrupció szétterjed az országban, polipként hálózza be, amikor főnökéhez fordul, rájöhet arra, hogy a rendőrkapitány is beszáll az üzletbe, utána a főügyész is, a legfelsőbb bíró is, a kormányzó is. Dürrenmatt feszesen szerkesztett, tőmondatokkal operáló darabjának az egyik legelsodróbb része épp a kiábrándult és cinikus zsaru már-már bökversszerű monológja arról a helyzetről, amelybe belecseppent, hiszen feltárta a bűnbandát, s leleplezhette volna… üzelmeiket. A kör bezárul, felszikráznak a felismerések, s az üzlet felível. ,,A cselekményt akkor tekinthetjük végiggondoltnak — állapítja meg lucidusan Dürrenmatt egyik vallomásában —, ha a lehető legrosszabb fordulatot vette." Igazán nem állítható, hogy A csendestársban ez nem valósulna meg. Nemhogy a lehető legrosszabb fordulatot veszi a cselekmény, de mindenki meghal, aki él és mozog, hiszen a zsaru hiába akarja felrobbantani a nagy üzletet, ez már túlhaladja őt, a halált választja tehát, miután mindenkit kinyíratott vagy lelőtt, akiket csak lehetett, de ezzel sem old meg semmit, a fiatal és brutális bandatagok átveszik a vezetést, megverik, s újra munkára kényszerítik a szerencsétlen tudóst, hiszen az üzletnek, akárcsak a forgalomnak, mennie kell… Az üzlet nem állhat le, a végén a kétségbeesett tudós úgy gubbaszt a halottak tetemét tartalmazó ládák között, mint pók a pókhálóban. Vagy folytatja tovább, alkotórészeire bontva s eltüntetve a tetemeket. Tudjuk, Dürrenmatt az önmagát fel-felrobbantó világunkban a tragédia létjogosultságát nem, csakis a komédiáét ismerte el. S amikor ezt a fekete tragikomédiát írta, a nyolcvanas évek közepén, már inkább prózával foglalkozott, kiadta több évtizedek óta készülő regényét, kiadta a babiloni toronyról szóló töredékeinek izgalmas kötetét. Kiderül belőle, hogy miért nem született meg élete fő műve, a NAGY dráma, s egy mellékszálból hogyan és miért írhatta meg egyik legsikeresebb művét, az Angyal szállt le Babilonbant. S akkor, A csendestárssal egy időben keletkezik egyik legmegdöbbentőbb töredékes regénye, A téli háború, ez a dermesztő, negatív utópia az atomkatasztrófa utáni túlélőkről, akik a tibeti barlangrendszer végtelen járataiban harcolnak tovább egymás ellen az utolsó golyóig… A debütáló Zakariás Zalán, aki egyik vallomása szerint megszállottja a gépeknek, s a díszlettervező Kerezsi Nemere hodályszerű, csupasz teret teremtett, valahol a föld alatt, itt csak a titokzatos gép uralja a helyiséget, és a lift, amelyen a föld alá szállnak, aztán gyilkosságok áldozatai lesznek a szereplők, akiket a fiatal rendező bámulatos emberismerettel választott ki. Itt van először is a Bosst alakító Diószegi Attila, aki mintha egy amerikai gengszterfilmből lépett volna ki. A rendező tarantinós ötletei csak javára válnak a jól pergő előadásnak. Váta Loránd lecsúszott taxizó tudósa Boss szolgálatába szegődik, s megépíti a szerkezetet, de már nem érdekli a világ, évekig fel sem jön a föld alóli műhelyéből, eltünteti a ládákban érkező hullákat, és képregényeket olvas, aztán történni kezdenek a dolgok, felpörög a történet, egyszer mégiscsak felmegy a felszínre, s egy bárban találkozik a főnök szeretőjével. Ann is amolyan amerikai filmekből ismert éjszakai pillangó, Doc is, ő is magányos, egymásba szeretnek, s ezzel megpecsételik a sorsukat, a főnök bosszút áll, s megöli a lányt, akit szintén a csendestársnak kell eltüntetnie, akárcsak a többieket. Kiderül ugyanis, hogy amikor a tudóst kirúgták, elhagyott, kikapós felesége egy amerikai milliárdossal jött össze, aki a nő gyerekére hagyta az üzletet, a fiú, akit Nagy Alfréd látható élvezettel alakít, mind reális, mind szürreálisan kísérteties jeleneteiben, ahol halottként fejti ki anarchista elméleteit, magyarázva a történteket, akárcsak nevelőapja, némileg kisemmizett testvére, Jack, akiből Nemes Levente igazi tőrölmetszett dürrenmatti kispolgárt formál, s aki a fiút akarja megöletni, a fiú az elnököt — ha lúd, legyen kövér —, de ez már sok a névleg, a gengszterek előtt az üzletet irányító zsarunak, mindkettőt lelövi, s ő is a halált választja. A dolgok, mint jeleztük, körbeérnek, jönnek az idióták — az amerikai társadalomról és vélt vagy valóságos értékeiről Dürrenmatthoz hasonlóan lesújtó véleménnyel rendelkező Malamud egyik novellacímét idelopva —, a második vonal, ahogyan ezt idegbeteg korunkban megszokhattuk. Jim és Sam — Mátray László és Kolcsár József alakításában — már nem filozofálnak, nem is finomkodnak, kirabolják a hullát. Terrorizálják a tudóst, nekik csak egy a fontos, az üzlet, hiszen Amerika nagy, sok még a potenciális hullajelölt, akiket az alkalmazottak, a két, még náluk is hangsúlyozottan bunkóbb szállító (Erdei Gábor, Márton Lóránt) tol állandóan be. Róluk nehezen feltételezhető az újabb ,,palotaforradalom", de mit lehet tudni… Dürrenmattot, tudjuk, nem bűvölte túlságosan el a fénykorában divatos abszurd, annál jobban izgatta viszont a színpadi groteszk, úgy is, mint ,,a pontosság nagy lehetősége", s erre a fiatal rendező és szereplői nagyszerűen éreztek rá, feldobhatta — s láthatólag fel is dobta — őket az állandó korrupcióra utaló áthallássorozat, az ismétlődő analógiák, amelyekkel kapcsolatot teremthetnek a valóság s annak színpadi mása között, hiszen a bizarrériák valóságos háttere is felderül, s ez talán a világról, ám-lám, nagyszabású vízióval rendelkező fiatal rendező legnagyobb érdeme. Igen, olyan indulásról van szó, amely magában rejti a reprezentatív folytatást. A díszlettervezőt már dicsértük — gesztusa (a végén egy kaktuszt nyújtott át a rendezőnek) mutatja-sejteti, mi várhat még rájuk ezeken a sikerekkel, bukásokkal egyaránt terhelt világot jelentő deszkákon —, a jelmeztervezőt, Bagoly Zsuzsát még nem, jelmezei kifejezőek, egyszerre tarantinósak s parodisztikusak, de hát valamiféle paródia már maga a gyilkolászás hideglelősen bornírt filmes mestere is. Mindent összevetve, a groteszk játék meglehetősen nyomasztó képet rajzol a korrupció hálójában hánykolódó morbid korunkról, de nem morbidabbat a valóságosnál. Ami a rendező másik nagy erényére, az arányérzékre utal, amire nagy szüksége lehet még A csendestárssal jól induló pályáján…

Hozzászólások
Szavazás
Ön beoltatta-e magát koronavírus ellen?








eredmények
szavazatok száma 2637
szavazógép
2007-10-13: Világfigyelő - Simó Erzsébet:

Röviden

Elfogadhatatlanok a Benes-dekrétumok
Szolidaritásáról biztosította Magyarországot a Benes-dekrétumok szlovákiai megerősítése kapcsán Erika Steinbach, a német kitelepítettek szövetségének (BdV) elnöke, a kormányon lévő Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) emberi jogi főképviselője. Szlovákia Magyarországgal szembeni magatartását elfogadhatatlannak nevezve.
2007-10-13: Kultúra - Fekete Vince:

Múzsák széljárta tájon

Borcsa János új könyve
Annyira találó, annyira tetszik ez a cím, olyannyira közel áll a szívemhez Borcsa János új könyvének*, a kötet egyik írásának ciklusadó címe, hogy majdhogynem magaménak érzem, vallom, illetve hát szeretném magaménak vallani, ha én találtam volna rá, mert pontos kifejezője, leképezője annak a sorsnak, sorsszerűségnek, ami az itt, e végeken élő és alkotó ember választott sorsa a kietlen szelektől huzatos terek és települések lakójaként, aki távol a kulturális centrumoktól, a zajosabb világtól egy életre a múzsákat választja társul és kísérőül, megtartóul és éltetőül.