Ma este, amennyiben az időjárás engedi, szép égi jelenségnek lehetünk szemtanúi. Bár csillagászati szempontból nem tartalmaz újat, nekünk, köznapi embereknek mégis érdekes, nem mindennapi jelenség.
21 óra előtt pár perccel a kelő Hold korongjának bal oldalán már egy kis "harapás" látható, de a fő látványosságról még nem maradtunk le, hiszen a jelenség közel 5 órát tart. A szürkés-narancssárgás folt fokozatosan ellepi a Holdat (ekkor van a Hold a Föld félárnyékában), majd 22 óra 23 perckor megkezdődik a teljes fogyatkozás fázisa, ami kb. 100 percet tart (a maximum 23.12.37-kor áll be). Ezután következik ismét a félárnyék, mindaddig, amíg a Hold kivonul a Föld árnyékkúpjából, valamikor éjfél után.
Az esemény érdekessége, hogy bár 2008. február 21-én volt tőlünk is látható teljes holdfogyatkozás, hasonló időtartamút utoljára 2000 júliusában jegyeztünk. A másik érdekesség, hogy a Hold nemrég volt Föld-közelben, így viszonylag nagynak látszik a korongja, amit fokoz a látóhatárhoz való közelsége is. Éppen ezért érdemes felkészülni látványos fotók készítésére. És ha már ott vagyunk, és az időjárás kedvező, a holdfogyatkozás ideje alatt megfigyelhetjük a csillagos eget és az épp átvonuló Nemzetközi Űrállomást is (22.17 és 22.22 között).
A következő fogyatkozás 2011. december 10-én látszik majd tőlünk.