Sátorvárosok a templomkertben

2011. augusztus 11., csütörtök, Közélet

Előbb felépítették a várost kartonból, kőből, sárból, aztán belakták, megismerkedtek történelmével, tegnap pedig a törvényeit rögzítették a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom harmadik gyermek-evangelizációs hetének résztvevői, összesen 294 óvodás és iskolás.

  • A tegnapi eső terembe kényszerítette a majd háromszáz gyermeket Albert Levente felvétele
    A tegnapi eső terembe kényszerítette a majd háromszáz gyermeket Albert Levente felvétele

Kívülről csak annyit látni, hogy nagy a nyüzsgés az udvaron, aki azonban betér a mindenki számára nyitott kapun, valójában a Szentföldre lép, a nagyobb diákok, felnőtt segítők, pedagógusok irányításával minden sátorban Krisztus életének más-más helyszínét elevenítették fel – és minden alakuló törvénykönyvben a szeretet volt a legfőbb parancs. Senki nem kérdi, hogy ki honnan jött, egyáltalán katolikus-e – örülnek annak, hogy a 150 állandó hittanórás gyermek mellé került ugyanannyi barát, akivel együtt építkezhetnek lélekben. Talán ez a siker titka – de az is, hogy a sok kicsi mellé odaálltak a nagyok is, és van, aki a munkában, futkosásban kifáradt apróhadnak ebédet adjon.
A parókia a megyei ifjúsági igazgatóságnál és a megyei tanácsnál pályázott támogatásért, de kérés nélkül is ajánlottak segítséget cégek, magánszemélyek – ki gyümölcsöt, ki néhány lejt, ki a két kezét a konyhában. Az együvé tartozás jelmondatának megvalósításához sem az ötlet, sem a jókedv nem hiányzott. Péntek délután a ráérő szülőket várják a kertben, illetve az emlékezetes tanításokat hordozó városokban, szombaton Csíksomlyóra kirándulnak a mozgékonyabbak, vasárnap hálaadó misével zárul az együttlét.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja-e oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 2376
szavazógép
2011-08-11: Máról holnapra - Simó Erzsébet:

Óvatosan araszolva

Az államfőnek ismét alkalma adódott közölnie népével, milyen zseniális mentőintézkedéseket vezetett be az általa irányított Boc-kormány, hogy megelőzze azt a pénzügyi, gazdasági csődöt, mely 2009-ben Romániára várt.
2011-08-11: Közélet - Mózes László:

Körülményesebb a betegnyugdíjazás

A Brassó központú régiósítás egyik előfuvallataként értelmezhető az a határozat, miszerint panasz esetén a betegnyugdíjazást megelőző orvosi szakvéleményt nem helyben, hanem a szomszéd megyeközpontban vizsgálják újra.