Háromszéken az árvaleánynevelő-intézet létesítésének ötletét 1872-ben báró Szentkereszty Stefánia vetette fel. Az ügyet Kézdivásárhely városa is felkarolta. Megvalósítására ideiglenes választmányt neveztek ki. Elnöknek Szentkereszty Stefániát, alelnöknek Potsa Jánosnét és Hankó Lászlónét választották meg.
Sepsiszentgyörgyön is alakult egy választmány, ennek élén báró Szentkereszty Zsigmondné mozgósította Sepsiszék és Erdővidék asszonyait. A Maksán tartott közgyűlésen 1873. augusztus 5-én véglegesen eldöntötték, hogy az árvaházat Kézdivásárhelyen fogják beindítani. A város ígéretet tett arra, hogy az intézet céljára nemcsak telket ad, hanem felvállalja az első tíz árva évi ellátását is. A belügyminisztérium az alapszabályzatot 1873. augusztus 24-i dátummal erősítette meg. A hat árvát Potyó Ferencné felügyeletére bízva október 12-én az árvaházat bérelt helyiségben ünnepélyesen megnyitották. Az országban és a megyében indított gyűjtés eredménye meglepő volt. 1873 októberének elejére az árvaház javára több mint 16 000 Ft alaptőke gyűlt össze. A nevelőintézet végleges helyére, a székely határőrség korában épített, úgynevezett Őrnagyi Szállás emeletes épületébe 1874-ben költözött át. Ekkor vette fel a királyné beleegyezésével – aki az árvaház "legmagasabb védasszonya"-ként saját pénztárából az intézetnek 200 forintot adományozott – az Erzsébet Árvaleány-nevelő Intézet nevet. 1875-ben államsegélyben részesült az árvaház. Alapvagyonából, mely elérte a 24 000 forintot, még az év folyamán kijavították az épületet, és 24 árva elhelyezésére rendezkedtek be. Iskolaszéket alakítottak, Müller Amália személyében igazgatót választottak, és az árvaanyai teendők elvégzését Szenkovics Tódornéra bízták. Részint állami segélyből, de javarészt önerőből a telken levő melléképületeket is lakhatóvá tették 1879-ben.
A Háromszék vármegyei Erzsébet Árvaleány-nevelő Intézetbe nyelvi és felekezeti megkülönböztetés nélkül kizárólag háromszéki, 5–12 éves árva leányokat vettek fel. Az intézet keretében működő hatosztályos iskolában a tanulók elemi oktatásban részesültek. Ezenkívül szabászatot, varrást, szövést, kötést, házimunkát, sütést-főzést, veteményezést és baromfitenyésztést tanultak. A lányok mint szobalányok, szakácsnők, varrónők helyezkedhettek el. A legtehetségesebbeket tanítónőképzőbe küldték, és tanulmányaik befejeztéig az intézet anyagi segélyezését élvezték.
Az egykori Őrnagyi Szállás 1848–49-ben kiemelkedő szerepet kapott. Itt működött a puskaporgyártó műhely. Ötvennyolc évvel az események után a Kézdivásárhelyen szünidőző tanulók ünnepélyes keretek között emléktáblával jelölték meg a nevezetes épületet. Felirata: "Szacsvay János és id. Molnár Józsiás székely társaikkal 1848–49-ben ezen a telken készítettek több mint húszezer font lőport a magyar szabadság és függetlenség védelmére.
Megjelölte a Kézdivásárhelyen szünidőző tanuló ifjúság 1906."