Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A magyarság lélekszáma a korai századokban

2011. szeptember 17., szombat, Múltidéző

Megismerhető-e a magyarok lélekszáma?
László Gyula Őstörténetünk című könyvében arra a kérdésre, hogy a honfoglaló magyarok lélekszámát meg lehet-e állapítani, azt válaszolta: "A félmillióra becsült szám találgatáson alapszik."

  • Alsó-Fehér megye címere; Sándor János faragása
    Alsó-Fehér megye címere; Sándor János faragása

Csorba Csaba rámutat, hogy az első olyan adat, amely némi fogódzót ad a népesség számának meghatározására, a húszezer lovast említő arab forrás, amely alapján a magyarság lélekszámát százezer főre becsülik. Megjegyzi azt is, hogy ennek alapján illúzió következtetni a honfoglalók számára. "Más (történeti, régészeti stb.) források összevetésével kell keresni az igazságot. Igen ám, csakhogy mindmáig nem áll rendelkezésünkre más forrás, mint az említett arab számadat. Ebben az esetben nem tehetünk mást, mint lemondunk a 20 000 harcosra vonatkozó adatról mint kiindulópontról, tudomásul vesszük, hogy a VIII–IX. századi magyar haderő és népesség létszámát nem ismerjük, s jelenleg nincs semmiféle olyan hiteles adatunk, amelynek alapján akár csak hozzávetőleges becslésekbe bocsátkozhatnánk." Nagy Kálmán hadtörténész szerint bizonyos az, hogy: "a létszámkérdésekben csak becslésekre szorítkozhatunk".
E markáns vélemények alapján úgy tűnik, hogy szélmalomharc a honfoglalók számának, illetve a Kárpát-medence népességének meghatározására tett minden erőfeszítés. Tény, hogy a magyarság lélekszámának megállapítása évszázadokon át valóban becsléssel, "egymásra" hivatkozással történt. Azonban a francia demográfusok eredményei alapján – dr. Kováts Zoltán szegedi történész-demográfusnak köszönhetően – rendelkezésünkre áll egy tudományosan, szakszerűen megállapított népességszaporulati kulcs. Kováts az európai népességnövekedési arányok, a francia történeti demográfiai kutatások eredményei alapján állítja, hogy a magyar nép szaporulatának mértéke a 900 és 1300 közötti időszakban nem haladhatja meg a négy ezreléket, hisz Európában "sehol sem tételeznek fel" ennél nagyobb ütemet. Az említett korszakban a szaporulati arány Magyarországon 900 és 1100 között 2,2, 1100 és 1200 között 3,9, 1200 és 1300 között 2,4 ezrelék. Ezek segítségével következtetni tudunk korábbi korszakok népességére.
E sorok írója úgy véli, eljött az ideje annak, hogy felülvizsgáljuk azokat az alapvető történeti forrásokat, amelyek értelmezése révén a szakirodalomban, a népszerűsítő jellegű kiadványokban és a közgondolkodásban a valóságtól távol álló demográfiai adatok válnak ismertté. Ha elfogadnánk a szakirodalomban közismertté vált kis lélekszámot, akkor – az 1300-as évek elején – Magyar­országon egymillió alatti népesség élt volna. Márpedig biztosan állíthatjuk, hogy ez idő tájt a Kárpát-medence lakossága elérte a hárommilliót. Ezt állítja Glatz Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke is. Dr. Kováts Zoltán 3–3,2 millióra becsüli a lakosság számát, a honfoglalás korára pedig 1–1,5 milliós lélekszámot valószínűsít. Szerinte csak így lehetséges az, hogy az évi kétezrelékes népszaporulat mellett Magyarország népessége 1300 táján elérte a hárommilliót.
A történeti források, a szakirodalom tanulmányozása révén arra a meggyőződésre juthatunk, hogy az Árpád vezette honfoglalók száma egymillió, míg a magyarul beszélők együttes létszáma 1,3 millió. Ez azt jelenti, hogy a kései avar lakosság, akiket griffes-indások népének nevezünk, a forrásokban említett ungri, illetve ungur közösség, a 677-es első magyar honfoglalók száma is jelentős. Mahúd Terdzsüman, aki 1740-ben korábbi krónikák alapján török nyelven megírta Magyarország története (Tárih-i Üngürüsz) című munkáját, egyértelműen szól arról, hogy a honfoglalók a Duna–Tisza közén magyar nyelvű népességgel találkoztak: "Amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak, sok gyümölcse és bő termése annak az országnak, és az ő nyelvükön beszélnek."
A kis lélekszámot népszerűsítő Kristó Gyula a magyarsághoz csatlakozott székelység számát ötezer, "legfeljebb" tízezer főben határozta meg. Úgy véljük, hogy a székelység lélekszáma a honfoglalás korában nem lehetett kevesebb 40–50 ezer főnél. Mivel a szakirodalom elhanyagolhatóan kis létszámú székelységet említ, ezért fel kell mérni a székelység lélekszámát is. Ez utóbbiak demográfiai viszonyait egészen a Bethlen Gábor fejedelem korában szervezett katonai összeírás évéig, 1614-ig követjük, mert ez volt az első szakszerű népességösszeírás.
A honfoglalók létszámának megállapításánál elsősorban az arab forrásokat elemzem. Mivel azok hadtörténeti jellegűek, a honfoglalás kori népességszám megállapítása érdekében kénytelen vagyok a honfoglaláskor előtti és utáni időszak hadtörténetével is foglalkozni. Az arab források csak ennek ismeretében értelmezhetőek. Hadtörténeti ismereteink, a X. századi katonai sikerek, mind-mind arra utalnak, hogy nagyszámú, erős hadsereggel rendelkező nép jelent meg a Kárpát-medencében. A korrekciós összehasonlítások, a visszakövetkeztetések és a történeti háttér ismeretében újraértékelhetőek a szakirodalomban ismert, népességre vonatkozó számítások. Célom – a gyér források ellenére – hozzájárulni a szakirodalmat uraló kisszámú honfoglalóról kialakított szemlélet megváltozásához.


A két honfoglalás népe
A korábbi történésznemzedék – amint arra Kovacsics József is rámutatott – a honfoglalók számát nagyobbra becsülte a mai köztudatot uraló 100–350 ezer főnél. Az újabb nemzedékből csak nagyon kevesen merészelnek milliós lélekszámot emlegetni. Olyan is akad, aki a honfoglalás korának magyar népességét egymillió főre becsüli. Vékony Gábor a régészet, a nyelvészet és a demográfia adatait felhasználva állítja az egymilliós magyarság létét. Vélemé­nye szerint a magyarok elődei az avarok voltak, akik a VI–VII. században telepedtek le. Úgy gondolja, hogy Árpád népe török nyelvet beszélt, és a Kárpát-medencében élő magyar nyelvű népesség egy százalékát alkotta. Szá­muk mindössze tizenötezer fő lehetett. Vékony Gábor korrekciós visszaszámlálással Magyar­ország népességét 900-ra, az Árpád vezette honfoglalás korára vonatkoztatva 1 195 300 főben állapítja meg. Ezt alapul véve 1100-ra 1 782 600, 1200-ra 2 172 000, 1330-ra 2 362 000 fős népességet számol.
Vékony Gáborhoz hasonlóan a kései avarok magyar nyelvűségét vallja Rásonyi László turkológus professzor is, aki bennük a székelyek elődeit látja. László Gyulára hivatkozva Kiszely István azon a véleményen van, hogy a magyarul beszélő kései avarok jelentős számban érték meg a második honfoglalást, az Árpád vezette magyarok megérkezését. E sorok írója ugyancsak a kettős honfoglalás elméletének híve, mert ezt alátámasztják nemcsak László Gyula kutatásai, de más források, köztük a magyar krónikák és a toponímia is. László az Árpád vezette honfoglalók lélekszámát négyszázezer főre becsülte. Állítását a régészet, a topográfiai, az antropológiai és a demográfiai adatokra alapozza, miközben a magyarul beszélő griffes-indások, a 677 táján érkezők számát a honfoglalókénál nagyobbra teszi, ez azt jelenti, hogy ő a két honfoglalás magyar népét egymilliós létszámúnak taksálta. Mivel a griffes-indások által lakott, régészetileg bizonyított települések körül nem találunk idegen helyneveket, ez nemcsak arra utal, hogy ők magyarul beszéltek, hanem arra is, hogy a szlávok szórványosan, kisebb lélekszámban éltek. Lényegében a szláv népesség az avarok elől tömegesen menekült a Balkán-félszigetre, a Kárpát-medencében helyben maradtak inkább a gyepűkön éltek. Egy 13. századi magyar krónika 210 ezer harcosról szóló beszámolója szintén egyegymilliós lélekszámú magyar honfoglalóra enged következtetni.


Árpád kisszámú népe
A honfoglalás idején uralkodó VI. (Bölcs) Leó (886–912) bizánci császár, kortársként, elsősorban államvezetőként értékelte a birodalma szomszédságába letelepedő népeket. Úgy látta, hogy az Árpád vezette nép nagyszámú és katonailag erős. Taktika című művében olvashatjuk: "férfiakban bővelkedő és független ez a nemzet". E megállapítását a történészek, demográfusok némely része figyelmen kívül hagyta. Ezek közé tartozott Kristó Gyula, a honfoglaláskor egyik kutatója is. Ő egyike azon szakembereknek, akik befolyásolják a honfoglalásról vallott gondolkodást. Talán a legnagyobb hibát ott követi el, amikor kis lélekszámú magyarságképet vázol. E dolgozatomban épp e hamis, kis létszámú magyarságról kialakított képen szeretnék változtatni. Megkerülhetetlen, hogy ne elemezzük Kristó népességgel kapcsolatos írásait. "Mások megengedik – írja Kristó Gyula –, hogy hatvanezer és százezer fő körül lehetett a számuk (...), az azonban egészen biztos, hogy a honfoglalók eredetileg jóval kevesebben voltak, mint az itt talált Kárpát-medencei népesség."
Kristó elutasítja azt az egyre terjedő állítást, amely szerint a honfoglalók száma elérte a félmilliót. Bár rádöbbent arra is, hogy a honfoglalás korában emlegetett kis lélekszámú népességgel nem lehet megmagyarázni a Kárpát-medencét lakó, későbbi századokban kialakult népesség számát. Ennek ellenére az ellentmondást nem a honfoglalók számának növelésével akarja áthidalni, hanem a helyben talált idegen nyelvű néptöredékek létszámát emelve. Azt a meggyőződését hangoztatja, hogy a százezer fős honfoglaló mellett a Kárpát-medencében negyedmillió nem magyar nyelvű őslakó élt. Azonban ezzel sem elégedik meg, mert tudja, ha a Kárpát-medencében a honfoglalás korában az össznépesség csupán háromszázötvenezer, képtelenség a lakosság szaporulatának oly mértéke, amely révén – az 1300-as években – a magyarság száma több millióra emelkedjen. Ebből a meggondolásból írja: "nincs támpontunk arra nézve, hogy a bennszülött lakosság hányszorosan múlta felül a honfoglalókat." Az idegen ajkúak lélekszámának emelése azonban bumerángként csap vissza e népességelméletre, mert a kiagyalt népességarányok mellett a honfoglalók nem kerülhették volna el a szláv nyelvre való áttérést. Az idegenek nagy száma ellen szólnak 11–13. századból fennmaradt magyar szolganevek és toponímiai adatok. Az észérvek, a demográfiai törvényszerűségek is ellentmondanak a magyar nyelvűeket többszörösen meghaladó szlávság teóriájának.
Ha Kristó Gyula honfoglalói soraiból ki­vesszük a kavar törzsek népességét, mert azok még 950 táján is ősi nyelvüket beszélték, akkor a Kárpát-medencében élő hetvenezer fős magyarságra kétszáznyolcvanezer, azaz egy magyarra négy más nyelvű jutott volna. Kristó ez utóbbiak számarányát azonban még ennél is többre becsüli. Ha az általa emlegetett arányokat fogadnánk el, ez azt is jelentené, hogy az alig húszszázaléknyi magyarságnak valóban asszimilálódnia kellett volna. A Kristó által feltételezett szláv népesség száma a régészet és a toponímia által igazolt, de nem ez képezi a vita tárgyát, hanem az említett arányok, a magyarság valós létszáma.
Ha eltekintünk a nyelvi aránytalanságoktól, és csak azt vizsgáljuk meg, hogy hogyan alakult volna 900 és 1300 között a kristói 250–350 ezer fős népességszám, akkor azt kellene látnunk, hogy Magyarország lakossága 1300 táján 500–700 ezer fő kellett (volna) legyen. Azért, hogy igazolható és megmagyarázható legyen a 14. század elejére kialakult népességszám, Kristó Gyula megnöveli nemcsak a más nyelvű lakosság arányát, hanem a honfoglalás utáni 400 év szaporulati ütemét is. Kristó szerint 900 és 1100 között a szaporulat négy ezrelék, 1100 és 1200 között tíz ezrelék, 1200 és 1300 között 4,3 ezrelék volt. E számvetés növekedési arányai megmagyarázhatatlanok. Európában a 800 és 1700 közötti kilencszáz év alatt a szaporulat átlaga két ezrelék volt. Kováts szerint a nevezett korban, Európában: "sehol sem tételeznek fel négy ezreléknél nagyobb népességnövekedést". Természetesen a magyarságnál is lehetett – bizonyos időszakokra vonatkoztatva – a két ezreléknél is magasabb népességnövekedési arány, de a mongoljárás pusztításai miatt ez 1300 táján nem érzékelhető. A 14. századelőn a történelmi Magyarországnak 3–3,2 millió lakosa lehetett.

(folytatjuk)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 265
szavazógép
2011-09-17: Múltidéző - :

A kálnoki református templom és harangláb

Kálnok a Baróti-hegyek keleti oldalában egy "völgyteknőbe van beágyalva". Neve lehet, hogy a szláv eredetű kalnikból (sáros) ered, de az sem kizárt, hogy a (Szász) Sebes vidékéről beköltözött székelyek előbbi telephelyének, a ma is létező Kelnek (Kelling) falunak a névpárja.
2011-09-17: Gazdaság - Kuti János:

Tanuljunk a törököktől!

Mivel írtam egy cikket a törökországi turizmus különféle visszásságairól, ennek cáfolására potom pénzen részt vehettünk egy rövid törökországi nyaraláson. Számunkra is bebizonyosodott, hogy bár még vannak javítanivalók a törökországi turizmusban, de azért sok mindent tanulhatnánk tőlük.