1877–1903Háromszék vármegye Potsa József 26 éves főispánsága idején

2011. október 1., szombat, Múltidéző

Születésének 175. évfordulóján emlékezünk Háromszék múltjának legismertebb és legbefolyásosabb közéleti személyiségére, akinek nevével szorosan összefonódott a vidék fejlődésének negyedszázados sikere vagy éppen kudarca.

  • Hatolykai Potsa József (1836–1903), Háromszék vármegye főispánja
    Hatolykai Potsa József (1836–1903), Háromszék vármegye főispánja

Apor Péter után a leghosszabb ideig hatalmon lévő közméltósága volt Háromszék közigazgatás-történetének. Népszerűsége, elismertsége elődeit, de az utána következőket is felülmúlta. A köztudatban olyan személyiségként marad fenn, aki minden tőle telhetőt megtett Háromszék gazdasági, kulturális, társadalmi felmelkedése érdekében. Emberszeretete, az elesettek, az árvák, a nyomorúságban élők iránti érzékenysége mindenkire hatással volt, ezért is nevezték a "székelyek atyjának". Az ország vezetésével is a lehető legjobb kapcsolatot tartotta fenn, a kormány elvárásainak igyekezett maradéktalanul megfelelni, de a császár felé is hűséges alattvalóként fordult. Ezért is maradhatott 26 éven át, haláláig a vármegye élén. Országos viszonylatban a főispáni közösség korelnökét tisztelték benne. Különböző évfordulói alkalmával az ország legfontosabb politikai szereplői köszöntötték, jelezvén ezáltal is az iránta való rokonszenvet és megbecsülést.
Az 1867-es kiegyezés következtében életre hívott Osztrák–Magyar Monarchiát két egyenrangú fél államszövetsége alkotta. A két országrészt az uralkodó személye kötötte össze, valamint a szét nem választott, fontos állami ügyek egysége. A külügy, hadügy és részben a pénzügy közös volt, minden más területen önálló ügyintézés honosodott meg. Erdély egyesülése Magyar­országgal nemzedékek törekvéseinek beteljesülését jelentette, és évtizedekre összekötötte a két országrészt. A székelység Erdély egyesítésének élharcosai közé tartozott, nagy reményeket fűzött a Székelyföld gazdasági, közlekedési hálózatának fejlesztéséhez. Az államvezetés nehéz gondjaival küszködött egész Erdély, de különösen a végvidéknek számító Székelyföld. Gazdasága elmaradott, korszerűtlen, gyáripara majdnem teljesen hiányzott, mezőgazdasága nem alkalmazkodott az új változásokhoz, továbbra is az évszázados hagyományokat folytatta. Az 1848-as forradalom nagy vesztesei a székelyföldi jobbágyok, mert noha a jobbágyság intézményét a Diéta megszüntette, a törvény csak a királyi adományföldekre vonatkozott, s minthogy Székelyföldön nagyon kevés ilyen létezett, az esetek többségében a jobbágyok az úgynevezett székely örökségen szolgáltak, de ezekre a jobbágyfelszabadítás nem terjedt ki. Az amúgy is kis birtokok az idők folyamán még jobban elaprózódtak, és nem tudtak megélhetést biztosítani a családoknak. A közlekedés elmaradt a kor színvonalától. A vasúti összeköttetés nehezen és utoljára érte el a Székelyföldet. Az állam a székelyföldi vasút fejlesztését nem tartotta elsődleges fontosságúnak, ezért anyagilag nem vagy csak csekély mértékben támogatta, és emiatt az amúgy is tőkeszegény régió csak nagy erőfeszítések árán kuporgathatta össze a pénzt, amellyel be kellett szállnia a vasút terjeszkedési elképzelések valóra váltá­sába. A tornyosuló nehézségeket csak tetézte a Sepsiszentgyörgy és Brassó, Brassó és Három­szék közötti rossz kapcsolatok mélyülése. A gazdaságilag és kereskedelmileg fejlett nagyváros minden tőle telhető eszközt felhasznált a szomszédos székely vidékek fejlődésének megakadályozására. Többek között semmiképpen sem volt hajlandó beleegyezni az önálló, Brassót kikerülő vasúti szárnyvonal megépítésébe.
Az országban fontos változás történt a közigazgatás átszervezése tekintetében. Felszámolták a székely és a szász területek külön közigazgatását, beolvasztották az egységes vármegyei közigazgatásba. Így alakult meg 1876 nyarán Három­szék vármegye Sepsiszentgyörgy székhellyel. 1876. szeptember 7-én tartották Háromszék vármegye alakuló közgyűlését, melynek ideiglenes bizottsága 236 tagból állt. Háromszék vármegye területe megnövekedett, mert hozzácsatolták a szomszédos Felső-Fehér megyei településszigeteket: Márkost, Nyént, Bodolát, Lügetet, Nyáras­patakot, Előpatakot, Hidvéget, Árapatakot, Erős­döt, Bükszádot, Mikóújfalut, Alsóvolált, Fel­sővolált, Karatnát, Peselneket és Száraz­patakot. Ezek közül Nyén, Bodola, Márkos és a Bodza-vidék kéréssel fordult a belügyminiszterhez, hogy csatolják Brassó vérmegyéhez. Három­szék vármegye közgyűlése 1876. szeptember 26-án elutasította az elszakadási kísérletet. 1877-ben az addig Udvarhelyszékhez tartozó Telegdi-Bacon egyesült Sepsi-Baconnal, és Nagybacon néven Háromszék vármegyéhez került. Bardoc­szék sem tudott belenyugodni az Udvarhely vármegyéhez tartozást illetően, mint ahogy a Nagyküküllő megyében lévő Ürmös sem. 1878-ban kérelmezték Háromszék vármegyéhez kapcsolásukat – sikertelenül.
A vármegye legfőbb testülete a törvényhatósági bizottság volt. Tagjainak felét választották, felét pedig a legtöbb adót fizető polgárok alkották. A vármegye másik köztestülete a közigazgatási bizottság. A helyhatóságok rendezéséről szóló, 1886. évi 21. törvény szerint a következő szabályrendeletet fogadták el: évente két rendes közgyűlés tartását irányozták elő, tavasszal és ősszel. A tavaszi ülésen az előző évi számadásokat ellenőrizték, ősszel pedig a következő évi költségvetési tételeket tárgyalták meg. A főispán saját belátása, valamint az adódó körülmények fontossága szerint rendkívüli közgyűlést is hívhatott össze. A közgyűlés elnökségét a főispán, alispán vagy főjegyző látta el, akadályoztatásuk esetén pedig a bizottság legidősebb tagja.
Az állandó választmányból a törvény értelmében kimaradt szolgabírák helyett új tagokat választottak: báró Szentkereszti Bélát, Molnár Józsiást, Szörcsei Vincét és Bogdán Artúrt. 1886. október 5-én a közigazgatási bizottság ülésén az intézmény tízéves történetét elevenítették fel. Arra a következtetésre jutottak, hogy mint a vármegye egyik vezetőtestülete közelebb hozta a különböző hivatalos szerveket egymáshoz, és így eredményesebben munkálkodhattak a közjó érdekében. Kiemelték Tisza Kálmán belügyminiszter érdemét a helyhatósági törvény megalkotásában.
A törvényhatóság első embere a főispán volt. A vármegyét képviselte a különböző bizottságokban, egyesületekben, tartotta a kapcsolatot a kormánnyal, fogadta a vendégeket. A főispánt a belügyminiszter felterjesztése alapján a császár nevezte ki. Az 1891-es törvény pontosította és bővítette a főispán hatáskörét, mely szerint a vármegyében az összkormány képviselője s egyúttal annak bizalmi személye, a vármegye területén alkalmazott állami tisztviselők vezetője, és ezek személyi ügyeire is kellő befolyással bírt. A kormányzat irányvonalának változásával a minisztertanács határozatával állásából felmenthették.
A vármegye igazgatási teendőit tulajdonképpen az alispán intézte. A tisztviselői kar munkáját irányította, ellenőrizte, s minthogy a mezővárosok önkormányzati kiváltságai veszendőben voltak, az alispán az ilyen városok belső ügyeibe is beavatkozott. Az alispánságot több vezető beosztású tisztséggel együtt választás útján lehetett elnyerni.
(folytatjuk)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1622
szavazógép
2011-10-01: Irodalom - :

Gyallay Domokos: Mindenre sor kerül

III.
Pillangók csatája fergeteg gyülekezésekor!
Erdély földjén akkoriban, úgymint ezerhatszázkilencvennégynek tavaszán, új vihar szele söpört végig.
2011-10-01: Múltidéző - Kádár Gyula:

Sepsiszentgyörgy, IX–XIV. század (1100 éves település, 550 éves város)

Határvédelmi telepítések
Háromszék magyar katonai őrségeinek egy része – nyilván királyi parancsra – a XII. század végén telepedett át a Keleti-Kárpátok keleti lejtőjére, mert a magyar királyság védelmi rendszere kiterjedt a Szeret vonaláig. A Moldvába átirányított magyar lakosság hiányában Délkelet-Erdély, azaz Háromszék gyér lakosságúvá vált.