Szőcs Bernadett

2011. december 12., hétfő, Sport
A kézdivásárhelyi sportcsarnokban sorra került asztalitenisz Román Kupa-vetélkedőnek kétségtelenül a legrangosabb résztvevője a marosvásárhelyi születésű Szőcs Berna­dett volt, aki most éppen a Besztercei Olim­piai Központ versenyzőjeként volt jelen.
Bernadettet látva rögtön egy másik marosvásárhelyi asztaliteniszező jutott eszembe, név szerint Nemes Olga, aki közben német állampolgár lett, és német olimpiai versenyző. A döntőre várva beszélgettünk el Bernadettel.
– 1995. március 5-én születtem Marosvásárhelyen – mutatkozott be Bernadett. – Hat és fél éves voltam, amikor elkezdtem pingpongozni. Első edzőm Ungvári Imola volt, aztán következett Romeo Lupaşcu. Ha jól számolom, immár tíz éve játszom ezt a szép játékot.
– Eredményeid?
– A serdülők világbajnoksá­gán szereztem három ezüstérmet (mind csapatban) és két bronzot (egyéniben és párosban), a tavalyi serdülő Európa-bajnokságon Isz­tambulban három aranyérmet vehettem át (egyéni, csapat és páros), az idei ifjúsági világbajnokságon Ciobanuval egy párban bronzérmet nyertem, az ifjúsági Európa-bajnokságon pedig kétszer léptem fel a dobogóra aranyéremért (egyéniben és párosban), az idei felnőtt Európa-bajnokságon pedig tagja voltam az ezüstérmet szerzett válogatottnak, egyéniben az előcsatározások második körében attól a némettől kaptam ki, aki később ezüstérmes lett.
– Ismered a marosvásárhelyi nagy elődöket?
– Mondom is: Nemes Olga, aztán a horvát színekben játszó Vajda Kornélia és testvérem, Hunor, aki Európa-bajnok volt.
– Milyen az élet Besztercén?
– Nem túl színes. Iskola, edzés, iskola, edzés...Most járom a tizedik osztályt, és készülök a jövő nagy asztalitenisz-vetélkedőire.
– Mi szeretnél lenni?
– Ha befejezem az aktív sportolást, természetesen pingpongedző, túl a sporton pedig kozmetikus saját műhellyel, üzlettel a háttérben.
– Maradjunk még a sportnál. Milyen terveid vannak?
– Részt venni a londoni olimpián, a világbajnokságon egyéniben, párosban és csapatban is érmet szerezni.
– A soron következő nagy versenyeid?
– Januárban lesz Puerto Ricó­ban az ifjúsági korosztály legjobb tizenhat asztaliteniszező­jének a találkozója, jómagam is jelen leszek, asztalhoz állok, szintén januárban a juniorok Eu­rópa Top 10-es versenyén fogok játszani, s remélem, meg is nyerem, hiszen a serdülők Top 10-es vetélkedőjét kétszer is megnyertem. Most a juniorok Top 10-es viadalát akarom megnyerni, kétszer egymás után.
– Úgy legyen.
(Áros)
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 92
szavazógép
2011-12-12: Sport - Áros Károly:

Ünnepelt a Junior Soccer (Labdarúgás)

Két évvel ezelőtt alapította Lucian Rusandu és Valentin Suciu a Junior Soccer Sportegyesületet azzal a szilárd elhatározással, hogy lehetőséget, teret biztosítson a város labdarúgást szerető, tehetséges gyerekeinek.
2011-12-12: Sport - :

Küzdőtéren az utánpótlás (Labdarúgás)

A megyei IV. és V. ligás ifjúsági bajnokság mellett Sepsi­s­zentgyörgy a Jövő és a Soccer, Kézdivásárhely pedig a Nagy Mózes Sportklub révén érdekelt a Brassó, illetve a Hargita megyei korosztályos bajnokságokban.