Kit és mit vigyünk magunkkal a Duna-deltába?

2007. november 10., szombat, Gazdaság
Iván, a deltai bolgár horgásztársunk

Ivan, mahmudiai barátunk szőlőlugasos lakásának eresze alatt már négy napja várt ránk, hogy az októberi duna-deltai közös horgászpartit megkezdhessük. Én otthon, Háromszéken nem lelkesedtem a közös programnak, végül Laci is beadta a derekát, aki húsz esztendei svédországi távollét után is nosztalgiautakat szervez a Duna-deltába.

Kijelentette: rendben, csak ketten megyünk. — Én csak azért ragaszkodtam Ivánhoz — mondta —, hogy te a sátor mellett maradhass, ő pedig tartsa a csónakot, miközben harcsára kuttyogatva a Dunán — a Szent György folyamágon — mi lecsurgunk.

Szóval, Iván négy napja várt ránk Mahmudián. Cuccai ott szunnyadtak az eresz alatt. Három kopott táska, egy hosszú, fűzfanyelű, házi fabrikálású kiemelő háló, Iván fején napellenzős horgászsapka, arcán gyermekded öröm, ajkáról őszinte lelkesedést jelző szavak bugyognak. Engem előbb nem ismert meg — legalább harminc éve nem láttuk egymást —, de amikor azonosítani tudott azzal, akivel több ízben is együtt volt a Belciug (törökül Patkó-tó, Kifli-tó) akkor is horgászati tilalom alatt lévő taván, lelkesedése az utcai járókelőket is lassúbb léptűre fogta.

A horgászpoggyászra sandítva régi partnerünket megsajnáltam, s kacsintva mondtam Lacinak: vigyük magunkkal.

Pedig Iván szomszédai, Csernomorec Artyin — tkp. Feketetengeri Artyin —, házigazdánk és régi duna-deltai barátunk, valamint Jusztina, a felesége is figyelmeztetett, hogy Ivánnal meggyűlik a bajunk. Iszik, mint a gödény, semmire sem használható, megkeseríti napjainkat. Történetekkel is megspékelték érveiket, amelyek egyszer-másszor megnevettettek, de egymáshoz csomózva őket Ivánt nem valami jó színben tüntették fel.

Belőlem is harminc évvel ezelőtti komikus jelenetek perdültek elő. Amikor például a Belciug tavától 450 lépésnyire, egy vontató hajón tanyáztunk — Belciug a Duna-delta legmélyebb vizű, halban rendkívül gazdag meandere —, akkor voltunk vagy nyolcan Erdélyből. Iván mahmudiai társával, Tomával társult hozzánk, hogy hely- és halfogó ismerteikkel segítségünkre legyenek. A segedelem végül is annyiból állt, hogy karcsú lipován csónakjukat egész héten át mi használhattuk, mert Toma barátjával, aki azóta már átevezett Kharón ladikján a Stüx vizén, bebújtak a sátornak nevezett, mocskos ponyva alá, párna helyett beemelték a húszliteres űrtartalmú, mocskos külsejű műanyag kannát, benne a zavaros murcit, s azt addig kortyolgatták, amíg számunkra fel nem ajánlották aznapra a csónakot. Ez rendkívüli jótétemény volt, mert csónakállományunk szám szerint is kevés — a lipován csónakkal együtt négy vízi járgány —, típusukat tekintve pedig a tizenhat bordás lipován lélekvesztőt is beleértve két darab orosz gumicsónak és egy nem a deltai vizekre gyártott, házilag helyreigazított, lapos, evezőlapátos vízi jármű volt.

A csónakokat közel félszáz lépésnyi távolságról, négy-öt méter magas nádrengetegen keresztül és ágyékig érő, a tőzeges aljzattól fekete lében kellett bevonszolnunk a tóig, amelynek tulajdonképpen partja sem volt, mert a nádas széle húsz-harminc, vagy akár mérhetetlen távolságokra ugyancsak a vízben állott.

Mi pedig hamar rájöttünk arra, hogy Ivánék lipován csónakját könnyen bérbe vehetjük, ha a sátor nyílása elé elhelyezünk egy üveg pálinkát. Nevettünk is, amikor valamelyikük reggel a fejét a sátorból kidugta, s mielőtt az égre tekintett volna, hogy milyen időre számíthat aznap, észrevette a pálinkásüveget, s mint az üregben élő rágcsálók, belekapaszkodott a zsákmány nyakába, azt behúzta a vackába, s benn mormogva kortyoltak belőle, s aludták tovább az igazak álmát.

Mielőtt újra álomba merültek volna, valamelyikük még kiszólt: vihetjük aznap is a csónakot.

Mahmudia, a Duna-delta kiskapuja

A csónakból figyeltem, hogy Mahmudia, ez a valamikor vályogviskós, sáros vagy — felváltva — poros, gödrös és kátyús, békakuruttyolásos, tespedt település miként, milyen groteszk módon modernizálódik. A nádfedeles putrik kiszorultak a nagyközség peremének suvadásos martú árkai közé. Az utcák aszfaltosak, a négy- és ötcsillagos szállodák előtt márkás kocsik csordái pihennek, a vízen, mint óriás hattyúk, nagy teljesítményű motorcsónakok himbálóznak. A Duna folyamágának partján, a magas gáttal határolt egykori árterületen csicsás épületek. Csillog rajtuk és villog róluk az újgazdagság minden jele.

A mészkőbánya zúzott kavicsát három kilométeres futószalagrendszer csikorogva, morogva egy-egy görgőnél, felvisítva szállítja a Duna-partra, ahol gigantikus daruk, mint hatalmas szürke és okkersárga lábú gémek, nyolcvanméteres, mélymerülésű uszályokra óriási kupacokba szórják. A kúp alakú mészkőhalmok ritmikusan helyezkednek el az egyenlő súlyeloszlás végett.

Sok évvel ezelőtt magam is láttam, amikor egy uszálymonstrum a nem arányos terhelés miatt kettéroppant, és a Dunába süllyedt. Az uszály orra, fara ferdén kikönyökölt a vízből.

A mészkő innen a galaci acélmű feneketlen gyomrába kerül. A rakpartról ködszerű porfelhő gomolyog a folyam fölé, majd a nagyobb szemcséket a vízbe szórva ritkul és kivilágosodik, csak annyi finom por marad a levegőben, amennyi a közeli galériaerdők fáinak koronaszáradását elindíthatja.

Azt már lenn, az al-dunai táborhelyünkön a szomszéd brassói horgászbokor és a két karaormáni (Caraorman) lipován halász hozzánk áthallatszó beszélgetéséből tudom meg, hogy a nagy mészkőbányát éppen a környezetszennyezés miatt zárják be. Uniós parancsra. A Duna-delta, mint európai jelentőségű vizenyős terület, ahol a világ egyik legnagyobb összefüggő nádasa található, többszörösen védett terület.

Szóval, Iván sáros, poros, katángkórós faluja kikupálódik, városias jelleget ölt. A kezdetek minden idétlen és ronda pörsenésével, mert az új épületek egymásra torlódnak, nagy formáikat tekintve groteszk aránytalanságok jellemzik őket, a helyi, egyébként szép formájú hagyományos épületekhez semmi közük, egyszóval: tájidegenek.

Hová jutott ez a település is három évtized alatt!

A nagyközségben az első illemhelyet — budit — az én Korcság Karcsi barátomnak az édesapja, Gyurka bácsi készítette, aki közel nyolcvanéves korában is fiával, két unokájával felkereste a deltát. Mikor ereje már annyira megfogyatkozott, hogy a halat nem tudta a vízből kiemelni, és nem volt a kézügyben segítő társ, vállára vette a rusztikus bambusznádbotot, hátat fordított a víznek, s kivonszolta valahogy a partra a pikkelyes ,,áldozatot".

Iván, a deltajáró partner

Az Al-Duna kifejezés már Erdélyben sem monarchiaízű, nem Orsova és Pancsova környékét jelenti, hanem a folyam fekete-tengeri beömléséhez közeli szakaszát.

Ez a mi évtizedek óta megszokott horgászhelyünk. Itt a folyamág jobb partja meredek, a vízbe hatalmas partszakaszok százados fűzfákkal együtt omlanak be. Kiváló haltartó helyek ezek. Persze, sok szereléket veszít a horgász, gyakori az akadás és a kényszerű szakadás.

Iván nem mestere, inkább hóhéra ennek a mesterségnek. Ő a hálóval, varsával, sorhoroggal felszerelve érzi jól magát. Sporthorgászati felszerelése is, enyhén szólva, őskori. (A rossz nyelvek szerint hiába ajándékoztak neki jó cuccokat, azt hamarosan eladta, és az árát elitta.)

Lacitól horgászbotot, tőlem orsót kért kölcsön. Lacinak több esze volt, egy harcsafogásra alkalmas dióverőt nyomott a markába. Én a legrégebbi, máig is kedvelt Abu orsómat adtam oda, pedig sejthettem volna, hogy ennek nem lesz jó vége.

Iván előbb mellém sündörgött, majd töredelmesen bevallotta, hogy az orsó felfogó fogantyúja letörött, beleesett, s elmerült a vízben. De ha kiveszi, akkor sem megy semmire vele, mert az anyaga nem hegeszthető. Könnyű fémből öntött öntvény, mert az nem rozsdázik, és nem nehéz.

Iván ugyanis az elakadt horgot nem a zsinórnál fogva húzza ki, hogy a horgászbotot és az orsót kímélje, hanem az orsóval tépi, cibálja, rángatja.

Mahmudiai barátunk, Iván kiváló időjós is. Mostani érkezésünk után sebtében felhúztuk a két sátrat. A csomagokat házhelynyi területen szétszórva hagytuk, mert Iván szerint nem lesz eső. Rohantunk horgászni. Barátunk felsorolta mind a tízféle szelet, amelyek ott megfordulnak, s azt is, hogy melyik hoz hideget, meleget, melyik hoz esőt. Aztán azon kaptuk magunkat — a tenger közelében erős a széljárás —, hogy egy beste fekete felleg fölénk gomolyog, s amire észbe kaptunk, hogy a vízhatlan tetejű szúnyoghálót négy fa közé kihúzzuk, arra a nyakunkon, illetve a csomagjainkban volt a zuhé. A gatyánkat is ki kellett csavarni. Eső után erős szélfúvás és hideg érkezett. A sebtében összerakott sátor is beázott, a hálózsákok felszívták a vizet.

Ezért már nem Iván volt a hibás.

És a hal sem harapott. Majdnem egy teljes hét alatt én fogtam két szép pontyot, egy kisebb harcsát, Laci egy szebb és három apró harcsát. Kuttyogatni a zavaros víz és a szélfúvás miatt nem lehetett. Iván egy kétkilós pontyot fogott, de azt is eleresztette. Az italféleségeinket viszont folyamatosan dézsmálta. A zöldséges tojásrántottát a bográcsban odaégette. A vödörnyi dévérkeszeget, amit én fogtam, és megtakarítva besóztam, a nyestkutyák éjjel a sátor mellett kiborították, és úgy, ahogy volt, sósan bekebelezték. Harminc évvel ezelőtt a nyestkutya — az enotkutya — itt még ismeretlen volt. Valahonnét a Dnyeszter és a Dnyeper mellől telepedtek át ide. És mindent felfalnak.

Iván, mondanom sem kell, folyamatosan pityókos volt. És, ha magyarul szólaltunk meg, ránk szólt, beszéljünk az ő nyelvén, mert nem érti, mit mondunk. — Melyik a te nyelved? — fakadtunk ki, mert szomszédai, rokonai szerint tulajdonképpen deltai bolgár.

Kiss János Botond neves deltakutató A Duna-delta könyvében azt feleli saját költői kérdésére — Mit ne vigyünk magunkkal a Deltába? —, hogy kutyát ne. De nyestkutya, az jön magától is, akárcsak rossz szokásaink.

Kíváncsi vagyok, hogy jövőben Ivánt magunkkal visszük-e Deltaszentgyörgy fölé — a magyar nevét én adtam Sf. Gheorghe Delta Dunării megfelelőjeként Balatonszentgyörgy, Erdőszentgyörgy, Sepsiszentgyörgy és a többi mintájára, és meg is fogant nyelvünkben —, szóval, alig várom, hogy újra meglássam a négy csomagot Iván mahmudiai házának eresze alatt, a tapasztott padkán.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1789
szavazógép
2007-11-10: Múltidéző - Egyed Ákos:

A székelyek eredetéről és megtelepedéséről

Katonai terror a szabadságukat védő székelyek ellen
A felhívásra először a gyergyóiaknak kellett választ adniuk. A bizottság 1762. július 24-én Alfaluba, a szék egyik legnagyobb településébe szállt ki, majd Gyergyószentmiklóson látott munkához, miközben albizottságok járták a falvakat.
2007-11-10: Kiscimbora - x:

A szamárfülű királyfiú (Portugál mese)

Egyszer volt egy király, aki nagyon búsult, mert nem volt gyereke; elhívatott hát három tündért, és megkérte őket, gondoskodjanak róla, hogy a királynénak fia szülessen. A tündérek megígérték a királynak, hogy teljesítik a kívánságát, és azt is tudtára adták, hogy ők is ott lesznek a kis királyfi születésénél.