Megmenekül a vargyasi Daniel-kastély?

2012. február 11., szombat, Közélet

Nemrégiben felröppent a hír, hogy megszabadulna a vargyasi Daniel-kastélytól tulajdonosa, az esztergomi önkormányzat. Úgy tűnik, az ördög nem annyira fekete, mint amilyennek lefestik, bár gondok vannak azért.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Az államosított kastélyt 2004-ben szolgáltatták vissza a jogos örökösöknek, a Németországban élő báró Daniel Mihálynak és testvérének, a Magyarországon élő báró Daniel Polixénának. Az idős embereknek nincs utódjuk, ezért az értékesítés mellett döntöttek. Épp kapóra jött az esztergomi önkormányzat ajánlata. Az észak-magyarországi királyváros fideszes vezetősége a szomorú emlékű, 2004. december 5-i anyaországi népszavazás után – mely Esztergomban érvényes volt! – úgy döntött, az ország határain kívül rekedt nemzettársaikon valamilyen formában segít, s ezt egy vajdasági magyar templom újjáépítésével, a kárpátaljai magyar felsőoktatás támogatásával és a vargyasi kastély megmentésével igyekezett megtenni.
A kastélyt közösségi célokra szerették volna használni, s az egykori istállóból ifjúsági szállást kialakítani. A tervet a sepsiszentgyörgyi M Műhely elkészítette, megszerezték a jóváhagyásokat is, de pénz már nem került a kivitelezésre. Időközben Esztergom­ban polgármestercsere történt, a fideszes Meggyes Tamást a független Tétényi Éva követte. Utóbbi a város eladósodását boncolgatva világhálós naplója tavaly december 11-i bejegyzésében Itt mindent lehet cím alatt a következőket írja: "Vajon minek kell az önkormányzatnak fenntartania Esztergomtól 720 km-re, Romániában egy kastélyt, ha csak megszorításokkal tudja működtetni saját intézményhálózatát? A fideszes testület utasított arra, hogy biztosítsak 5 millió forintot a 2005-ben egy balatoni üdülőbérletért és 75 millió forintért megvásárolt, felújítandó vargyasi kastély fenntartására. Miért fontosabb egy külföldi bejegyzésű társaság, mint az esztergomi közművelődés? Kérdezem én, vajon hol van az erkölcsi határ?"
Mivel külföldiek nem birtokolhattak földet Romániában, a közel tizennyolc hektáros kastélypark az önkormányzat által létesített, romániai bejegyzésű Esztergom Kft. tulajdona, az épületek közvetlenül az önkormányzatéi. Tavaly területadót fizettek, épületadót nem. Az Esztergom Kft. alkalmazottjaként a helybeli Román Attila az ingatlan gondnoka, a karbantartásban felesége segíti. A gondnok érdeklődésünkre elmondta: tavaly nem juttattak pénzt a kastély fenntartására, s utoljára novemberre kaptak fizetést. A járandóságukat a fideszes többségű képviselő-testület megszavazta, de a polgármester még nem írta alá. Román Attila nem tart attól, hogy a kastélyt eladják, mint ahogyan az némely lapokban felröppent. Mint mondja, a kétharmados jobboldali többségű testület ezt nem hagyja jóvá.
Papp János Pál, az Esztegom Kft. magyarországi ügyvezetője tegnap értesítette a gondnokot: "a megoldás folyamatban". Hogy ez mit jelent, nem részletezte. Román Attila reméli, a vargyasi Daniel-kastély mielőbb megkapja műemlékhez méltó rendeltetését.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mitől tart leginkább az elhúzódó háború kontextusában?










eredmények
szavazatok száma 2323
szavazógép
2012-02-11: Máról holnapra - Bogdán László:

A tél és a kormány

Miközben folyt az új kormány ünnepélyes eskütétele, egyre riasztóbb hírek érkeztek a tél újabb áldozatairól. Kiderült, néhány megyében napok óta falvak szigetelődtek el a külvilágtól, nem nyitnak az üzletek, nincs kenyér, víz, bezárnak a gyógyszertárak, betegek halnak meg, mert nem ér oda az orvos. Hótorlaszok az utakon, vonatok akadnak el napokra, és nem történik semmi.
2012-02-11: Közélet - Farkas Réka:

Kell az autonómia (Érkeznek a válaszok az EMNP kérdőíveire)

Még nem kezdték el a Döntsünk közösen! című kérdőívek begyűjtését, ám a székházba behozott több mint 300 válaszból máris érdekes tapasztalatokat szereztek – mondta el Nemes Előd, az EMNP sepsiszentgyörgyi elnöke.