Kató Béla kuratóriumi elnök vallomásaLAM-történet: A mozgalom erkölcsi felelőse

2012. május 24., csütörtök, Riport
A Kató Bélával folytatott interjú első részében a nevéhez fűződő, rendkívül termékenynek nevezhető újítás és kezdeményezéssorozat legszemélyesebb indítékairól vallott, valamint arról az erkölcsi fordulatról és felismerésről, mely az alapítványt a kedvező feltételek melletti hitelezés útján elindította.
Ezzel legalább két alapcéljához juttatta közelebb a mozgalmat, így valósítva meg a kis- és középvállalkozási szféra erősítése mellett a piacgazdasági feltételek ismeretébe való bevezetést, a szükséges szakmai és üzleti ismeretek terjesztését is azok körében, akik támogatásában részesültek. A viszonylag szerény anyagi eszközök fölött rendelkező mozgalom kisugárzása mondhatni fordított arányosságban áll pénztőkéje nagyságával. Ennek titkait is firtatjuk az alábbiakban.

Településfenntartók
– A riporter is tartozik egy vallomással. Nem állt szándékomban LAM-történetet írni, de a gazdatársadalomnak szentelt sorozataimban az utóbbi két évtizedben akarva-akaratlan mindenütt a megyében a LAM-kapcsolat példáira bukkantam. Azt kell mondanom, hogy a viszonylag szerény tőkét, mely azonban kezdetben relatíve többet nyomott a latban, mint ma, senki hatékonyabban nem forgatta, mint Önök, s az emberi kapcsolati háló mint bizalmi tőke legalább olyan szerepet játszott, mint a befektetésekre szánható kölcsönök. Azt a hitet sugározta, hogy lehet boldogulni az új világban, rámutatva a kiutak egyikére is. Ahol falvainkon valami-valaki mozog és mozgat, ahhoz, mint kisült, Önöknek mindig volt valami közük. Ahol kezdetben még csak egy gép, kaszáló vagy vetőgép, eke vásárlására mertek gondolni, Önök jelen voltak, de azok a használt svájci felszerelések is jó évtizedig vagy tovább kiválónak bizonyultak, és kiszolgálták az akkori igényt.
– Nem elhanyagolható az a 600 kint járt ember sem. Nem mindenki gazdálkodik ugyan közülük, de azok is világot láttak, és megismertek egy másik társadalmi berendezkedést.
– Továbbmennék: a svájci inaskodás hónapjai bekerültek a családi legendáriumba, valósággal folklorizálódtak. Amit korábban a katonatörténetek jelentettek, azok szerepét az alpesek alján termett tapasztalat adomái vették át a beszélgetésekben, a mesélésnek szentelt meghitt percekben.
– Igen, már nem a doberdói, hanem a svájci "kalandokat" hallgatják a gyerekek. Nekem akkora öröm, valahányszor nyaranta falun járok, és svájci rendszámú autót látok a kapuk előtt! Ezeket a kapcsolatokat már nem követtük, nem a mi dolgunk, de a svájci gazdák jönnek látogatóba, a kapcsolat kitart húsz év múltán is. Talán ha eltelik még egy kis idő, az is világosabb lesz, hogy ennek a befektetésnek – emberekbe fektettünk be – milyen óriási a hozadéka. Mert ezek a gazdák ama falu legértelmesebb rétegét képezik, ők az iskolafenntartók, ők alapítanak ott családot, ők gondolkodnak abban a faluban, ha egy emelő, egy traktor kell valamilyen közcélra, az náluk megtalálható. Ők az élet kútfeje. Erdélyben ugyanis nem egy olyan falu akad – sajnos –, ahol már nincs, akit megszólítani, nincs, akit összefogásra bírni. Nos, az említett réteg falufenntartóként élhet és dolgozhat.

Találkozás Sorossal a Gyimesekben
– Legyen szabad néhány olyan dologra rákérdeznem, mely tevékenységük vitatottabb oldalaira vonatkozik. Felkeltette a kíváncsiságomat, hogy Soros Györggyel is történt kapcsolatfelvétel, a plutokrata világmágnás mesés tőkéje egy részét a "nyitott társadalmat" építő alapítványai szolgálatába állította. Mintha lenne valami közük a Bangladesben működő, ún. népi bankokhoz...
– Nincs. A bangladesi hitelezés lényege az, hogy ők arra a világra kitalált rendszereket hoztak létre, melyek pici összegekkel dolgoznak. Ha például öt nőnek adnak száz rúpiát, és egy kecske húsz rúpiába kerül, akkor azok vesznek öt kecskét, és mindenkinek vissza kell fizetnie a rá eső részt, mert ha egy nem teszi, akkor nem kapnak többet. Ezek nagyon egyszerű dolgok. Egy másik modell, amit az amerikaiak akartak velünk gyakorolni, felajánlván a segítségüket, arra vonatkozott, hogy fogalmazzunk meg projekteket, és ők ehhez támoga­tást nyújtanak. Összehívtuk az embereket, hatalmas listám volt már, mit kellene tenni. S akkor megjöttek repülőgépen tizennégyen – csak a jegyek mibe kerülhettek? Hogy mennyire nem ide illő dolgot ajánlottak, az abból látszott, hogy 15 ezer dollárjuk volt összesen erre a célra. Akkor már viszont nálunk egy vállalkozást öt-, tízezer dollárból még csak megindítani sem lehetett. A felajánlott száz dollárokkal tehát nem lehetett semmire sem menni. Nem mérték fel: ez egy más kontinens, ez Európa, ez egy más ország, úgyhogy ezt el kellett utasítanunk. Nálunk a svájci támogatás volt az alap, ők végig itt voltak szakmai segítségükkel mind a mai napig. No de Soros: Romániában a Soros Alapítvány egy kiépített irodahálózatot működtetett. A kolozsvári fiókot Salat Levente irányította. Jó viszonyt ápoltam vele és sógorával, Zakariás Attilával is, akik annak idején az illyefalvi imaterem építésében is segédkeztek. Ezekben az években sok olyan konferenciát tartottunk Illyefalván, amelyet a Soros Alapítvány finanszírozott, és sokan reménykedtek ebben a támogatásban. Nekünk akkor nagyon kellett a pénz a fejlesztésekre, és megkértem őket, közvetítsenek, vessék fel: nem ajándékot kérnénk, hanem kölcsönt, kedvező kamattal. Soros ellátogatott Romániába az akkori feleségével és két kisgyerekével, kiment a Gyimesekbe, ahol Salatéknak házuk volt, és biztattak, itt az alkalom, gyere ki! Találkoztam vele, és elmondtam, mivel foglalkozunk, s hogy a pénzt visszafizetjük. Nagyságrendileg olyan három-négymillió dollárról lett volna szó. Ez a kilencvenes évek végén még mindig nagyon komoly összegnek számított a mi viszonyaink között. Azt felelte, nagyon tetszik neki a dolog, hazamegy, és küldi a megbízottjait. És itt történt a baj, mert a lengyel irodavezető, akit küldött, nem Kolozsvárra szólt be, hanem egyenesen Bukaresthez fordult, és a bukaresti ügyvédjei lebeszélték, mert mi az, hogy alapítvány, és nem is biztos, hogy legális, ki tudja... Ezzel a dolog be is fejeződött, hogy aztán értesüljünk, Mol­dovában ugyanabból a forrásból megcsinálták. Hogy azzal mi lett, nem tudom, de nem kizárt, a kész ötletet, a mienket használták fel hozzá.
– De siker esetén részükről vajon semmi feltételt nem támasztottak volna?
– Nem. Nekünk pedig a kedvező kamatlábra volt szükségünk, mert ma is úgy tudunk csak segíteni, ha kisebb kamattal kapjuk, és ehhez mi csak annyit teszünk hozzá, amennyibe a pénzkihelyezés kerül, és így a felvevők, az emberek is jól járnak.

Korrupciómentesen
– Munkatársa említette a hollandokat mint lehetséges partnereket.
– Történt kapcsolatfelvétel az Oikokredit holland egyházi pénzintézettel, amely az egyházban összegyűjtött tőkét adja tovább fejlesztésre. Velük sokat tárgyaltunk, de olyan kemény kapitalista feltételeket szabtak, hogy végül lemondtunk róla. Tár­gyaltunk még néhány német és svájci alapkezelővel, jó együttműködés jött létre velük. Én ’90 után nem Magyarország, hanem a Nyugat irányába indultam el, sok erdélyi magyartól eltérően. Miért? Nekem nem voltak magyarországi ismerőseim. A másik: a nyelvtudásom, a korábbi egyházi kap­csolataim Svájc felé irányítottak. Ma­gyarországon ráadásul eléggé zavaros volt a helyzet. És nem bántam meg, mert az első éveket teljesen korrupciómentesen és politikai befolyásolásoktól függetlenül, játszmák nélkül tudtuk végigvinni. Akkora szabadságot jelentett, amit csak ma tudunk igazán felbecsülni. A LAM a Horn-kormány idején is sokak érdeklődését felkeltette. Tabajdi Csaba többször személyesen is lejött, és akkor fogalmazta meg híres tézisét, miszerint Erdélyben autonómiaszigeteket kell építeni, és Illyefalva ebből ad példát. Elkezdtem gondolkodni: mi a svájci segítséget jól fel tudtuk használni, de milyen kár, hogy a magyar támogatások annyi csatornán keresztül annyifelé szétfolynak, és nem látszik semmi eredmény. Ha nem is voltak túl nagy összegek, de azért hol itt, hol ott jelent meg, hogy ennyit adtak, annyit adtak. Nem lehetne azt is tisztességesen kezelve valóban népünk hasznára fordítani? Kisebb-nagyobb próbálkozásokra sor került, de igazából soha nem értette meg senki, mi a teendő, mert a politika sajátos módon viszonyul az adakozáshoz, mindig elvár érte cserébe valamit. Nem értették meg, hogy nem kell egyre újabb bombasztikus ötleteket kiötölni, hanem a jól bejáratottakat kellene támogatni. Sokszor a támogatások a klientúraépítés eszközévé váltak.

"Csodálatos" dolgok
– Nagyon érdekes, hogy két évvel a mostani kormány hatalomra kerülése után nekünk lejárt az Új Kézfogással kötött egyik szerződésünk, amit azért kötöttünk, hogy segítsük a föld megtartását a régió gazdái kezén. A piacon ugyanis pontosan a tőkehiány miatt mások kezdték el felvásárolni a földeket, olyanok, akiknek semmi közük nem volt sem a faluhoz, sem a mezőgazdasághoz. Mi azoknak juttattunk hitelt, akik ott laktak helyben, és akik gazdálkodtak. A hitel garanciáját a föld képezte. Hét-nyolc éves bérlet fejében meg lehetett vásárolni azt a földet, arra János bácsinak nem volt pénze, hogy egyszerre kifizesse, ezért bérlethez folyamodott. Viszont ha tőlünk kölcsönt kap, és a bérrel azonos összeget nekünk törleszti, akkor a föld idővel az övé lesz. Nagyszerűen ki van gondolva. Tapasztalhatjuk a Székelyföldön, hogy évente olyan húsz hektárt "vernek dobra" falvanként, mert kihalnak a gazdák, és a földek gazdát cserélnek. Kiváló projekt volt, mi ehhez a pénzt az Új Kézfogástól kölcsönkaptuk tíz évre. A keretszerződés, úgy hiszem, talán 300 ezer dollárról szólt volna. Minden faluból bárki jöhetett, aki földet szeretett volna vásárolni. Az első kilencvenezret meg is kaptuk, azt gyümölcsözően forgattuk, aztán a szocialista kormány tovább nem folyósította a pénzt! No de eltelt tíz év, ismét Fidesz-kormány van. Mi a megállapodás szerint jártunk el, azt hiszem, 70–80 ember látta hasznát, mert a visszafizetett összegeket rögtön újra kiadtuk, jöhetett a régióból bárki. Tavaly lejárt a szerződés, és mi jelentkeztünk, hogy a kölcsönvett pénz megvan, és "csodálatos" dolog lett belőle. Az új kormány illetékesei nagyon csodálkoztak: Megvan az egész pénz? Hát hogy? Jaj, akkor gyorsan küldjük vissza!... És visszautaltuk mind az utolsó centig... Én azért megkérdezném, hogy azokból a támogatásokból, amiket nem ajándékként, hanem hitelként kaptak az emberek, hányat és mennyit fizettek vissza. Hányról hallottuk, hogy a projekt bebukott, hogy ellopták, hogy magánkézbe került a pénz... Tényleg az a kérdés: létezik-e egyáltalán erkölcsi tartás? Tény­leg meg kell a pénz világában mindenkinek tébolyulnia? Vagy pedig lehet az egészet úgy kezelni, hogy abból a közösség is lásson valamit...
(folytatjuk)
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 375
szavazógép
2012-05-24: Család - Péter Gábor:

A placebo-nocebo jelenség (Az elme hatalma, 2.)

Az ember egészségi állapotát meghatározó folyamatokban kulcsszerepe van az ún. placebo-nocebo jelenségnek. A placebohatás arról szól, hogy az elméd képes jó irányban befolyásolni az egészségi állapotodat. Ezzel ellentétes előjelű jelenség a nocebohatás, az előbbi "gonosz énje". Ugyanúgy működik, de a gondolatok negatívak.
2012-05-24: Közélet - :

Csapdák és lehetőségek (Pártvezetők az új választási törvényről)

Eltérően értékelik a képviselőházban kedden elfogadott új választási törvényt a magyar pártok háromszéki vezetői, s jóllehet azt elismerik, hogy az ötszázalékos küszöb eltörlése nyomán megszűnik az együttműködés kényszere, mégis a tárgyalás, a megegyezés szükségességét hangsúlyozták.