Egy településcímer láttán jut-e eszünkbe, mit jelképez benne a kard, a Hold, a Nap és a csillagok, az oroszlán, a búza, a korona, keressük-e a választ arra, miért csak kék, zöld, vörös és fekete alkotja a színkombinációt, kiegészítve az arannyal és ezüsttel, egyik címer miért egyszerű, másik bonyolult? Ezekre a kérdésekre is válaszokat kaphattak azok, akik részt vettek a Székely Nemzeti Múzemban tegnap délután megnyílt címerkiállításon.
Minden bizonnyal első benyomásra csak annyit figyelünk meg, tetszik a címer vagy nem. Pedig a heraldika olyan tudomány, amely minden színnel, formával, vonallal jelképez valamit: hagyományt, helyi jellegzetességet, családi vonatkozást, közösségi értéket. Erről árulkodnak Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa közigazgatási címerei, amelyek időszakos kiállítását tegnap nyitották meg a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében. Egy nemzet jelképeiben is él – hangsúlyozta Vargha Mihály múzeumigazgató, ezek a jelképek pedig annak lenyomatai, hogy miként gondolkodtak a régiek, illetve mit tartunk ma fontosnak elmondani településeinkről – egészítette ki Tamás Sándor megyeitanács-elnök.
A látogató húsz székelyföldi közigazgatási címer segítségével ismerkedhet a városok, községek történelmével, jellegzetességeivel, megtudhatja, adott vidéknek mi a legnagyobb kincse, értéke. A címerek tervezője és kivitelezője rövid népszerűsítő szakmai tájékoztatóban mondta el, a heraldika olyan tudomány, amelynek szigorú szabályai vannak, de ő maga is került olyan helyzetbe, amikor eleget kellett tenni egy közösség, illetve a román hatalom elvárásainak, ezek azonban nem léphetik túl a szakmaiság határait. A jelkép és identitás elnevezésű kiállítás szűk keresztmetszete történelmi kultúránknak és az életre keltett közigazgatási címerek által is bizonyítéka annak, a székelység meg kívánja jeleníteni hovatartozását, önazonosságát.