Kató Béla kuratóriumi elnök vallomásaLAM-történet: A mozgalom erkölcsi felelőse

2012. május 31., csütörtök, Riport
Hogyan tartsuk meg a birtokot a régió gazdái kezében – az alapítvány erről szóló programjáról számolt be legutóbb a kuratórium elnöke, ismertette továbbá a nagyszabású tervet, mely az új technológiák behozatalát a nyugati munkastílussal társította, s melynek hatókörét Háromszék-szerte, de azon túl is sikerült kiterjeszteni.
  • A LAM segítségével épült Meotis tejfeldolgozó avatója 1994-ben
    A LAM segítségével épült Meotis tejfeldolgozó avatója 1994-ben
Itt még csak annyit jegyzünk meg: az annak idején az Új Kézfogás által támogatott és a LAM által kezdeményezett földvásárlásra szánt kedvezményes hitelek folyósításának gyakorlatát érdemes lenne halottaiból feltámasztani. A beszélgetés folytatásában egy kemény dióval, a tagosítás kérdésével kezdünk, melyről az alapítványi elnöknek kategorikus véleménye van.
Lelki és egyéb akadályok
Annak idején lapunkban sokat írtunk a földkoncentráció, az optimális birtoknagyság kialakításának Nyugaton bevált kísérleteiről, aminek ráadásul a Székelyföldön is volt egy előzménye a történelmi Magyarország fennállásának korában, a 19. század végén és a huszadik elején. Száz év múltán, a reprivatizáció és a földek szétforgácsoltságának korában a feladat hasonlóképpen időszerű, ámbátor jogi és egyéb okokból a mai napig a tervkovácsolásnál tovább tapodtat sem jutottunk még az Európa tanácsi és svájci támogatást élvező Gyergyóremetén vagy épp Illyefalván sem, ahol, mint Kinda Zalán említette és Benedek Huszár János volt polgármester beszámolt róla, holland segítséget kaptak volna az újratagosítás végrehajtásához.
– Miért dőltek dugába e szép tervek, Ön szerint miben volt a hiba? Ámbátor úgy vélem, végleg lemondanunk róluk nem szabad, nem is kell.
Kató Béla: Őszintén mondom: én ennek nem álltam ellent. Mert minden folyamat valamiképpen gerjesztője lehet a következőnek, ami azt jelenti, még sor kerülhet rá. De én sose voltam idealista, és ismervén a mi népünk lelkét, nem hittem benne, hogy e kezdeményekből valóban lesz tagosítás.
– A terv dióhéjban földvásárlási alap lét­rehozását jelentette volna, az vásárolta volna fel a földeket, és aztán összevonás után, az adta volna bérbe vagy részletfizetéssel juttatta volna tulajdonába a családi vagy nagyobb mezőgazdasági üzemeket vezető gazdáknak...
– Ez rendben van. Amit mi csináltunk, gyakorlatilag már az volt, hiszen az olcsó hitellel abban segédkeztünk, hogy a gazdák a parcellák összevonására fordítsák azt. Ezt a LAM-on belül ki lehetett volna fejleszteni. De látni kell, hogy a tagosítás nagy lehetősége közvetlenül 1990-ben ment füstbe. Ha kiosztottad a régi birtokdarabokat, már nem lehet tagosítani. A kilencszázas évek magyar állami tagosításait harminc évig kísérte kellemetlen mellékzönge, és annyi harag, baj lett belőle! Megint a kapzsiság: hogy ezt miért annak adták, és hogy ki miért járt úgymond jobban? Egy ilyen folyamatot csupán egy stabil társadalom vállalhat fel, amilyen a legendás "békeidőkben" valóban volt a világ. Bele mertek vágni! De egy ilyen instabil világban? Az ésszerűség önmagában nem működik, itt csak gazdasági kényszerekkel lehet valamire menni. Úgy, hogy valaki mind felvásárolja, és utána hitelbe kiadja a gazdáknak. Azt lehetett volna tehát megtenni, hogy a LAM felvásárolja az összes, a piacon megjelenő birtokot, sőt, nagyobb árat ad érte, s amikor kiadja, feltételeket szab. Megnézem, kinek van 25 vagy 50 hektárja, azok mennyire fekszenek összefüggő táblákban, s akkor annak kedvezményt biztosítok. Egy lassú folyamattal ezt meg lehetett volna csinálni. De minderre nem volt esély, én halott ügynek láttam, szép, de megvalósíthatatlan terv.
Jó tündérek nincsenek
– A hollandok Illyefalvára tervet is ki­dolgoztak.
– A holland kapcsolatot én hoztam, a tagosítás úgy került bele, hogy Marta Molder az egyik holland kereskedelmi lánc tulajdonosának volt a lánya. Ők építették fel a gyermekfalut. Az öreg nyugdíjba ment, eladta a láncot, óriási alapítványt hozott létre, és abból az egész világon bizonyos gyermekprojekteket finanszíroztak. Én megismerkedtem velük. A férje a holland minisztériumban a kataszteri hivatalban dolgozott, és írt nekem egy levelet, hogy mi lenne, ha ők itt elkezdenének egy ilyen projektet. Nagyon jó, gyertek! – és azzal át is adtam a szakembereknek, Orbán Miklósnak és Kindának, menjenek ki, és beszéljék meg. Holland állami pénzekről volt szó! Viszont volt eszük a hollandoknak, Bukarestben is tárgyaltak az ügyben, és nem kapták meg azt a támogatást, amely olyan hátteret biztosítson, hogy bele merjenek vágni. Államközi ügy lett volna, ugye, nagyobb összegek. De mondom: lélektani akadálya is van: egy falura, ha ráadásul nincs is rá törvény, nem lehet ráerőszakolni a tagosítást, ha ő ebbe nem fog belemenni magától! A mai gazda nagy üggyel-bajjal, hogy ne mondjam, ügyeskedéssel, megszerezte a maga területét, és akkor mondjon le róla?
– De próbálkozás sem történt a tagosításra?
– Nem történt. De a nagyobb gazdák igenis, vásárolják fel, ami eladó. Gyakorlatilag spontán tagosítás folyik. Példát mondok: valakinek van két parcellája, és ajánlatot tett a köztük fekvő parcella tulajdonosának. Az hozzám fordult, mit tegyen. Mondom: kérj magasabb árat, és vegyél belőle másutt kétszer akkorát! Ezek folyamatosan történnek, az élet végzi a maga dolgát. Persze, nem irányított folyamat, és nem biztos, hogy a kívánatos irányba tart. Gyer­gyóremetén is elakadt, tudtommal. Persze, ha lenne ötvenmillió eurónk, és nem ötvenmillió régi lejt kínálnánk a föld hektárjáért, mint amennyibe ma Illyefalván kerül, hanem kétszázat, rögtön lenne eladó elég. Ahogy a határban található kavicsbányák megszerezték a földeket, mert többet fizettek, rögtön eladták őket az emberek. Te is éppígy mind felvásárolhatnád, és utána, mint a jó tündér, feltehetnéd a kérdést: na, ki akar gazdálkodni? 25 hektárt kér belőle? Többet? Ennyi a kedvezményes hitele, vegye föl! De, mondom, annyi pénz sose lesz. Másfelől az akarat is hiányzik, a megfelelő beállítottság. Szó sincs arról, hogy elszalasztottuk volna azt a holland segélyt. Többletinformációk birtokában én így látom, és így is történt.
Saját birtok, saját pénz
– Újabb nagyívű kezdeményezésként, a továbblépés rendjén bankalapítást vettek tervbe, emlékszem, hitelszövetkezet megalakulásáról adott hírt a sajtó.
– Itt a RaiffCoop-LAM alapító okmánya, meg is alakult kettő. De tudni kell, hogy Romániában élünk, a törvénykezés rendkívül lassú, és itt a 2007-es uniós csatlakozásig az is kérdés volt, hogy Brüsszel vagy Moszkva felé megyünk-e tovább. Tulajdonképpen Emil Costantinescu elnöksége idején, 1996 után dőlt el, hogy megváltozik az irány. Mi is nagyon érdekesen fejlődtünk. Nem állítom, hogy nekem már 1990-ben a fejemben volt ez a részvénytársaság vagy a bankterv. Szó sincs róla! Egyszerűen mindig a napiparancsot kellett teljesíteni. Az pedig abból állt: itt ez a nép a maga nyomorúságával, tenni kellene valamit, miben tudunk segíteni? Hát leginkább abban, hogy lásson világot az a fiatal, s ha már látott, el ne fusson, adjunk az álmaihoz egy kis pénzt, hogy tudjon a gazdálkodásban elindulni. Mire adjuk? Hát vegyen vetőmagot, gépet. Ha pedig már termesztett ezt-azt, azt fel kellene dolgozni. Jöttek a tej- és húsfeldolgozók. Mikor ezeken túl voltunk: jó, de ki fogja meghegeszteni az autóját, javítani a gépét, levágni a haját, kezelni a fogát? Így jött a gondolat, hogy mindenkinek, aki munkahelyet teremt, aki kiszolgálja a vidéket, nyújtsunk hitelt. Így követte szépen egyik a mást. Egy idő után azonban forráshiány alakult ki. Az adományok jöttek, de tudtuk, ennek egyszer vége lesz. A svájci állam évi egymillió frankot adott ehhez a munkához, ajándékba. Nagyon jelentős összeg, ki volt kötve, a mienk, ha jól gazdálkodunk vele. Azt tehát csak szaporítani lehetett. Rájöttem, ha forrásunk nincs, honnan lehetne szerezni. A legjobb a saját pénz. Mit tesznek az embereink, amikor megtermelik javaikat és eladják, amit lehet, hogyan cselekszenek, mikor eljön az ősz? Hát beteszik az akkor még állami kereskedelmi bankba, ahol kapnak valami kamatot. De azt a pénzt az állami bank kihelyezi a világba valahova, nem tudni, milyen célokra fordítja, mi pedig itt tőkehiányban szenvedünk, akárcsak a gazda, a szomszéd. Logikus volt, hogy a mi pénzünket kell összeszedni. A dolog úgy működik szűkebb körben, hogy az egyik ember kölcsönad a másiknak, egy közösségen belül ezt garantálnia kell és le kell bonyolítania egy szervezetnek. Nos, ez a hitelszövetkezet gondolata. Elkezdtem vizsgálni a svájci modellt.
Bizalmi tőke
– De a két világháború között itt már léteztek falusi hitelszövetkezetek.
– A mai székházzal szemközti épületben, a Rustica házban volt a székhelye. Nagyon érdekesen ír erről a korszakról Christoph Klein, a most nyugdíjba vonult szebeni szász püspök. Az ő édesapja alapította az egyik akkori nagyobb hitelszövetkezetet. Mi is megírhatnánk a magunk történeteit. Nos, valahányszor a svájciakkal tárgyaltam, mindig hangsúlyoztam: ez nem India, itt van, ahova visszanyúlni. Kérdezzük meg az öregeket, még emlékeznek rá. Ezt kellene feleleveníteni, a mai helyzethez alkalmazva a működését. De nem a semmiből kell kiindulni. Különben ezért van, hogy Moldvában a kísérlet nem sikerült, itt igen. Ezt jelenti a hagyomány, a becsület gyakorlata, hogy ha kapok, azt vissza is adom, méghozzá időben és bizonyos rend szerint. Ezekre mindig alapozni lehet, ez a mi igazi örökségünk. Nos, e hagyományokból indultunk ki, de nézzük meg, miként csinálják ők. Svájcban száz éve egy református lelkész indította el a mozgalmat, abból lett a Raiffeisen hálózat. Nagy fejlődésen ment keresztül, mára már kereskedelmi világbank. Ők is sajnálják bizonyos értelemben, mert a bank más, de létezik ott a hitelszövetkezet is. Nos, mi ezt követendő például választottuk, a törvénykezés is megkönnyítette a dolgunkat. Mert a tőkeképződést meg lehetett sejtekben indítani, utána az hálózatban növekedhetett volna, és az egész régióra ki lehetett volna terjeszteni. Nem kellett hozzá banképület sem, egy háziasszony a tisztaszobában működtetheti, különösebb dolga nem is lett volna, a dokumentumokat vezetni nem nehéz. És ekkor tapasztaltam meg 1990-ben, mit jelent a bizalmi tőke. Különösen, hogy volt egy keserű tapasztalatunk, a Trinvesthez fűződő csalódásunkról beszélek.
A kisember egyedüli esélye
– Ez közös kudarc, újságíróként számoltam be róla. Ezrével adták be a kisemberek a megtakarított pénzüket, s akkor jött pár nagyágyú, és sok-sok szavazatával, egyszerű törzstőkeemelés útján kisajátította az egészet a maga számára. "A magyar bankot!" jelszó a fonákjára fordult.
– Nagy volt a csalódás. És sok kisebb szövetkezés is felbomlott. Ha két ember társult, mihamar szétmentek. Sok ilyen történetről hallottunk, a bizalmi válság általános volt, ki lehetett olvasni, az emberek nem akarnak szövetkezni, pedig ez az egyedüli esélye a kisembernek, hogy szövetkezik. Az egyedüli! Egy király magára is fenntarthat iskolát, kórházat, hadsereget, de egy kisember csak társaival közösen működtethet ilyen intézményeket. Ezeket azonban mindig a korrupció eszi meg. A bizalmatlanság és az önzés, ha valaki többet akar kivenni a közösből, mint amennyi megilleti, mint amennyiben megegyeztek. És attól kezdve a dolog szétmegy. A Trinvest jó példa arra, hogy mindenkinek volt kezdetben egy kis része benne, aztán egyeseknek nagyobb részük lett, és befolyásuk is, s azzal megbukott a rendszer meg a hit, és ez szörnyű, mikor megölöd a hitet az emberben.
(folytatjuk)
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 375
szavazógép
2012-05-31: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett anya, nagyanya, anyós, testvér, rokon, szomszéd, a gelencei születésű sepsiszentgyörgyi
BUDAI ANNA
életének 85. évében rövid szenvedés után elhunyt.
Temetése 2012. június 1-jén 14 órakor lesz a katolikus temető ravatalozójától.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
4256595
2012-05-31: Máról holnapra - Simó Erzsébet:

A nemzeti minimum kötelez

Az önkormányzati választások magyar végkifejlete bizonytalan. Félő, ha nem szűnik a hazai magyar pártok vezetői közti személyes ellentét, ott is keserű lesz a győzelem, ahol sikerül magyar polgármestert és többségében magyar tanácsot választanunk.