LAM-történet - Kató Béla kuratóriumi elnök vallomásaA keresztyén etika sarokköve

2012. június 6., szerda, Riport
A rendszerváltás és a téeszvilág széthullását követően szinte legyűrhetetlen akadályok tornyosultak mindennemű gazdasági szövetkezés útjába.
  • A LAM mintafarmjának avatója 1994-ben
    A LAM mintafarmjának avatója 1994-ben
Évtizedig bénaság sújtott minden olyan próbálkozást, mely a lejáratott szövetkezeti vagy egyéb társulási formák felélesztésére irányult, holott ezek a kapitalizmus bevett formáinak számítanak mindenütt, s a tőkeszegény keleti peremeken különös fontossággal bírtak volna, hiszen nyugodtan elmondható, hogy olyan, korábban marginalizált országok, mint Dánia, Finnország stb., valóságos csodákat műveltek. Kató Béla és munkatársai e kihívást fogadták el, amikor vállalkozásukban a következő kritikus lépésre készültek. A korábbi bizalomépítés eredményeire támaszkodtak, amikor a korrupció visszaszorítását, a Trinvest stb. okozta csalódás leküzdését tűzték ki célul. Egy mondatot azonban még szenteljünk a baj diagnózisának.

A fürdővízzel együtt

– A felsoroltakhoz még hozzájön, hogy volt az ún. szocialista gazdasági tapasztalat, melyben megint a közösségi élet csúfolódott meg, mert azt állították, hogy ha mindenki egyenlőképpen dolgozik, akkor egyenlőképpen osztanak neki. Láttuk, mi lett belőle. Ezért volt nehéz ebben a korban bármilyen közösségi célt kitűzni. Viszont mi tízéves saját történettel rendelkeztünk, s a fiatalok, akik csatlakoztak és velünk dolgoztak, úgy éreztem, olyan bizalmat fektettek belénk, melyre lehet építeni. S miután eldöntöttük, megtartottuk az első alakuló ülést Illyefalván, úgy osztottuk be, hogy Alsó-Háromszéken nálunk, Felső-Háromszék számára pedig Cser­nátonban alapítunk egy-egy hitelszövetkezetet. S amikor az első beintésre 120 fiatalember összegyűlt, és összeadta a pénzt, akkor én éreztem: ez a lényeg! Nem részvénytársaság, hanem hitelszövetkezet lett volna. Abban, ugye, üzletrészeket birtokolnak, a tagokat azok számától függetlenül egyetlen szavazati jog illeti meg, pénzt akármennyit lehet betenni. Elmentünk Csernátonba, a kultúrház ott is megtelt, ott is megalapítottuk. Emlékszem, én ott a közösség előtt tettem egy vagyonnyilatkozatot. Az még egyáltalán nem volt „divatban”, nem kérte tőlem senki, de én ott elmondtam, mim van. Nos, megalakult, és egyetlen évet működött. Olyan időszak volt, amikor sorra buktak a vállalkozások, szélhámosok piramisjátékokat futtattak stb., és az unió fokozott nyomást gyakorolt a kormányra, a nemzeti bankra, tegyen valamit, mert ez így nem mehet tovább. És akkor Călin Popescu Tăriceanu kormánya egy olyan megoldást talált ki – nem merem azt állítani, hogy kimondottan ellenünk irányult –, olyan „nagyvonalú” szabályozást alkalmazott, melynek előírásait mi nem tudtuk teljesíteni.
– Gyakorlatilag minden kis hitelszövetkezeti kezdeményezést meghiúsítottak, a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötték.
– Megszabták, hogy egyszerre ötven vagy száz fiókot kellett volna nyitni, legkevesebb nyolcmillió euró alaptőkével indulni stb. Megtartotta rendszerét a Bankcoop és a Vallások Bankja – akkor még mindkettő létezett, később nagy botrányok közepette buktak meg –, a többi megszűnt. Egy év után be kellett fejezni. De százszázalékos nyereséget kapott vissza mindenki – egyetlen év után! Aki egymillió lejt tett be, az kapott kettőt helyette. Visszaadtuk, tehát nem csődbe ment. Nem is úgy emlékszik rá senki, hogy bebukott volna, vagy hogy a pénze odaveszett volna! Szépen kiosztottuk, és bocsánatot kértünk, hogy rajtunk kívül álló okokból nem tudjuk folytatni.

Tőkék és erkölcsök

– E gondolat, némileg módosulva, ismét előjött, amikor itt, az alapítványban szét­választották a szakmai-oktatási és a hi­telezési ágazatot, és megalakították a Mikrohitel Rt.-t.
– A tőkét visszatettük a régi helyére, és folytattuk a hitelezést, mint korábban tettük. Mindannyian tudtuk azonban a nyugati példákból, hogy egy normális gazdasági rendszerben így sokáig nem mehet. Az uniós csatlakozás nyomán változott a törvénykezés, és akkor azt mondták: erre a tevékenységre szánt külön intézményt tessék létrehozni, amely csak részvénytársaság lehet, és tőkével kell rendelkeznie. Ennek viszont az a nagy hátránya, hogy nem lévén bank, nem vehet fel pénzt betétesektől, hanem csak az teheti be a tőkéjét, aki tulajdonosa a rendszernek. Tulajdonosként akár százezer embert is be lehetne vonni, de ha valaki beszáll egymillió lejjel, az kevés, olyan tőkeerős tulajdonosokra lenne szükség, akik folyamatosan tudnak adni e célra, azaz a refinanszírozást fenn tudják tartani a rendszerben. Ezért van az, hogy a LAM az alapítvány tőkéjét betette az rt.-be, és ezért adtuk el a Református Nyugdíjpénztárnak azt a 13,5 százalékot, mert neki szintén volt befektetésre szánt pénze, és amely, ettől fogva mint tulajdonos, folyamatosan betehet még. Nem a bankba viszi a pénzét, mint eddig, hanem hozzánk, 2 százalékkal előnyösebb kamat jár neki, és e tőkéből tudjuk finanszírozni a projektjeinket. Gyakorlatilag ehhez hasonló, tőkeerős tulajdonosokra lenne szükség, akik e célt szolgálják, mert különben nagyon bonyolulttá válna a rendszer fenntartása, és a mi ügyünk most nem erről szól.
– Folyamatban viszont a területi hálózatbővítés...
– Az tovább nő majd. De igazából nem a forrásokkal van a baj, egyelőre van, honnan pénzt behozni. Csakhogy mivel nem vagyunk kereskedelmi bank, nem tudunk hozzájuk hasonlóan a betétek és a kiadás közti arányokkal „játszani”. Ha egy alaptól vagy bárhonnan pénzt veszünk fel, azt már eleve egy kereskedelmi banki kamattal kapjuk. Az OTP-vel is van szerződésünk, amely minket, persze, üzletfélként kezel.
– Ha tehát önök továbbadják, kénytelenek a banki kamatnál magasabbat kérni?
– Ez a mi nagy bánatunk! Mert ha János bácsitól vennénk fel, azt mondanánk: kapsz öt százalékot, mi ebből fejlesztünk, és kiadjuk nyolc százalékért, mert az a háromszázalékos többlet elég lenne arra, hogy a rizikót ellensúlyozza, és saját költségeinket fedezze. Így viszont azért kell tizenhatért adni, mert a másik a nyereségét, kockázatát, mindent ráterhel, és én csak ezekkel együtt férek hozzá. Ennek ellenére van, kit finanszíroznunk, mert sokan önhibájukon kívül nem tudnak banki kölcsönhöz jutni.
– Változtatni kellene a törvényeken. A mai jogszabály gyakorlatilag tiltja és lehetetlenné teszi az új hitelszövetkezetek megalakulását és működését.
– Egyelőre nem akarja senki, sem a nemzeti bank, sem a bankok, nekik a saját piaci érdekük a fontos. Ha mások lennének a feltételek, ma már országos hálózat birtokában könnyebb lenne talpra állnunk, építkeznünk.

A LAM eredetisége

– Mára hatalmas magánvagyonok jöttek létre, nem egy messze fölülmúlja az önök négy és fél millió euróját.
– Valóban. Viszont azok közül sok nem éri el a mi hatékonyságunkat. Ha csak arra a számtalan munkahelyre gondolok, melyet hiteleinkkel tudtunk megtartatni és megteremteni! A korábbi kormányfő említette, hogy 136 millió euróból kétezer munkahelyet fognak létrehozni. Elgondolkoztam azon, a mi pár milliónk forgatásából több ezer munkahely jött létre… Mennyivel olcsóbban és hatékonyabban! Ha azt a hatvanmilliót, amivel a kormány járul hozzá eme összeghez, ideadnák, mi tízezer munkahelyet teremtenénk belőle.
– No de az önökéhez hasonló intézmények hogyan boldogulnak?
– Említettem a mormonok, Soros stb. támogatta rt.-ket, de egyik sem olyan, mint a mienk. Nem az a filozófiájuk, nincs mögöttük a LAM-éhoz hasonló alapítványi történet, nem rendelkeznek azzal a szociális és regionális beágyazottsággal és azzal a szellemiséggel. Szerénytelenség nélkül merem állítani, az egésznek a szellemisége a fontos. A többi, könyvelés, gazdasági szabályok, ez közös.
– Tehát a modellnyújtás és az erkölcsi tartásnak, az üzlet erkölcsi alapokra helyezésének a kombinációja?
– Igen, ez a lényeg. Mert mindent le lehet másolni, a japán autót is, de nem biztos, hogy ugyanúgy fog működni. Ott benn valami hibázhat, ha a spiritusz hiányzik belőle…

Nem akart kollektívelnök lenni

A beszélgetést egy kritikus pillanat átvilágításával fejezzük be. Kató Béla falusi lelkészként olyan tekintélyre tett szert, hogy közvetlenül a rendszerváltást követő forró napokban átmenetileg polgármesternek is megválasztották, négy hónapig viselte a tisztséget. Az alább következő nagyon jellemző történet érzésem szerint azt bizonyítja, hogyan egyesül benne a gyakorlati ember azzal, aki távlatokban gondolkodva, a modernizáció egyik úttörőjévé válhatott egy egész régió számára.
– A decemberi zűrzavar után polgármester voltam négy hónapig, és akkor szembesültem sok olyasmivel, amire azelőtt nem is gondoltam. Azzal például, hogy a kollektívet szét akarták hordani. Nyissuk ki a raktárakat, és osszunk mindent ki, hadd hordják szét a gabonát. Akkor történt meg, hogy végül zöld kuponokat osztottunk ki, és minden jogosultnak talán két évig csak a sütést kellett megfizetnie, de ingyen kapta a kenyeret, mert a gabonát a volt kollektív adta. Tehát volt egy irányított lebontás, hogy ne anarchikusan rombolják le. Így alakult meg a magánpékség az egyházi épületben. Még nem léteztek szabályok, nem működtek a törvények. Kerestük a kiutat. Akkor történt, hogy olyan háromszáz hektárnyi területet kiszakítottunk, egy sor gépet vásároltunk, az Ilcom építővállalat mellékszakágazataként gépállomást hoztunk létre. Vetőmagot hoztunk be kintről stb.
– Ezt még nem az alapítvány végezte...
– Nem, a község, a föld a téeszvagyon része volt. Elkezdtük azt a területet művelni. Mi jóval többet adtunk, mint amennyit más adott. Ha jól emlékszem, bérleti szerződés alapján folyt, a tulajdonképpeni birtokosoknak nem is kellett vele foglalkozniuk. A svájciak mind azt hajtogatták, hogy gépparkot kell létrehozni, és akkor nem lesz elég az öt-tíz hektár, hanem ahhoz megfelelő nagyságú művelhető föld kell, egy traktorhoz, kombájnhoz ennyi és ennyi terület jár. Én az első pillanatban belementem, viszont mire ébredtem rá? Felelősség semmi, az emberek, ahogyan korábban a kollektívtől várták el, ezentúl tőlem fogják elvárni, hogy levegyek róluk minden terhet, ők pedig nem csinálnak semmit. Elégedetlenséget is szül majd, túlzott elvárásokat – ebből nem lehet semmi jó! Láttam azt is, a létező géppark nem magántulajdon, az a téeszé, mindenki teszi-veszi, az hamar le fog robbanni. Akkor jöttem rá, nem az én feladatom ezt végigvinni. Ide magángazdák, magánemberek kellenek, vegye mindenki a maga sorsát a kezébe. Kap hitelt, vegye ki a földjét, és végezze, ahogy tudja. Lesz, aki boldogul, lesz, aki nem, de nem oldhatja meg a gondjait valaki más, még ha jóindulattal viseltetik is iránta, akkor sem. Mon­dom, nem akartam egy új kollektívelnök lenni ebben a rendszerben. És nagyon jó döntést hoztam, mert az ingyen műveléssel mi átvállaltuk volna a gondot, és az embereknek csak a juss átvétele jutott – felelősség nélkül, ami nem volt fenntartható.
Valóban, a korábbi rendszer nem utolsósorban a belső erkölcsi tartalékok kimerülése miatt omlott össze. A Kató Béla-i felismeréstől egyenes út vezetett a LAM megalapításához és a magánérdekre épített fejlesztés közösségi betájolásához.
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 375
szavazógép
2012-06-06: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

LAPZÁRTA
Felhőszakadás, útelzáródás, hömpölygő ár

Tegnap este a Hatodban lezúduló, mintegy órás felhőszakadás miatt a Mikóújfalu fölötti utat fél órára elzárta egy kidőlt fa.
2012-06-06: Magazin - :

Feltárulnak a középkori egyetem romjai

Nyár végére látogathatóvá válnak a pécsi középkori egyetem romjai. Magyarország 1367-ben alapított első egyetemének feltárását csaknem harminc éve kezdték meg, ám a helyreállítási munkálatokra csak tavaly sikerült forrást szereznie a nemzeti vagyonkezelőnek.