Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Márton Evelin: Macskaméz

2012. június 30., szombat, Kultúra

Márton Evelin második könyve – mindaz, ami kirajzolódik belőle, magában rejti, kiköveteli a reprezentatív folytatást – több szempontból is élesen, határt vonhatóan különbözik a szintén mostanában dobbantó Potozky László kötetétől.

És nem csupán azért, mert Márton Evelin történetesen nő, erős, s gondolom, tudatos, tehát vállalt feminista beütésekkel, s ennek a vizsgálódásunk szempontjából mégiscsak figyelmen kívül nem hagyható ténynek azután több következménye is van könyve szerkezetére, történetbonyolítására, egész világlátására nézve. Ha történeteiben olyan nagyon nem is, de történetei megközelítésében, felvezetésében, bonyolításában, érzékeny és finom megfigyeléseiben határozottan különbözik korosztálya íróitól. S ráadásul elbeszéléseit nem is tartja történeteknek, könyvbemutatóján, a marosvásárhelyi könyvvásáron hangsúlyozta, hogy nem akar történeteket írni, ő szövegeket ír. Igen, „Szövegek és örülmények…”
Olyan ő számomra, mint Mózes Attila volt, amikor jó harminc-egynéhány esztendeje először olvashattam novelláit. Erőszakos, rámenős, makacs, de ugyanakkor remeg, mint virág a huzatban, és rendkívül érzékenyen reagálja le korosztálya meghatározó élményeit. Egy passzus a kötet első ciklusából, a Nyíri Lujza ágyából, bizonyítandó az előbb elmondottakat: „És ez a valaki, aki most engem ölel, már nem is maga, hanem idegen lények tömkelege? Honnan tudom mégis, hogy maga – maga, és én – én vagyok? Miért vágyom magára, és miért nem hajítom immár az óceánba Nyíri Lujza ágyát?”
Hát ezek, ugye, nemzedékek örök, visszatérő kérdései, hódítunk, és hódíttatva vágyunk lenni, mindez egy kört formál, azután ebből a bűvös körből nagyon nehéz kitörni, de egyáltalán ki akarunk? Falnak támaszkodunk, és a földre szórjuk a hamut, s közben eltelik az a kurva élet.
Csakhogy Márton Evelin, és ez tehetségét bizonyítja, nem áll meg itt. A könyv második ciklusa már egészen más – egyébként jellemző rá a sorozatokban való gondolkodás, s mindez vitathatatlanul a hosszú történet, a regény felé mutat –, az imént idézett fragmentum pedig így folytatódik: „Ágy, mely nem fárad ki soha, soha meg nem vénül. Amíg élek. Amíg fel nem száradok, mint valamely nagy bánat könnye. Míg a kívánság már csak csikorogni képes vénülő, bütykös ujjakon. Addig kik vagyunk mi egymásnak, kik vagyunk?”
Márton Evelin ösztöneiben érzi, túl közel került valamihez, amitől el kellene sürgősen valamelyest távolodnia, már csak azért is, mert így kerülhet azután közel hozzá. Így íródik meg A Morelek című ciklus, Márton Evelin vitathatatlanul legjobb írásait glédába állítva. Az öregasszony és a szerkesztő egész története felülemelkedés a különben sem megvetendő sztorin, s ironikusabb a szemlélete is, de ugyanakkor elsodor Morelné életének jó néhány felidézett fragmentuma, anélkül hogy a narrátor egy pillanatig is érzelgőssé vagy érzelmessé válna. Sajnos, a harmadik ciklus egyébként nem érdektelen, sok szempontból megdöbbentő rabbitörténetében, az öregember és a fiatal lány különös kapcsolatában ezt nem tudta elkerülni…
A kötet első írása az öngyilkos nagyanyáról viszont különösen emlékezetes.
Az eddigiekből, gondolom, világos, miért ajánljuk az olvasó figyelmébe Márton Evelin első könyvét.

Márton Evelin: Macskaméz – novellák és más szövegek. Bookart. Csíkszereda, 2011

Hozzászólások
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?











eredmények
szavazatok száma 274
szavazógép
2012-06-30: Kultúra - Váry O. Péter:

Borcsa János ­olvastatókönyve

Irodalmi körökben az a tévhit kering, miszerint aki nem tud írni, abból lesz a kritikus.
2012-06-30: Kultúra - Borcsa János:

Bálint Tamás második verseskötetéről

Azt gondolhatja az ember, vágyai elérésével szabadságát valósíthatja meg, sőt, néha érzi, hogy utánanyúlnának a benne talán még meg sem fogalmazódott vágyak, mégis lemond azokról, mivel az adott helyzetben a félelem és a megszokás erősebb benne, mint az Ikaroszok bátorsága, amely áthidalni segíthet akár szédítő távolságokat is.