A magyarországi kárpótlási törvényről és a kárpótlás módjának 22-es csapdájáról lenne szó. Nagymamám testvére 1945 augusztusában leventekatonaként és hadifogolyként halt meg a magnyitogorszki táborban. A kárpótlási törvény értelmében nagymamám 200 000 forint kárpótlásra (lenne) jogosult. A nehézségek a kitöltendő nyilatkozat kézhez vétele után kezdődtek. A kárpótlásra jogosult nevére bankszámlát kell nyitni, és a kitöltött nyilatkozatot hitelesítve kell visszaküldeni. Nagymamám szállíthatatlan, súlyos szívbeteg, ezért az aláírás hitelesítéséhez közjegyzőt kellett hozzá vinnünk. Mivel egyetlen magyar anyanyelvű közjegyző sem vállalta a kiszállást (!!!), egy román közjegyző jött ki. (Ez természetesen azt jelentette, hogy az iratokat le kellett neki fordítani, és az általa írt hitelesítési nyilatkozatot is csak hitelesített fordítás kíséretében küldhettük el az Igazságügyi Hivatalhoz).

Több mint egy hónap múlva értesítést kaptunk, amely az iratok hiányos kitöltésére hívta fel a figyelmünket, tehát ismét ott álltunk, ahonnan indultunk. Első alkalommal ugyanis ,,elfelejtették" közölni, hogy csakis az általuk küldött nyilatkozaton levő hitelesítési záradék kitöltése érvényes. Csakhogy a romániai közjegyző a román törvények értelmében nem hitelesíthet közvetlenül idegen állam által kiállított okiratot (illetve az ezen megjelenő aláírást). Az egyetlen lehetőség, ha kárpótlásra jogosult romániai személy felkeresi a legközelebbi magyar konzulátust (ami az én nagymamám esetében sajnos teljesen kizárt). A procedúra nehézkessége már azért is gyanús lett számomra, mert a kárpótlásra jogosultak nagy számára hivatkozva az eredeti kárpótlási összeget már amúgy is felére csökkentették (négyszázezer forintról volt szó az elején). Így azonban megtizedelték azok számát is, akik egyáltalán a végére tudnak járni a dolognak, hiszen csak elsőfokú rokonok jogosultak a kárpótlásra (a szülők már rég nem élnek, a testvérek már többségében idős, beteg emberek, talán a gyerekeknek lehet esélyük).

Az is ,,érdekes", noha lényegében már tárgytalan, hogy Háromszéken, többségi magyar területen magyar okiratokkal kapcsolatos ügyben román közjegyzőre szorultunk, mert a magyarok nagyon ,,elfoglaltak". A 120 lejt, amit (hiába) kiadtunk a közjegyzői kiszállásért, a hitelesítésért, a fordításokért és a tértivevényes levelekért, senki nem fogja visszafizetni, a kárpótlást, több mint valószínű, nem kapja meg nagymamám.

Azért írtam Önöknek, hogy ha a szerkesztőség érdemesnek tartaná a témát egy pár szó erejéig megemlíteni a Háromszékben, talán kevesebben fizetnének rá arra, amire amúgy is keservesen ráfizettek évekkel ezelőtt.Balázs Emőke, Sepiszentgyörgy