Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Nyelvünk és életünk

2012. szeptember 1., szombat, Kultúra

Benő Attila költőként vált ismertté, az 1990-es évek első felében lépett fel mint a rendszerváltás utáni első nemzedék tagja, kötettel is Fekete Vincéékkel, Orbán János Dénesékkel együtt jelentkezett (Csontkalitka, 1995), de egyetemi tanulmányai befejezése óta oktatóként dolgozik a kolozsvári egyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékén.

Ezért abban a különleges, mondhatni fokozott felelősséggel járó helyzetben van, hogy egy személyben – Arany János szavaival szólva – nyelvész úr és költő. Nyelvész énje így jobban „tudja”, költő énje pedig jobban „érzi” a nyelvet, amelyre reflektál mindennapi tevékenysége során, illetve amelyet „anyagként” és költői hivatása lehetőségeként nem kerülhet meg. Persze, Arany élesen különválasztja a tudóst a művésztől, egyiknek az értelmi megismerést, másiknak a megérzést tulajdonítva: A nyelvnek is törvényeit: / Széppé, jóvá mi tészi: / Nyelvész urak jobban „tudják”, / A költő jobban „érzi” (Aisthesis. Megérzés).
Benő Attila új, nyelvészeti tanulmányokat és dolgozatokat tartalmazó kötetét* nemrég Bretter György-díjjal jutalmazta a Romániai Írók Szövetségének Kolozsvári Fiókja. E kötet egyes írásaiban a szerző a nyelvi jelenségeket és törvényeket – hol az élő beszédre, hol az írottra alapozva – úgy figyeli és tanulmányozza, illetve értelmezi, hogy azokat a gondolkodással kapcsolja össze, s így sikerülhet neki esetenként napjaink akár mélyebb, szemléletbeli és ideológiai vonásait és irányvonalait is leírnia. Az ilyen jellegű írásokat a Jelek és jelentéslehetőségek, valamint A másik nyelv című ciklusokba sorolva találja az olvasó.
A hatalom (tovább élő) metaforái című dolgozatban például az írott nyelvre alapozva mutatja ki a hatalom természetének egynémely vonását a rendszerváltást közvetlenül megelőző és követő diktatórikus, illetve demokratikus politikai berendezkedés időszakában. Az adott szövegekből kiolvasható, hogy a hatalom megszerzése és megtartása mindkét periódusban katonai, harci műveletként értelmeződik, ami a nyilvánosság különböző fórumain következetesen használt ilyen jellegű metaforák alapján állítható. Ezért fordult és fordul elő a diktatúra és a demokrácia politikai diskurzusában, hogy a nép hadsereg, a párt vezérkar, az állampolgár katona, a tevékenység harc, sőt, még a kultúra is harci eszköz, azaz fegyver. Ilyen tekintetben állítja a szerző, hogy a metaforák „mint valami vírusok, ott élősködnek észlelésünkben, kész sémákra, sztereotípiákra egyszerűsítik a valóság bonyolult viszonyait, és eszerint láttatják őket”.
A szerző az élő nyelvre alapozva vizsgálja a moldvai csángó magyarok beszédének sajátosságait (kölcsönszóhasználat, kódváltás), valamint a Kárpát-medencei kisebbségi nyelvváltozatoknak és az anyaországi közmagyarnak az idegen- és kölcsönszavak használatában mutatkozó jelentésbeli különbségeit. Gyakorlati haszna van a romániai magyar hivatali nyelv kérdéseire irányuló vizsgálódásoknak, sőt, a szerző javaslatokat is tesz például a román eredetű idegen- és kölcsönszavak hiteles magyar helyettesítésére a közigazgatásban és az oktatásban, vagy foglalkozik az új rendőri fokozatok „magyarításával”. A média bizonyára érzi ennek nagy szükségét, s rá hárul a nyelvtudomány ilyen jellegű eredményeinek továbbítása, a közbeszédben való elterjesztése is.
Nyelv és nyelvhasználó igen szoros, egymásra ható, egymást alakító kapcsolatban áll, amit a nyelvtudomány egyik klasszikusa, Humboldt úgy fogalmazott meg, hogy – idézi a szerző – „azzal a művelettel, ahogy az ember kitermeli magából a nyelvet, egyben bele is szövi magát”. Ennek a bonyolult viszonynak a vizsgálatában áll a nyelvtudomány egyik fő-fő törekvése, s ha e tudomány művelője még költő is, mint Benő Attila, akkor bizonyára még fokozottabban figyel nyelv és beszélő, nyelv és gondolkodás ama viszonyára, amelynek során az ember úgymond beleszövi magát a nyelvbe, hiszen tudnia és éreznie is kell neki, hogy mi teszi széppé és jóvá. Jelesen a magyart.
 

* Benő Attila: A dolgok másik neve. Kolozsvár, Komp-Press Kiadó, 2011

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 808
szavazógép
2012-09-01: Kultúra - Bogdán László:

Facipő kisasszony és a többiek (Olvasólámpa)

Mózes Attila köny­ve* különös válogatás a szerző négy, a maga korában sikeres novelláskötetéből. (Mózes írói kibontakozása és fel­futása a nyolcvanas évekre esett.) A Fény hull arcodra, édesem, az Üveg­csendélet, a Füst­korom és a Yester­day, Az Oroszlán hava és egyéb történetek című könyvekből három-három novella szerepel, mutatóban, de korántsem véletlenül olvasható egy karcolat – Sze­mem­ben árnyékkal virágzik – Mózes Forrás-kötetéből, az Átmenetekből is, mintegy ellenpontként. Itt a szerető, az „érett nő” szólal meg, a novellák ugyanis kivétel nélkül fur­csa, bizarr – de soha nem érzelmes – szerelmi történetek.
2012-09-01: Kultúra - Fekete Réka:

Katolikus sziget ortodox vidéken (Regáti magyarok között, 2.)

A brăilai, galaci, konstancai katolikusok magyar eredetét majd minden csángókutató megemlíti, így nem csoda, hogy a Moldvát járók közül sokan felkeresik ezeket a közösségeket, személyesen győződve meg arról, a tömbrománságban is miként őrzik meg szokásaikat, csángó hagyományaikat, miközben szinte teljesen elveszítik apáik, anyáik nyelvét. A Brăilán szolgáló Budó Kázmér atya magyarul jól tudó, csángó származású plébános, Galacon szintén csángó pap misézik, a konstancai Ieronem Iacob a Szabófalva melletti Dumafalváról származik. Minket mégsem ez a három, tömbben élő katolikus közösség foglalkoztatott, utunk célja találkozni a folteşti-i templomépítő csángó asszonnyal, és részt venni a dobrudzsai Ojtoz csángó lakosságával együtt az augusztus 15-i Nagyboldogasszony-búcsúban. Esztufuj és Lujzikalagor után a Szeret mentén folytattuk utunkat a regáti magyarok felé.