Kosárlabda, női nemzeti ligaRégi-új szentgyörgyi csapat

2012. szeptember 4., kedd, Sport

Tegnap bemutatkozott Sepsiszentgyörgy új női kosárlabdacsapata, a Sepsi SIC. A nemzeti ligában induló együttes edzője Déri Csaba, játékoskerete négy amerikai, egy szerb, egy magyar és nyolc hazai (hat szentgyörgyi, egy nagyváradi és egy nagyszebeni) kosarasból áll. Az alakulat arra hivatott, hogy visszacsalogassa a szurkolókat a Szabó Kati Sport­csar­nokba, elsődleges célja a rájátszásba való jutás. A Sepsi SIC szeptember 12-én játssza az idény első mérkőzését, a Román Kupa-találkozóra Nagyvárad érkezik Szentgyörgyre.
 

  • Fotó: Henning János
    Fotó: Henning János

Folytatódik a sepsiszentgyörgyi női kosárlabda sikertörténete. Tegnap, egy héttel a 2012–2013-as bajnoki idény rajtja előtt bemutatkozott a megyeszékhely új együttese, a Sepsi SIC. Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a Tega Rt. által közösen életre hívott csapatban sok régi-új arcot fedeztünk fel: Rusz István, az újdonsült Sepsi SIC kosárlabda-szakosztályának vezetője 2007–2009 között a Sepsi BC menedzsere volt; Déri Csaba edző a 2008–2009-es idényben már irányította a szentgyörgyi csapatot; a tizennégy fős játékoskeret fele – Sinka Andrea, Kolozsi Eszter, Kelemen Kincső, Dézsi Kata, Kokovay Melánia, Kajdacsi Judit és Elena Dincă – korábban is magára öltötte az alakulat zöld-fehér mezét. De ne feledkezzünk meg az együttes új szerzeményeiről sem: az amerikai Tabytha Wampler, Jence Rhoads, Jasmin Bajley (tegnap délután érkezett meg Szentgyörgyre), Mekia Valentine (ma érkezik Háromszékre), a szerb Milica Ivanovic, a sepsiszentgyörgyi Szabó Bernadett és Csulak Noémi (őket a Sepsi ISK-tól válogatták be a csapatba). Tehát négy amerikai, egy szerb, egy magyar és nyolc hazai kosaraslány fogja képviselni idén Sepsiszentgyörgyöt az országos élvonalban, s bízunk abban, hogy nem kis sikerrel.
Azt a feladatot kaptam, hogy olyan csapatot állítsak össze, amely visszahozza a kosárlabda-kedvelőket a csarnokba, és reménykedem abban is, hogy játékunkkal ki tudjuk majd szolgálni a szentgyörgyi nézőközönséget – nyilatkozta Déri Csaba. Az edző elmondása szerint most egy új klub, egy új csapat építése van folyamatban, ám így is az együttes elsődleges célja a rájátszásba való jutás. Meg akarjuk nyerni az összes hazai mérkőzést, karácsonyra már össze kell érnie ennek a csapatnak, és csak ezután beszélhetünk a bajnoki döntőről és a Román Kupa négyes döntőjéről (Final Four) – folytatta a tréner, aki úgy véli, hogy az új csapat minden szakmai igényét kielégíti.
A női kosárlabdacsapat idei költségvetése körülbelül egymillió lej lesz, ebből 800 ezret a klub alapítói adnak (50 százalékot a város, 49 százalékot a megyei tanács, 1 százalékot a Tega Rt.), 200 ezer lejt viszont a jegyek és bérletek eladásából, valamint szponzorpénzből kell előteremteni – tudtuk meg Tittesz Zoltántól, a Sepsi SIC igazgatójától, aki maga foglalkozik majd a zöld-fehérek pénzügyeivel.
Újságírói kérdésre válaszolva, Ambrus József, a Sepsi SIC igazgatótanácsának tagja elmondta: az új gárda nem jogutódja a Sepsi BC-nek, így ők semmilyen adósságot nem vállalnak fel abból, amit a korábbi csapat halmozott össze.
A Sepsi SIC tegnap megkezdte a felkészülést, hiszen szeptember 12-én a Román Kupa első körének odavágóival hivatalosan is rajtol a 2012–2013-as bajnoki idény. A szentgyörgyi csapat első ellenfele Nagyvárad lesz, a párharc visszavágóját pedig szeptember 17-én tartják.
Akárcsak az elmúlt esztendőben, a pontvadászat első fordulójának mérkőzéseit – francia modell szerint – semleges pályán rendezik meg szeptember 22–23-án, a lehetséges helyszínek között szerepel Kézdivásárhely, Csíksze­reda és Dobroieşti. A szezonnyitó fordulóban a Sepsi SIC Araddal játszik.
 

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bejut-e a Sepsi OSK labdarúgócsapata a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 181
szavazógép
2012-09-04: Magazin - :

Ünnepelt Moszkva

Történelmi táncszvittel ünnepelték szombaton Moszkva fennállásának 865. évfordulóját a Vörös téren. Az orosz főváros napjára készített táncos-zenés összeállítás a napóleoni honvédő háborúk korszakát, a Háború és béke szovjet filmet visszaidéző táncjelenettel vette kezdetét.
 
2012-09-04: Sport - :

Kikapott a Rapid és a Dinamo (Labdarúgás, I. Liga)

Kisebb meglepetésre vereséggel zárta az élvonalbeli román pontvadászat hetedik fordulóját a Rapid és a Dinamo. Döntetlent játszott otthon a Kolozsvári CFR és az idegenben pályára lépő FC Vaslui. Nyert viszont a Steaua, a Kolozsvári U, a Brassói FC és Beszterce, utóbbi idei első sikerét könyvelhette el a játékhétvége pénteki nyitónapján. Hétfőn mindössze egy mérkőzést tartottak, a Szörényvár–Ceahlăul találkozó lapzárta után ért véget.