Sajátos kifejezésmód, egyéni vizuális eszközök s a fotográfia iránti érdeklődés – sommásan ez jellemzi az 1987-ben alakult Mohos fotóklubot, mely az elmúlt negyedszázad alatt szűk baráti társaságból alkotásra ösztönző közösséggé fejlődött. A mára „deres-Mohossá” alakuló tömörülést a klubvezető Hlavathy Károly fotóművész alkotócsoportként határozza meg, melynek célja mindig az volt, hogy összegyűjtse a fényképezni szerető embereket.
Baráti társaságként indult a klub – és én szeretném, ha ezt megőriznénk –, eleinte otthonainkban találkoztunk hetente, majd ismerősök csatlakoztak hozzánk – idézte fel Hlavathy. Mindig nyitottak voltak, bárki részt vehetett a csütörtöki beszélgetéseken, ahol személyiségének, ízlésének megfelelően megtalálta azokat, akikkel megtárgyalta tapasztalatait. A jobbára hobbifotósokból verbuválódott közösség oktató jelleggel ugyan soha nem működött, de a klubestek máig remek lehetőséget biztosítanak szakmai beszélgetésekre, képesztétikai elemek, képszerkesztési és fotótechnikai újdonságok megvitatására.
A klubvezető úgy tartja, a kör születésétől 1990-ig volt a legaktívabb, a lelkesedés időszakának nevezhető ez, amikor a tagság nagyon sokat fényképezett. – A nyolcvanas évek végén fotózás szempontjából volt néhány pozitív jelenség, évente öt-hat országos kiállítást szerveztek, ahová mi is rendszeresen anyagot küldtünk. Követtük ezeket az eseményeket, s bevallom, akkoriban mi is versenyszerűen fotóztunk – elevenítette fel.
A kilencvenes évek eleji „világváltást” követő időszakban elhanyagolódott a fotózás, olyannyira, hogy 1997-ig szünetelt a klub tevékenysége, nem jártak össze, nem érezték szükségét, mert az idő nagy részét a család, a vállalkozások töltötték ki. Hlavathy Károly maga is 1997 után kezdett ismét fényképezni, a műemlékfotózás iránti igény akkor erősödött meg benne, s a műemlékvédelmi hivatalnál tevékenykedő feleségével közösen kezdték meg Háromszék épített örökségének évekig tartó dokumentálását. Erre egyébként szakmai berkekben is igény mutatkozott.
– Úgy érzem, a pangás után nagy lépés volt, amikor a 2000-es évek elején Henning János megalapította a Gyulai Ferenc Fotóművész Egyesületet, ez fellelkesítette a régieket, s negyvenkét háromszéki fotós csatlakozott az egyesülethez.
Ekkor éledt újra a Mohos is, 2003-tól ismét heti rendszerességgel megtartották találkozóikat, később a Lábas Házban székhelyet kaptak.
A tervezőmérnöki szakma napi rutinos feladataival szemben a fotózást szellemi kikapcsolódásként megélő Hlavathy Károly a fiatalok jelenlétét hiányolja, hiszen frissítés rég nem történt a Mohosnál. Néhány éve csatlakozott hozzájuk Kelemen Lajos, Antal Levente és Ilyés András Zsolt, a klubvezető szerint a legfiatalabbaknál példaszerűen követhető, hogy az alkotócsoport számukra jó talaj volt. – Szigorúan ragaszkodom másik alapelvünkhöz, hogy ne próbáljunk összemosódni, uniformizmusba átcsúszni, hogy a munkákban megmutatkozzék a fotós énje. Ugyanakkor van, amit el kell sajátítani, ami a gondolkodásmódot, nézeteket befolyásolja az alkotási folyamat során, amikor a képek a vizuális művészet részei lesznek – szögezi le.
S hogy merre tart az egymást segítő, alkotásra ösztönző közösség? Hlavathy Károly úgy érzi, az elmúlt néhány évben színvonal tekintetében biztos emelkedés tapasztalható. – Ennyi idő ahhoz is kell, hogy aki amatőr fotósként kezd, felmérje, a fotóművészet alkotási folyamat. Ugyanakkor szellemi átalakulás is végbemegy, amikor a fotózás tudatos cselekedetté válik. Az optikán át való nézés végterméke a fotó, amit „el kell tudni olvasnia annak, akinek megmutatod”.
