Hét országban az Osonó

2013. március 23., szombat, Közélet

Ma zárul a STAR Színházi Fesztivál a Bologna melletti Reggio Emiliában, amelynek díszmeghívottjaként a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásával vett részt.

Jövő héten másik két olasz városban mutatja be a társulat a Fazakas Misi által rendezett produkciót, március 27-én, a színház világnapján Lyonban lépnek fel a helyi magyar közösség előtt. Olasz­országban, Franciaországban és Svájcban (ahol április 3-án tartanak előadást Zürichben) először játszik az Osonó, a tavalyi hamburgi sikeres fellépés után pedig idén hat németországi városba kaptak meghívást, hazafelé Bécsben és Pozsony­ban lépnek színpadra. Az olaszországi fesztiválon Fazakas Misi és Mucha Oszkár műhelyfoglalkozásokat is tartott, a turné több állomásán az előadást közönségtalálkozó követi. Az öthetes körúton a sepsiszentgyörgyi Osonó hét országban tart összesen tizenhét előadást. Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy a Castelnovo ne’ Montiban megrendezett Teatro Lab Nem­zetközi Színházi Fesztiválon való részvétel tegnap este díjjal zárult az Osonó számára. Az olaszországi Etoile Európai Színházi Központ által évente egy alkalommal kiosztott Ezüstcsengő-nagydíjat 2013-ban az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadással érdemelte ki a társulat. (fekete)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1491
szavazógép
2013-03-23: Közélet - Ferencz Csaba:

Népfőiskola a javából (Árkos)

Tizenharmadik éve, hogy az árkosi Dahlström Kálmán Művelődési Tár­saság októbertől márciusig szinte heti rendszerességgel tartja közművelődést szolgáló összejöveteleit. A sorozatot – bár ők egyszerűen előadásnak nevezik – mind a változatos tematika, mind jellege tekintetében nyugodtan nevezhetjük népfőiskolának.
2013-03-23: Közélet - :

Húsvéti népművészeti kiállítás és vásár

A Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egye­sület tizenhat tagja tizenegyedik alkalommal szervezte meg az immár hagyományos húsvéti kiállítást és vásárt Kézdi­vásárhelyen, melynek megnyitójára tegnap délután a Vigadó emeleti kistermében került sor.