Ilyen siker nem volt, nem van, nem lesz

2008. január 5., szombat, Kultúra

Diószegi Attila és Nagy Alfréd

Ha csupán az az egyetlen töredékjelenete lett volna a Tamási Áron Színház legutóbbi, szilveszter estéjén bemutatott előadásának, melyben az idős vándorkomédiás — Botka László, az utolsó erdélyi vándorszínész, kinek csupán feltűnése a színen is önkéntelen és méltán tapsot vált ki a mindenkori és mindenünneni nézőkből — mintegy átadja a stafétát a fiatal pályatársnak — Erdei Gábornak, kire még szép komikusi pálya vár, de erről később —, már azért is megéri megnézni A szabin nők elrablását.

S bár ez az egyik legerősebb pillanata az előadásnak, de legalábbis a legszívszorongatóbb, igazolva rendező és dramaturg emberismeretét és empátiáját, és kétségkívül ettől is emlékezetes marad, leginkább mégsem e könnyfacsaró része csapódik le Néző emlékezetében. Hanem a számtalan más könnyfacsaró rész és részecske. Melyeket azonban nem a jól időzített búcsú túlérzékenysége okoz, annál inkább a féktelen nevetés, sőt: röhögés. Mert A szabin nők elrablásának műfaját nem oktalanul határozták meg szerzői bohózatként a Schönthan fivérek, kiváló ismerői eme szórakoztató színházi előadástípusnak, remekművet alkottak számtalan bevált, jól működő és kitűnően kidolgozott részlettel, s Kellér Dezső átirata erre még csupán rátesz, a szó legjobb értelmében: némi magyarítás, némi colour locale, s máris olybá tűnik, a legkitűnőbb magyar kabarészerzők műve A szabin nők elrablása. Erre a már-már tökéletes műre teszi fel a koronát rendező — Keresztes Attila, aki mostanában zenés vígjátékok rendezésére állott rá, megérezvén affinitását e műfaj iránt — és dramaturg — a nemrég színházunkhoz szegődött Bodó A. Ottó —, minden helyzetszituációt, minden szójátékot kihasználva, néhol aktualizálva, sőt, még oly modern előadóműfajt is behozva, mely igencsak messzire áll a színháztól: a karaoket. Nem akarjuk elsütni az összes geget, hiszen az előadást összességében látni kell, de nem hagyhatjuk ki az olyan jelenetek felemlítését, mint a kártyavetés, mikor is az Etelka lány a szó szoros értelmében kártyát vet a közönség fejére, vagy az óra sajátos értelmezését-alkalmazását: fél óra alatt elolvasom a szövegkönyvet, mondja Rettegi Fridolin színigazgató, és befekszik a fél számlapú állóóra alá — és így tovább. Tény, az előadás nagyon sodró és magával ragadó, s ezt a színészek is érzik, felszabadultan, a teljesítés, a megfelelni akarás kényszere nélkül játszanak — majd’ mind kitűnően. Szabó Tibor papucsférj és kisvárosi tanár alakítását nem lehet és nem is kell dicsérni, ő már számtalan szerepkörben bizonyított, többek között énekesi mivoltában is — ezúttal is kitűnően oldotta meg feladatát. A nejét alakító D. Albu Annamária, a maszkírozás által felerősített sátáni jelenség dicsérete szintúgy fölösleges, a társulat egyik legjobb és legsokoldalúbb színművésznője pillanatnyilag, alakításai éppúgy felejthetetlenek, akár a barátai által egyszerűen csak Tibkének becézett Szabó Tiboré. A lányaikat alakító Gajzágó Zsuzsa és Ruszuly Éva közül előbbi az, aki hibátlanul alakította a féltékeny férjes asszony szerepét, a bakfis Etelka kicsinykét túljátszottnak tűnik. Diónak, a Szilvássy Bélát játszó Diószegi Attilának úgy áll szerepe, mint kézen a finoman cserzett bőrkesztyű, az esetlen, bohém természetű, de valójában kisszerű férj, ki sosemvolt hódításaival dicsekszik, testreszabott s ezért tág játékkeretet biztosító szerep számára. Az igazi meglepetés Mátray László jelenései, eddigi szerepeitől eltérő figurát osztottak ki most rá, és ő hatalmas — a szó fizikai értelmében is! — élvezettel játszik. Nem szerepel: játszik. És ez fontos. Ami nem mondható el a tékozló fiát ezúttal nem túlzottan meggyőzően alakító Nagy Alfrédről: az egy zebrás jelenettől eltekintve szokott és elvárt formáját nem hozza. Róza szobalány, a társulathoz nemrég szegődött Magyarosi Imola ismételten bebizonyította, nem választott rosszul a színház, mikor alkalmazása mellett döntött. Az igazi jó akvizíció viszont a Golyó becenevű Erdei Gábor, a végre nagy szerephez jutott kezdő színész. Fizikai és képességbeli adottságai szinte predesztinálják Rettegi Fridolin színigazgató szerepére, ő meg bravúrosan áll helyt — nemhiába, hogy az írásunk kezdetén említett töredékjelenetben Botka László épp őrá hagyatékozza vándorkomikusi örökségét. Könnyedén játszik, jelenléte meghatározó — kell ennél több? Épp csak jól sáfárkodjon istenadta tehetségével, a többi őrajta múlik. És végül, de semmiképp utolsósorban: Kobak. A mindenütt jelen levő iskolaszolga, ördög egyszer és angyal máskor, a székely konferanszié — kiváló Márton László, ki mellékszerepéből képes ha nem is főszerepet, de számtalan játszótársáéval egyenrangú szerepet kihozni. Így, velük és általuk áll össze a Tamási Áron Színház újabb sikertörténete, a jogi akadályok miatt későbbre halasztott Chicago musical helyett ,,beugróként" választott fergeteges bohózat. Hosszan tartó nevetést nehezen tűrő nézőknek nem ajánljuk, mert — Rettegi Fridolin szavaival —: ilyen siker nem volt, nem van, nem lesz.

Hozzászólások
Szavazás
Ön beoltatta-e magát koronavírus ellen?








eredmények
szavazatok száma 2637
szavazógép
2008-01-05: Kiscimbora - x:

Hervay Gizella: Orranincsen hóember

Elindult egy hóember
szerencsét próbálni,
hegyen át, völgyön át
vígan csicsonkázni.
2008-01-05: Kultúra - Mózes László:

Mesélő fotográfiák (Beszélgetés Hlavathy Károly fotóművésszel)

Nem feltétlenül a képek versenyéről szól ez a tárlat, hanem a tizenkét kiállítóról ― magyarázza Hlavathy Károly fotóművész, a sepsiszentgyörgyi Mohos fotóklub vezetője.