Molnár Zoltán látleletei Erdélyről

2013. április 22., hétfő, Kultúrkert
Szerencsés, egyben ritka pillanat, amikor egy fotográfus úgy állíthat ki, hogy tárlatának képanyagáról míves kötetet is fel tud mutatni. A Sepsiszentgyörgyön bemutatkozó Molnár Zoltán emlékezetes kiállítására elhozta Fényerdők című, remek fotóalbumát is, amely Erdélynek egy sajátosan archaikus, ismert, de visszafogottan, szemérmesen mutogatott arcáról szól. Képeiben nem csak az elénk tárt világ, az emberek ismerhetőek meg, hanem önmagáról is beszél, állást foglal – hangsúlyozza az album előszavában Csizek Gabriella.
  • Bálványosváralja (1998). Molnár Zoltán fotói
    Bálványosváralja (1998). Molnár Zoltán fotói
  • Galacfalva (2002)
    Galacfalva (2002)
A Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben először vállalkoztak egységes fotóanyag bemutatására, a magyarországi Molnár Zoltán fekete-fehér, dokumentarista fotográfiáit mutatta be (a tárlat az ugyanakkor kiállított, Családban marad anyagával együtt március–áprilisban mintegy hétszáz látogatót vonzott, amit igen jó eredménynek tartanak). Most értelemszerűen nem a kiállított brómezüst zselatin nagyításokra összpontosítunk, hanem – Sepsiszentgyörgyön is kézbe vehető – könyvét lapozzuk fel.
Molnár Zoltán dédszülei szemerjai gyökerűek, erdélyi érdeklődése így részben családi indíttatású. Persze, a fotográfust a gyökérnél erősebb szálak kötik Erdélyhez, albumának anyagát tizenhat év fotóiból válogatta össze. A Fényerdők – Erdély, Moldva (1996–2012) című album fekete-fehér fotóiból egyértelműen kiderül, az alkotót az erdélyi ember élettere, életkörülményei foglalkoztatják. Szembenéző arcok a korszerű képi nyelven szerkesztett fotók többségén – a képanyagot értékelve Palotai János leszögezi: „az arcok a legérdekesebb tájképek” –, a fotográfus jobbára a társadalom peremére sodródott, vagy eleve oda született emberi sorsokba avat be, nem azért, hogy a nehéz­ségekről, szegénységről szóljon „tőmondatokban”, hanem azért, hogy – miként Molnár is hangsúlyozza – megmutassa, ilyen körülmények között is lehet méltóságteljesen élni. Így fotóesszévé erősödő kötetét e gondolatnak rendeli alá, s nézete teljes mértékben elfogadható, annyi árnyalással, hogy a méltóságteljesség helyett esetenként célravezetőbb azt mondani, képein olyan embereket látunk, kiknek tekintetéből gyötrelmeik ellenére is életöröm, derű sugárzik.
Más fényképészekkel ellentétben Molnár Zoltán nem csak átsuhan a tájon, „nem a felszínt kaparássza”, hanem eleven kapcsolatot teremt embereivel, visszamegy hozzájuk, megajándékozza őket fényképeivel. Feljár az esztenára, a fakitermelő munkások közé – azt vallja, képi világában a hegyekből indul lefelé, alanyai otthonába –, így megjelennek a Kelemen- és a Radnai-havasokban dolgozók, miként természetesen Háromszékhez közelebb eső tájegységek, települések egyszerű emberei is. A Hargitát szürkésnek, komornak mutatja, mint amilyen az valójában, nem nemzetiszín pántlikák lobognak a csúcsközeli kereszteken. Főleg nehéz munkát végzőket látunk fotográfiáin –   például kommandóiakat –, miközben moldvai felvételein egyértelműen csángók sorsára, életére, halálára villant. Az emberi létezés vizuális lenyomatainak készítésével, fotográfiák létrehozásával értelmezem a környezetemet, a világot és a kort, amiben élek – írja kötetének előszavában Molnár.
Az élet képkockáit bekeretezi a tönkretett, átalakított, elpusztított környezet – például Bözödújfalu esetében –, ám a visszafordíthatatlan rombolás és következményei legmarkánsabban kiskapusi fotóin jelennek meg, de a bálványosi, ketrecbe zárt, műanyag csőből locsolt medve láttán sem szabadságélményeink fokozódnak. Képanya­gának fontos tartozéka a kőrösfeketetói vásár, kötetének borítójához különös atmoszférájú, feszületes, útjelző táblás mezőségi képet használ. Kiskapus ma is létező szörnyűségeit szinte látomásszerűen ábrázolja, ott a brutálisan, mindenféle korlát nélkül működtetett szocialista vegyipari monstrum korma elviselhetetlen életteret eredményezett, és mégis, e sivár tömbház-csontvázak között készített fotóin élet mocorog. Romok, roncsok – olykor maguk az emberek is azok, láb nélkülieket, gnómszerű arcokat látunk –, az ablaktalan, lakhatatlan betonépületeken egykori reklámként feldereng a Monte Carlo márkanév, egy-egy görnyedten cipelő ember USA vagy Bon Jovi feliratú ruhában, miközben a tömbházak között disznót vágnak, megnyúzott bárányt függesztenek ki, és végül – mint bárhol máshol – gyermekek fociznak az óriáskémények árnyékában. Hason­lóan megrázó a kolozsvári szeméttelepen élőket bemutató sorozat (azt is hihetnénk, verkfotókat látunk a Dallas Pas­hamende film forgatásáról), ahol mégis lehet harmonikázni, s a rozoga, szűk kunyhókban talán álmokra is futja, s odébb, a varjas ég alatt még egy szükésfehér ló is felbukkan.
Molnár Zoltán kiváló dokumentarista fotográfiáin, „látleletein” egy másik Erdély jelenik meg, nem tündérországként, szépen csomagolt idegenforgalmi desztinációként, hanem ebben az archaikus, esetenként végérvényesen elpusztított környezetben élő emberek élettereként. A fotókon nincs pátosz, nincs öncélú, zagyva líraiság. Az erőteljes, tartalmukban is kontrasztos képek távol maradnak az édes Erdély szappanoperaszerű víziójától, e fotográfiák önmagukban, idézet és szöveg nélkül is hitelesen, megrázó őszinteséggel és egyszerűséggel szólnak keserédes világunkról, életünkről.
 
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 92
szavazógép
2013-04-22: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesapa, nagytata, dédnagytata, após, testvér, rokon, a mikóújfalusi születésű sepsikőröspataki
id. KERCSULY SÁNDOR
életének 83., özvegységének 28. évében súlyos szenvedés után elhunyt.
Temetése 2013. április 22-én 15 órakor lesz a sepsikőröspataki ravatalozóháztól a katolikus temetőben.
A gyászoló család
13106
2013-04-22: Sport - :

Kanabé Szilárd országos bajnok (Asztalitenisz)

A kézdivásárhelyi Turóczi Mózes Általános Iskola sporttermében rendezték a líceumok idei oszágos bajnokságának döntőjét. A tornán 40 fiú és 36 leány állt asztalhoz, köztük a megyénket képviselő Kanabé Szilárd és Gyergyai Bettina.