Háromszék kormánybiztosa

2013. május 11., szombat, Emlékezet

Illyefalvi Németh László
Amíg 1848 őszén Szentiványi Berde Mózes kormánybiztos volt az a lehetséges ember, aki összefogta Háromszék társadalmát, addig 1849 januárjától a szabadságharc végéig Illyefalvi Németh László kormánybiztos.

  • Az illyefalvi vártemplom
    Az illyefalvi vártemplom

Ezért méltánytalan az a feledés, amely Németh Lászlót övezi. Életrajzát, munkásságát azzal a nem titkolt reménnyel adjuk közre, hogy emlékét Sepsi­szent­györ­gyön is, akárcsak Berde Mózesét, kopjafa fogja őrizni.

***

A szabadságharc e jeles személyisége Illyefalván született 1815. szeptember 30-án. Édesapja Németh István, édesanyja Dósa Erzsébet. István testvére 1848/49-ben honvéd hadnagy. Németh László nemesi származását, és hogy saját akaratából hagyta el a Székelyföldet, bizonyítja egy 1844. február 8-án keltezett oklevél.
Az elemit szülővárosában, a református iskolában végezte. Az alapismeretekre Imreh Mihály református kántortanító oktatta. Tanulmányait Nagyenyeden folytatta, majd 1842-ben Marosvásárhelyen jogot végzett. Kezdetben a Királyi Táblán gyakornok, majd István főherceg utasítására a 11. zászlóalj számvevője. A forradalom kitörése idején a szebeni kincstartói hivatal alkalmazottja. Úgy érezte, hogy a társadalom átalakításáért folytatott küzdelemben szülőföldjén a helye. Hazaköltözött Illye­falvára, és egyik vezetője lett az Osztrák Birodalomban kirobbant első katonai zendülésnek. Erre a háromszéki Uzonban került sor 1848. április 25-én. E napon Illyefalvi Gál Dániellel – a háromszéki forradalmi párt későbbi vezérével – együtt akadályozta meg, hogy osztrák katonai parancsra négyszáz székely határőr elhagyja Háromszék területét. Gáll és Németh utasítására lefoglalták azt a tizenöt társzekér fegyvert, amelyet az osztrákok javítás ürügyén akartak Brassóba vitetni. Mindenki számára egyértelművé vált, hogy az osztrák katonai vezetés Székelyföld katonai erejének felszámolására törekszik.
A májusban megnyílt utolsó erdélyi és az első pesti országgyűlésen Németh László Gáll Dániellel együtt Illyefalva mezőváros követe. Mivel Németh 1848 őszétől kezdve Erdély más vidékein kapott megbízatást, 1849 januárjában, amikor az országos kormánybiztos, Beöthy Ödön kinevezte Há­romszék kormánybiztosává, kissé idegenkedve fogadták. Némethnek hamar sikerült bizonyítania, hogy rátermett, jó szervező, és elnyerte a szék lakóinak bizalmát. „Egyik fő érdeme – írja Egyed Ákos akadémikus –, hogy Háromszéken a katonai és a polgári hatalom ellentéte nem vált annyira élessé és veszélyessé, mint egyes más területeken.” Tevékenységét elemezve megállapítható, hogy Németh László nem vált a széthúzó erők játékszerévé, mivel céltudatos forradalmár és a magyar szabadság elkötelezett híve volt. Amikor 1849. január 21-én Sepsiszentgyörgyre érkezett, megcsókolta „a nagy tettek szülötteinek földét”. Tá­jékozódott, felkereste kormánybiztos elődjét, majd Huszár Imre alezredest. Németh László hivatalba lépése után – ideiglenes megbízással, őrnagyi ranggal – Sárosi Ferencet nevezte ki Háromszék katonai parancsnokává. Már január 22-én Kéz­di­vásárhelyre utazott, és felhívással fordult a szék lakosságához, kérve, hogy „életükön és vérükön kívül” vagyonilag is áldozzanak, mert csak közös erőfeszítéssel lehet ütőképes hadsereget teremteni.
Elrendelte a kézdivásárhelyi fegyvergyártást. Gábor Áron Németh Lászlóban egyik legfőbb támogatójára lel, ezért is vállalja el az 1848 decemberében abbamaradt fegyvergyártás és a tüzérség újjászervezését. Németh 1849. január 23-i jelentésében arról értesíti az országos kormánybiztost, hogy „az ágyúk öntését, a lőpor- és gyutacskészítést Kézdivásárhelyt tegnap megkezdeni elrendeltem”. Mivel nehézségek adódtak a gyutacsgyártásban, gyutacs küldését kéri. A január 27-én írt jelentésében három ágyú újraöntéséről számolt be, megemlítve, hogy elégséges lőpor is készült. A sepsiszentgyörgyi és a kézdivásárhelyi fegyvergyártás eredményei mellett Németh elismerőleg szólt Háromszék népének erőfeszítéseiről: „A székely kész életét, vagyonát feláldozni, csak hogy szabad lehessen (…) e maréknyi nép oly hosszas elszigeteltségben nem egyszer tartott 11–12 ezer embert táborba.” A február 22-én keltezett beszámolójában ismét méltatta az ágyúgyártást, a lőpor- és gyutacskészítést. Kitért Gábor Áron tevékenységének bemutatására is: „A Lőport, gyutacsot s ágyúkat Kézdi­vá­sár­helyen lelkesen gyártják, a Lőport Szacsvai – a gyutacsot Gábriányi és ifjabb Jancsó József gyógyszerészek – és az ágyúkat a lelkes Gábor Áron tüzér főhadnagy s ifjabb Turóczi Mózes készítik (…) Gábor Áron azon felül, hogy éj- s nappalt fáradhatatlan munka közt tölti, most a napokban 400 egynéhány váltó r. forintokat tett le a haza oldalára. E páratlan hazafi, kinek Háromszék mindent köszönhet, a főhadnagyságnál sokkal többet érdemelne.”
Látható, Németh nagyra becsüli a kézdivásárhelyi mesterek munkáját, elsősorban Gábor Áronét, akit magasabb katonai rangfokozatra tart érdemesnek. Jelentéséből az is megtudható, ha nincs anyaghiány, Kézdi­vásárhely ágyúgyára naponta képes két ágyút önteni és felszerelni. Mivel fontos feladat volt a fegyvergyártás feltételeinek biztosítása, február 16-án Gál Sándorral, a székely hadak főparancsnokával közösen ellenőrzik a magyarhermányi vasgyárat. Utasításba adják annak gyors helyreállítását. A magyarhermányi vagy bodvaji vashámort, ahol a háromszéki ágyúöntés beindult, és az első két ágyút öntötték, 1848. december folyamán feldúlták a császári csapatok.
A székely hadiipart kezdetben a magyar kormány támogatása nélkül kellett beindítani. E téren kiemelkedő szerepet játszott Németh László, Gáll Sándor, Gábor Áron és Mikó Mihály. Országos szinten később Csányi László, Bem József is támogatta a korszerű hadiipar létrehozását. Csányi 1849 márciusában udvarhelyszéki ágyúöntő műhely felállítását tervezte, és rendeletben sürgette Németh Lászlót, hogy a lehető leggyorsabban Kolozsvárra küldje Gábor Áront az ágyúgyártás bővítésének megvitatására. Németh a március 23-i válaszában rámutatott: ez lehetetlen, Gábor Áron kolozsvári útját későbbre kell halasztani, mert a tüzér főhadnagyot nem tudják nélkülözni. Félő, ha a „muszka”, a cári csapatok beütnek Erdélybe, akkor szükség lesz rá, mert a nép úgy tekint rá, mint védangyalára, „ki a veszély perceiben mindenütt” ott van, ahol szükség van rá. Nélküle, ha az ellenség betörne, írja Németh: „bajosan tudnók tájékozni magunk, tanultabb tüzéreink mind táborban lévén”.
Németh László fő feladata a háromszéki sereg élelmezése, a megfelelő felszerelés előteremtése volt. Ezt tisztességes, egyszerű emberi tartása, „igénytelen, de határozott fellépése” tette lehetővé – írta később Nagy Sándor, a háromszéki események króni­kása. A községek élelmiszer-adománya, Kéz­divásárhely és Sepsiszentgyörgy fegyver- és lőporgyártása biztosítani tudta a háromszéki haderő megfelelő ellátását, felszerelését. Március 22-én Németh a következő sorokat írta Sepsiszék alkirálybírójának, Nagy Endrének: „Az igazságos Isten ügyünket megsegítette. Az ellenség fő fészke Szeben és Brassó elestenek (…) De Szé­kelyek! Testvérek! (…) egyre hívlak fel s ez az, hogy gabonaneműkkel bánjunk gazdálkodva. A jövőt senki sem tudja (…) Kinek feleslegese van, bevásárlandja egy közös magtár megalapítására.” Május elején is hasonló nyilatkozatot adott ki. Május folyamán az országos, az erdővidéki és a háromszéki kormánybiztosokhoz, a szebeni kincstári tanácshoz fordult a háromszéki és a csíki kéntelepek bővítése érdekében.
Kolozsváron Németh László személyesen találkozott az országos kormánybiztossal, és javasolta a közigazgatás olyan átszer­vezését is, amely jobban megfelelne a szék társadalmának. Olyan hivatalnokszemélyzet kinevezését tartja célszerűnek, amely képes összefogni „a nemes, katona és úrbéres osztályokat”. Megkezdte a közigazgatási átszervezést, de az idő rövidsége miatt már nem tudta elképzeléseit gyakorlatba ültetni.
Németh érdeme az is, hogy képes volt megakadályozni 1849 tavaszán a társadalmi ellentétek oly mértékű kiéleződését, hogy lehetetlenné váljék Háromszék népé­nek katonai megszervezése. A társadalmi súrlódásokra éberen figyelő kormánybiztos az április 16-án keltezett jelentésében rámutat a társadalmi feszültségek egyik for­rására, a hatalommal való visszaélésre. „Megesik – írja –, hogy egy apának két-három fia csatáz, maga az öreg határőri szolgálatot tesz – s ez alatt nejét ki akarják erőszakolni a lakásból.” A Honvéd című lapban 1849 júniusában több, háromszéki helyzetképet ismertető cikke látott nyomdafestéket Mi baj Háromszéken és mi nem baj címmel. Rámutat arra is, hogy Háromszék, népességének arányát alapul véve, egyike Magyarország olyan tájegységeinek, amelyek népe a legtöbb katonát állította fegyverbe: „népességünk arányában minden tizedik egyén tettleg harcolja a szabadság és függetlenség nemes harcát”. Azonban „néha kiváltságos uraink nagy része” nem áll lelkesen az ügy mellett. „A főbb és gazdagabb úrfiak, kik nem tisztek, nemigen láttatnak a táborban, de láttatnak itthon, parádézni”, s ez „elkeseredésig magára vonja a nép figyelmét”.
A tények ilyen feltárása arra mutat, hogy Németh kormánybiztosi minőségében következetesen törekedik a társadalmi ellentétek felszámolására, figyeli a harci eseményeket, a hadseregszervezést is. Véleménye szerint a székely hadak főparancsnoka, Gál Sándor nem mindig választja ki a legtehetségesebb, legmegfelelőbb munkatársakat. Gábor Áron hősi halála után úgy látja, hogy „kell a lelkes és dicsően elhunyt Gábor Áron helyett egy tüzérfőnök, ki, ha nem egészen is, valamennyire pótolhatná őt”.
A másfél évig tartó katonai erőfeszítések ellenére a túlerő győzedelmeskedett. A Tö­mösnél betörő cári csapatok Brassó elfoglalása után, 1849. június 25-én feldúlták a kézdivásárhelyi ágyúgyárat. Németh László még ebben a helyzetben is reménykedik. Csíkszeredából jelenti Szemere Bertalan belügyminiszternek a hadiműhelyek szétverését, de kifejezte reményét a harcok további folytatására is. A pusztításokról így ír: „hamar kiújulható – szerencsénk, hogy az elrejtett ágyúnak való érc anyagok, eltemetett golyók épségben megmaradtak”.
Miután a magyar honvédcsapatok több helyen vereséget szenvedtek, és Világosnál 1849. augusztus 13-án sor került a fegyverletételre, a szabadságharc véget ért. Meg­kezdődtek az üldözések, a szabadságharcosok, a forradalmárok letartóztatása. Németh Lászlót Árapatakon fogták el, Brassóba, Szebenbe, majd Gyulafehérvárra hurcolták. A hadbíróság tíz év börtönre ítélte. A bör­tönéveket Munkácson és a hírhedt Josef­stadtban töltötte. Miután 1858-ban közkegyelemmel szabadult, Hunyad vármegyében telepedett le, és árvaszéki hivatalnok lett. 1893. szeptember 4-én hunyt el. Egyéniségét, jellemét gyászjelentőjének sorai tükrözik: „Övéit gyöngéden szerette, hazájáért rajongott, a barátainak megbecsülésében példakép volt.”

***

Illyefalvi Németh László, Illyefalvi Gáll Dániel, Gábor Áron, Berde Mózes, Bíró Sándor és más háromszéki forradalmárok, szabadságharcosok a helytállás példaképei lehetnek mindazok számára, akik ma is tevékenyen részt vállalnak a székelység önrendelkezéséért, a területi autonómia megteremtéséért vívott szabadságharcában.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bejut-e a Sepsi OSK labdarúgócsapata a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 181
szavazógép
2013-05-11: Kultúra - B. Kovács András:

Kultúránk nápolyi követe: Amedeo Di Francesco

Amedeo Di Francesco professzor neve valóságos fogalom a magyarságtudo­mánnyal foglalkozók körében, nemzetközi hungarológiai kongresszuson figyeltem fel arra, hogy a dallamos nevű tudós a tanácskozások elnökségében foglal helyet, tíz évig a Nemzetközi Hungarológiai Társaság elnöke is volt. „Balassi-kutató” – közlik kérdésemre suttogva, amitől a csodálkozás csak fokozódik az emberben. Nos, legutóbb a Sapientia Egyetem csíkszeredai konferenciáján találkoztam vele, a nápolyi L’Orientale Egyetem magyar tanszékének vezetője volt szíves válaszolni pár kérdésemre. Előbb a tanszékről és diákjairól beszélgettünk.
 
2013-05-11: Közélet - Farkas Réka:

Az autonómia a megoldás

Az autonómia kérdése nem kisebbségi probléma, hanem a többség problémája, amely nem akarja, nem hajlandó megérteni annak lényegét, előnyeit – fogalmazott a Sepsiszentgyörgyön megrendezett autonómiatanácskozás Finnországból érkezett svéd résztvevője.