Pénzüket követelik az ingázó diákok

2013. május 22., szerda, Közélet
„Nekem közel ezer lejjel tartozik az állam, hónapok óta nem térítik meg az utazási költséget, pedig nekünk éppen úgy jogunk lenne az ingyenes oktatáshoz, mint a városi diákoknak” – indokolta lapunk érdeklődésére Tála Árpád, a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépisko­la Mikóújfaluból ingázó IX. osztályos tanulója, hogy miért vesz részt a tegnap kezdődött japánsztrájkban. Péntekig majdnem minden háromszéki középiskolában fehér karszalagot viselnek az ingázó és a velük szolidarizáló diákok.
 
  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele
Mint arról lapunkban beszámoltunk, múlt héten az Erdélyi Magyar Ifjak megyei szervezete a felső-háromszéki diákok kezdeményezésére több városban tartott sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet arra, hogy tavaly októbertől nem kapják meg a törvény által szavatolt támogatást az ingázó diákok, a több mint kétezer érintett tanulónak kétmillió lejnél is többel tartozik az állam. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban már reggeltől osztották a szervezők a fehér karszalagokat – később emiatt meg is gyűlt a bajuk, hat-hét televízió munkatársai rohamozták meg őket –, a Székely Mikó Kollégiumban a nagyszünetben láttuk, amint tömegesen kötözik karjukra a diákok a tiltakozás eme jelét. Salamon Csaba Attila, az EMI háromszéki elnökségi tagja, XII. osztályos mikós diák a Háromszéknek elmondta, iskolájukban minden osztályban van öt-hat ingázó tanuló, vagy még ennél is több, akik tavaly október-november óta nem kapták meg a támogatást, ami havi kétszázötven-háromszáz lejjel számítva mostanra annyira felgyűlt, hogy ezt már nem hagyhatják szó nélkül. A tiltakozók említett szószólója leszögezte: „Péntekig majd minden háromszéki középiskolában viseljük a karszalagokat, és ha nem lesz eredménye, utcára vonulunk.”
Tegnap kora délutáni sajtótájékoztatóján Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő hangsúlyozta: az oktatási törvény értelmében mindenkinek azonos esélyt kell biztosítani a tanuláshoz, emiatt az ingázóknak járó juttatások kifizetése törvényes kötelezettsége az államnak. Kérdésre válaszolva az elöljáró elmondta: a tavalyi november-decemberi időszakra közel 580 ezer lejjel tartozik az oktatási minisztérium az ingázó háromszéki diákoknak, idén 1,6 millió lejes az elmaradás. „Hiába vannak jól felszerelt bentlakásaink, a falusi középiskolások többsége az ingázást választja, amiben az is szerepet játszik, hogy ilyen módon segíteni tudnak szüleiknek a mezőgazdasági munkákban, és ez a vidéki családok megélhetőségében fontos tényező” – véli a főtanfelügyelő, aki szerint meg kellene állapítani egy díjszabási intervallumot a kilométerenként kifizethető ár tekintetében, mert jelenleg területenként nagyon nagyok a különbségek olyan esetekben is, amikor ez nem indokolt. „Olyan helyzet is van, ahol az elmúlt négy-öt évben megháromszorozódott a diákbérlet ára, holott a bérek nem növekedtek ugyanilyen mértékben, emiatt több család került abba a helyzetbe, hogy nem tudja fizetni a gyermek ingázását” – véli a főtanfelügyelő, aki szerint a helyi földrajzi sajátosságoknak megfelelően szabályozni kellene a kilométerenkénti díjszabást az egész országban.
Cikk megjelenési időpontja: 2013-05-22 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a kormány által kezdeményezett népszavazáson a család meghatározásáról?









eredmények
szavazatok száma 71
szavazógép
2013-05-22: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Tánc
* A Háromszék Tánc­együttes A tékozló fiú című előadása ma 19 órától tekinthető meg a Tamási Áron Szín­ház új stúdiójában. Rendező-koreográfus Ivácson László.
2013-05-22: Közélet - Iochom István:

Leálltak a beruházások

A kormány megszüntette a több sürgősségi kormányrendelet alapján indított infrastruktúra-fejlesztési programokat, s egy éve nem juttatott pénzt beruházásokra. Olyan programokról van szó, mint a víz- és csatornarendszer, sportpályák, óvodák, iskolák építése – ecsetelte Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke tegnap Bereckben a kézdiszéki polgármesterek találkozóján.