Kambodzsa és Monaco között

2013. augusztus 2., péntek, Közélet

Két hónap alatt 28 előadást tartott Távol-Keleten a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely, és ezalatt mintegy 7800 néző tapsolt a Carnivalnak, illetve a klasszikus táncos produkciónak – közölte a tegnap hazatért, ám máris újabb turnéra készülő társulat vezetője.

Fazakas Misi elmondta: Thaiföldön és Kambodzsában is meglehetősen szokatlan a társadalmi összefüggéseket feszegető kérdéseket színpadra vinni, ám a közönség nagyon kedvezően fogadta a gondolatébresztő játékot, és jövőre újra meghívták a csapatot: rendezőjét tanítani, a fiatalokat közös előadásra. Az Osonó már négy éve jár Thaiföldre, össze­sen nyolc hónapot töltöttek ott, itt is járt már thaiföldi diák, és idén októberben is érkezik egy, aki tavaszig marad. A következő találkozáson a cirkusz felé nyitnak, a színészi és artistai eszközök vegyítését nagy kihívásnak tekintik. Februárban indiai turnéra készül­nek, és az idénről elmaradt vietnami előadás-sorozatot is szervezik már. Addig azonban sok más programja van a színházműhely­nek: szombattól a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának, a Művészeti Nép­iskola színészosztályának és egy galaci iskola színészetet tanuló diákjainak részvételével szerveznek rövid kísérleti tábort – a cél a kommunikáció magyarul, románul, angolul, akár kézzel-lábbal is –, augusztus 7–12. között pedig egy évek óta tervezett nemzetközi önismereti és drámatábort valósítanak meg harminc résztvevővel (közülük nyolc magyarországi, de németországi tanonc is jön, és sok szórványban élő erdélyi fiatal, valamennyien magyarok). És ami a legfontosabb: augusztus végén az amatőr színházak világtalálkozóján lépnek fel Monacóban. A négy­évenként megtartott fesztiválon az öt kontinens 24 társulata vesz részt, az Osonó meghívását bécsi magyar szervező javasolta (Romá­niában nincs műkedvelő színházi szövetség). A társulatvezető szerint ez a legnagyobb visszaigazolása annak a munkának, amit tíz éve kezdtek, és ami mellett következetesen kitartottak. S ha már Nyugat-Európában lesz­nek, az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásukat hét másik országban is bemu­tatják: szeptember 30-ig Franciaországban, Svájc­ban, Olasz­ország­ban, Szlovéniában, Hor­vát­országban, Ma­gyarországon és a Vaj­daságban is színpadra állnak. Fazakas Misi elmondta: míg itthon az amatőr színjátszást kissé fanyalogva kezelik, külföldön min­denütt partnerként tekintenek az Osonóra, és a hangzatos politikai és intézményi kezdeményezésekkel ellentétben a sepsiszentgyörgyi csapat útjain igazi, emberi kapcsolatok épülnek ki; közben pedig az is kiderül, hogy a nyitottság és tolerancia egész más kultúrákban való gyakorlása még az erdélyi léleknek is jó torna­gyakorlat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 940
szavazógép
2013-08-02: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Milliók és türelem a jobb vízellátásért

Háromszék négy városában zajlanak az ivóvíz- és szennyvízrendszer korszerűsítési és bővítési munkálatai, a Közüzemek Rt. uniós alapokból finanszírozza az átfogó, többéves fejlesztést. Bár tapasztalható némi eltolódás, áthidalták az időközben felmerülő akadályokat, így a minőségi szolgáltatást célzó korszerűsítés az ütemterv szerint halad – ismertette sajtótájékoztatóján a regionális vízszolgáltató vezetősége.
 
2013-08-02: Közélet - :

Működhet az agrárkamara

Költségvetés-kiigazítást hagyott jóvá a megyei tanács tegnapi rendkívüli ülésén. A sietségre az adott okot, hogy a megyei agrárkamarának csak április végéig biztosítottak költségvetést – 165 000 lejt –, s a kormány csak most utalt át újabb 195 000 lejt, amit intézményfenntartóként a megyeházának el kellett fogadnia.