Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A jogi bizottság elutasítottaMagyarellenes ­törvénytervezet

2007. június 19., kedd, Közélet
A Nagyrománia Párt RMDSZ-ellenes törvénytervezete után a múlt héten a képviselőház jogi bizottságában napirendre került a Konzervatív Párt javaslata, amely értelmében megvonnák a román állampolgárságot mindazoktól, akik nem tudnak vagy nem akarnak megtanulni románul.

Tamás Sándor képviselő szerint a tervezet nemcsak alkotmányellenes, de tisztességtelen is, mert vannak olyan idős emberek Romániában, akiknek nem volt sem lehetőségük, sem okuk megtanulni románul. ,,Még élnek olyan emberek, akik az Osztrák―Magyar Monarchiában születtek, háromszor-négyszer áthúzták a határt a fejük fölött, és most Romániában élnek, a saját szülőföldjükön. Ezért tisztességtelen firtatni ezeknek az idős embereknek a románnyelv-tudását" ― fejtette ki a képviselő. Elmondta, a jogi bizottság elvetette a tervezetet, és meggyőződése, hogy a plénum is elutasítja, mert a pártok többsége már a bizottságban ellene érvelt és szavazott. A nemzetközi egyezmények és a román alkotmány rendelkezéseibe ütköző törvénytervezetet Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt elnöke is ellenjegyezte. ,,Szomorú, hogy 2007 Romániájában a politikai élvonalba tartozó személyek ilyen aberrációkkal állnak elő" ― fejtette ki a képviselő.

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 566
szavazógép
2007-06-19: Közélet - x:

Magyar orvosit követelnek (A BKB és a diákok)

1200 magyar diákból 720 nevével is támogatja azt a tízpontos petíciót, amelyben önálló magyar kar létesítését követelik a marosvásárhelyi orvosi egyetem keretében, valamint több tandíjmentes hely létesítését a magyar diákok számára, és több tanárt, aki a magyar vonalon taníthasson.
2007-06-19: Közélet - x:

Ideje lenne dönteni

Az európai parlamenti választások időpontjának megállapítása érdekében, illetve az Európai Unió alkotmányával kapcsolatos álláspontok tisztázására hívja a parlamenti pártokat Călin Popescu Tăriceanu kormányfő, aki szerint az uniós alapszerződés ügye ,,jelenleg holtponton van, tekintve, hogy Hollandiában és Franciaországban nem fogadták el". Románia a csatlakozáskor elfogadta az EU-alkotmányt — vélekedett. Az SZDP már bejelentette, hogy november elejét javasolja az EP-választások megtartására.