Gocz Elvira mesél - a napilapbeli közlés befejezéseA titokzatos kovásznai asszony

2013. szeptember 14., szombat, Életutak

Immár hetvenkettedik hete közöljük a Háromszékben – konok következetességgel – Elvira asszony kalanddús élettörténetét, eleget téve olvasóink egyre növekvő érdeklődésének, de némelyek elképedésével, hitetlenségével  is dacolva. Megmozdult a közvélemény!

  • Pár évvel a tragikus baleset után íme a legyőzhetetlen asszony
    Pár évvel a tragikus baleset után íme a legyőzhetetlen asszony

– Ha igaz, amit Elvira mesél, akkor mi, kovásznai férfiak minden vitézkedésünket, megvalósításainkat, de kudarcainkat és bánatunkat összetéve sem tudunk annyit felmutatni, mint amennyit ez az asszony megélt – suttogják egyfelől.
– Négy évvel vagyok idősebb! Nekem ne magyarázzák, hogy Elvira kicsoda! Sze’ itt laktak vót fennebb (mutat Vajnafalva felé). Együtt nőttünk fel! Az mán szemenszedett hazugság, amit az újságban esszevissza beszél. Szégyen ilyesmivel etetni a népet! – perel egy kételkedő atyafi.
– Én azt nem értem (főorvos mondja): a francia sebész mi az Isten csodáját csinálhatott gerinctájékon, hogy tizenkét liter vérre volt szüksége?
– Én nem kételkedem Elvira történeteiben, de az orvosprofesszort, akivel olyan durván beszélt, akinek Elvira a folyóiratokat a fejébe borította, s errefel ő megkérte Elvira kezét, én szívből megsajnáltam. Meg is sirattam őt. Elvira ekkor hibázott! Hozzá kellett volna mennie feleségül – vélekedik egy nyugdíjas tanítónő.
Hadd szabadjon bevallanunk: kezdetben az élettörténet krónikása sem volt tisztában, hányadán áll a szavahihetőséggel. Képtelenség­nek tűnt ugyanis: miként volt lehetséges egyetlen emberöltő alatt tucatnyi magunkfajta földönfutóra elegendő eseményt megélni. Erre előkerültek a bizonyítékok: újságcikkek, tévészereplések kazettái Elviráról, tárgyi emlékek, de hivatalos dokumentumok is válópereitől az adóbevallásokig, miniszter férjének névjegykártyájáig, levelezései közismert személyiségekkel stb. De megtekinthető klinikai esettanulmánya is, mely mozzanatonként rögzíti a rettenetes gerincműtét és az azt követő, közel egy éven át tartó halálközeli állapot krónikáját. Megte­kinthető az EKG, mely bizonyítja, hogy két percig állt a szív, de bemutathatjuk Önök­nek a műtéti varratokról, a hidrocortizonnal kezelt Elvira hátáról készült felvételt. (– Ez nem az én édesanyám! Az én édesanyám szép! – sikol­tozott Valentin halálra rémülten.) Amikor lábra állhatott, Elvira százkilós volt, tele vízzel, húzta a fél lábát. És – pár évvel később – íme a legyőzhetetlen asszony ama tunéziai szálloda strandján, ahol emberéleteket mentett.
Már csak a képek párhuzama láttán fellobbanhat a hitetlenség? A halál tornácában állt! Hogyan sikerült helyrehoznia magát? És vajon mi lehet az oka, hogy egy ilyen feltűnően szép nő sehogy sem talált egy hozzá illő férfit? (Erre a dilemmára szexuálpszichológiai magyarázattal szolgálunk a könyv utolsó fejezeteiben!)
De – szavunkat ne feledjük – a két és fél éven át tartó interjú eredményeként előkerültek Elvira hanglemezei is, melyeken ő énekel, műsorfüzetei jótékonysági koncertekről és ezernyi fénykép. Három számítógép roskadozik a  dokumentumoktól. Ha tavaly karácsonykor azt írtuk, hogy feleútjához érkeztünk a történetnek, most helyesbítenünk kell: időközben érdekesebbnél érdekesebb epizódok kerültek elő, szélesbítik a társadalomba való belátást, így a régóta beharangozott könyvnek (épp beindultak a nyomdai előmunkálatai!) még mindig bő egyharmada áll előttünk.
És – Uram, irgalmazz – csak most kezdődik a... Tánc. A törékeny, ártatlan „pillangók”  végzetes keringője az izzó gyertyaláng körül. Ha szédületes sikereinek láttán azt hiszi az Olvasó, hogy az Elvira nyomába szegődött Démon megunta a zaklatást, és elpártolt áldozatától, akkor téved. A Démon... kivárt! És ott pusztított bele a tisztességgel-munkával megalkotott életműbe, ahol az a legfájdalmasabb. De hadd lapozzunk bele az immár nyomdaillatú könyv utolsó harmadába.

Szemelvények a további fejezetekből
Rendszerváltás Romániában
* Amikor Romániát is elérte a „pe­resztrojka” szele, 1989 decemberében én már közel húsz éve tagja voltam a Francia Vröskeresztnek, és majdnem egy évtizede a Médecins du Monde nevű szervezetnek is önkéntesként. Mit sem sejtve, pár nappal karácsony előtt hazajöttem Londonból, ahol egy szaúd-arábiai ismerősöm barátnőjénél dolgoztam. Fiam épp belépett a szobába egy fenyőfával.
– Mamici, olyan boldog vagyok, hogy végre egy karácsonyt együtt tölthetünk!
– Én is, drágám! Estére felöltöztetjük a fenyőt!
Valentin alig tette le a gyantaillatú karácsonyfát, amikor megszólalt a telefon. S hát ki hívott?
– Itt a Médecins du Monde – jelentkezett be egy hang. – A belügyminisztertől szereztük meg az ön címét, mert nyilvántartásunk szerint ön háborús nővér, és románul is beszél. Háború van Romániában, és nagy szükségünk lenne önre!
– Háború?… Romániában? – képedtem el.
– Ön nem hallotta, hogy kitört a forradalom? Megdőlt a Ceauşescu-rendszer! Kér­jük tisztelettel, hozza az útlevelét, a legszükségesebb csomagját, és fél óra alatt jelentkezzen a Médicins du Monde székhelyén. (...)
* Már a második vagy harmadik napon nehéz feladat elé kerültünk. Csapatnyi orvos társaságában egy francia újságírót kellett megkeresnünk, azonosítanunk a hullaházban. Jean Calderon az elsők közt érkezett Bukarestbe, és szemtanúk szerint egy tank megütötte, összetörte a fejét. El kellett mennünk a bukaresti Tör­vényszéki Bonctani Intézetbe. Még elmondani is borzalmas, hogy milyen kép fogadott minket. Színültig volt a hullaház! Egymás hegyén-hátán feküdtek a halottak. Pa­kolnunk kellett őket egyik helyről a másikra. (...)
* Az expedíció végeztével, közel három hónap múlva még több mint hatvan súlyos beteget kezeltünk Franciaországban. Én foglalkoztam velük, mert nyelvükön tudtam szólni hozzájuk és így közeli kapcsolatba kerültünk. Nagy dolog, ha egy beteg emberrel anyanyelvén tud beszélgetni az, aki őt gyógyítja. Egy sepsiszentgyörgyi magyar is volt a sebesültek közt, gyomorlövést kapott, többször kellett őt újraoperálni, de végül sikerrel járt. Úgy emlékszem, Karácsony Dezsőnek hívják.

Ötödik házasságom kálváriája
* A romániai rendszerváltás napjaiban, aki tehette, a tévékészülékek előtt ült, és a fejleményeket figyelte. Ekkor történt, hogy harminc-harmincöt év távlatából „Koszti” (Constantin) barátom, volt temesvári kollégám meglátott engem a „Szabad Román Televízióban”, a „forradalomban”, és felismert. (…)

Valentinnel a Golgotán
* Valentinnek az volt az álma, hogy repülőtiszt, pontosabban vadászpilóta legyen, és ez zökkenőmentesen megvalósulni látszott. Telt-múlt az idő, már vége felé tartott a kiképzés, az ünnepélyes eskütétel a láthatáron volt, elméletileg rövidesen mehetett volna repülni, amikor egy reggel (alig nyolc óra lehetett) megjelentek a zsandárok a kapunknál. Franciaországban, ha ilyen váratlan időpontban bekopog a zsandár, az halált jelent, valami súlyos bűncselekményt vagy ilyesmit. Én elfehéredtem!
– Istenem! Valentin biztosan lezuhant egy gyakorlaton! Nem kellett volna biztatnom, támogatnom, hogy ilyen életveszélyes pályára iratkozzék! (…)
* A bemutatkozás után hazakísérte a hölgyet, és amikor visszajött, mondtam is neki:
– Valentin, ha nem egyéb, te ezt a lányt feleségül fogod venni!
– Nem, édesanyám! Szó sem lehet róla! Nem hozzám való! Rendkívül előkelő, ősi francia családból származik – válaszolt a fiam. (…)
* Valami rossz sejtelmem van, gyermekem! Fel van szentelve a házatok, de nem érzem magam nyugton benne. (…) Az anyatárs leplezetlenül lenézett minket, és egyszer olyan kijelentést is elejtett, hogy Romániából csupa cigányság vándorolt be Franciaországba.
* Fiam szavait hallom: – Anyu, amennyit te dolgoztál az életben, és amennyit te adtál nekem, azt kevés szülő tudná utánad megcselekedni. Igaz, egyszer olyasmit is mondott, ami vádbeszédnek is minősíthető: – Anyu, te rengeteg pénzt adtál nekem, de nagyon ritkán voltál itthon. (…)
Küldetés vagy büntetés?
* Repülni gyönyörűség! Istenhez közeli élmény! Ha gyermekkora óta dédelgetett álma szerint Valentin repülhetett volna, és... lezuhan, én sokkal belenyugvóbb lélekkel fogadnám el a halál tényét és szomorúságát, mint azon kiábrándulások-megaláztatások után, melyeket el kellett szenvednie a földön. (…)
* Ekkora meggondolatlanságot! Hogy öngyilkosságra gondoljak! De hiszen dálnoki nagymamám sem szaladt soha a kútnak, hogy beleugorjék, pedig tizenhat gyermekét siratta! És Salamon nagyapám sem ment hátra a csűrbe, hogy felakassza magát, pedig ő is fájlalta tizenhat gyermekének elvesztését! De Párizsban van két szép fiúunokám, apjukra hasonlíta­nak. Irántuk is tartozom felelősséggel! És ha már magam mellé vettem Dezsőkét, érte is terhel a felelősség, Isten és ember előtt – eszméltem rá a kegyetlen valóságra. (…)
* A történtek után abban a hitben (hipotézisben?) élek, hogy nekem még Isteni küldetésem van a földön! (Vagy talán – önhibámból, avagy őseim tévedéseiből fakadóan – valami le nem törlesztett...  büntetésem?)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen következményekkel jár a Nyugati Szövetség létrehozása?









eredmények
szavazatok száma 428
szavazógép
2013-09-14: Kiscimbora - :

Lázár Ervin: Állatmese

Éppen mély álomból ébredtem. Tudjátok, amikor az ember olyan kótyagos, azt se tudja, hogy reggel-e, este-e, Alsóküsmödön van-e, vagy Szeke­resbogáncson. A világ már kezd összeállni a szemem előtt, bokrok, füvek, fák, az ég átdereng a levélrengetegen…
2013-09-14: Életutak - :

Nemsokára megjelenik

Gyila Sándor: A titokzatos kovásznai asszony - Gocz Elvira mesél című könyve a Hármas Alapítvány kiadásában.