9. - Megtorlások Észak-Erdélyben„Tiszta” Romániát!

2013. szeptember 21., szombat, Múltidéző

A magyar–román megállapodás
Észak-Erdély átadására – magyar–ro­mán katonai megállapodás – részletesen kidolgozott terv alapján kerül sor. Ennek célja megteremteni a feltételeket, amelyek biztosítják a békés újraegyesítést Magyar­or­szággal.

  • A magyar honvédség bevonulása Szatmárnémetibe
    A magyar honvédség bevonulása Szatmárnémetibe

A bizottság 1940. szep­tember elsején és másodikán Nagyváradon dolgozta ki a területátadás irányelveit. A lég­vonalban 375 kilométer mélységű régió átadásának időpontja a bécsi döntés nap­jától, augusztus 31-től számítva két hét. A román hadseregnek 1940. szeptember 13. délután 6 óráig kell átadnia Észak-Erdélyt a magyaroknak. A szeptember 2-i megegyezés alapján a magyar csapatok a katonai megszállást szeptember 5-én kezdik, így valójában Észak-Erdély átvételére 9 nap áll a rendelkezésükre. A honvédség előrehaladását akadályozzák a rossz és gondozatlan utak, a hegyvidéki terep, de tartani kell az előre megállapított óránkénti négy kilométeres ütemet.
A terv szerint a magyar csapatok az előnyomulást reggel 7 órakor kezdik, a ro­mán haderő utóvédje pedig két órával a magyarok megérkezése előtt üríti ki a sorra kerülő települést. A tolmácsok, az összekötő tisztek – a nemzetközi megegyezések szellemében – fehér karszalaggal ismerhetőek meg, zászlókkal jelzik, biztosítják a magyar és a román csapatok közti kapcsolatot. Ők tájékoztatják a két csapattestet az ese­mé­nyekről. Az átadásra ítélt terület fölött – szep­tember 5. és 13. között – repülővel nem szabad átrepülni, vízzel elárasztani, az állami és magánjavakat a magyar államnak teljes épségben kell átadni. Hazabocsátják a román hadseregben szolgáló észak-erdélyi, magyar állampolgárrá vált személyeket.
A visszavonuló román csapatoknak megtiltják a rekvirálást. A román hadsereg vállalja, hogy eltávolítja az úttorlaszokat, leszereli a hidak, műszaki zárak robbantására szolgáló robbanó anyagokat, felszedi az aknákat, a lakosságtól begyűjti a fegy­vereket. A „megszálló csapatoknak fegy­veresen ellenálló polgári személyek a nemzetközi megegyezések szerinti elbánásban részesülnek, őket a magyar hatóságok franktirőröknek (szó szerint: szabad lövészeknek, lényegében partizánoknak) tekintik”. Az idézett előírás hozzásegít az ippi és az ördögkúti tragikus események jobb meg­értéséhez.
A megállapodást nem tartják be
A megszállás tervét 1940. szeptember 3-án küldik ki a magyar és a román csapatoknak. E megállapodásra szükség van, mert a vasgárdisták gyűlöletkeltése miatt előre látható, hogy lesznek fegyveres támadások és fosztogatások. Észak-Erdély békés úton való átadásának előfeltételeit a román fél nem (mindig) teljesíti. A civil lakosságnál fegyverek maradnak, ez le­he­tővé teszi a magyar csapatok elleni orvtámadások, fegyveres rajtaütések szer­vezé­sét. A román csapatok gyakran rekvirálnak, fosztogatnak. Már a magyar katonai be­vo­nulás kezdete előtt is sor kerül rablásokra. Ennek illusztrálására bemutatunk néhány konkrét példát. A román katonák Bihar­diószegen – szeptember 2-án – a vagyonukat védelmező magyarokra támadnak, két személyt meggyilkolnak. Ugyanezen a napon a Szatmár­németiből Darviba haladó úton folytatják erőszakoskodásaikat és a rablásokat. Rálő­nek a tiltakozó magyarokra, hárman megsebesülnek, és ketten életüket vesztik. Szep­tember 5-én a Nagyváradról kivonuló román csapatok két magyar nemzetőrt ölnek meg. A román katonaság a gyűlölet­keltéstől sem riad vissza. Nagybányán a visszavonuló román harckocsi átgázol a honvédség fogadására állított diadalkapun.

A megtorlás a megfélemlítés eszköze
A megtorlás – háborús körülmények közt – a megfélemlítés eszköze. A rögtönítélő bíráskodással kapcsolatos törvények alkalmazását Werth Henrik – a magyar királyi honvédvezérkar főnöke – 1940. szeptember 13-án terjeszti ki Észak-Erdélyre. Rögtön­bíráskodásra csak akkor kerülhet sor, ha a hatósági közegek, így a hadsereg ellen is szándékos gyilkosság készül, és ebből a cél­ból lőfegyvert, robbanóanyagot (bombát, pokolgépet, kézigránátot stb.) használnak. Rögtönítélő eljárás alá kerül a „honvédelem érdekét veszélyeztető rongálás” és annak kísérlete is.
A megtorlás lehetőségét a román–ma­gyar katonai egyezmény is előírja. Ez nem magyar találmány! Így például Ion Anto­nescu marsall 1941. október 23-án rendeletben utasítja a keleti fronton előrehaladó, Besszarábiát megszálló hadsereget arra, hogy alkalmazzon kemény megtorlást, ha a csapatokat bármilyen támadás éri. Minden meggyilkolt román vagy német tisztért 200, a közkatonákért pedig 100 kommunistát és zsidót végezzenek ki. Mivel Észak-Er­délyben is több helyen sor kerül a hadijog megsértésére, orvtámadásokra, kialakul a hisztéria és rémhírkeltés, a magyar honvédség néhány alegysége Ippen és Ördögkúton él a megfélemlítés eszközével. Ennek célja a további orvtámadások megszüntetése, a félelemkeltés. Mivel ez túlméretezett volt, a honvéd hadvezetés kivizsgáltatja a körülményeket, a kiváltó okokat és a felelősöket hadbíróság elé állítják.

A magyar hadsereg nem volt fasiszta
A korábbi évtizedekben kiadott kiadvá­nyok hallgatnak arról, hogy a vasgárdista propaganda miatt Észak-Erdély bizonyos régióiban a települések átadására feszült, ellenséges légkörben kerül sor. Nem emlege­tik, hogy 1940. szeptember 6-án Romá­niában a hatalmat Antonescu marsall és a Vasgárda veszi át. A szélsőségesen idege­ngyűlölő fasiszta mozgalomnak nagyszámú erdélyi támogatója kerül, tartani lehet attól, hogy Észak-Erdélyben fegyveres ellenállást szer­veznek. A magyar honvédség 1940. szeptember hetedikétől kezdve kénytelen „teljes harcszerű viszonyok között” vonulni. Ettől kezdve a partizánakciók, az orvtámadások szervezőinek felelőssége provo­kálni a harc­készültségben haladó hadsereget. A román szakirodalom többsége erről egy szót sem ír. Még az olyan kiegyensúlyozottnak tűnő kiadvány is, mint a Dictatul de la Viena (A. Simion, 1972) hallgat arról, hogy a román civil lakosság vasgárdista elemei partizán módon, felelőtlenül golyószóróznak, tüzelnek, lövöldöznek egy teljes fegyverzetben, hadrendben menetelő, román–magyar közös megegyezés alapján haladó honvédségre.
A kiadványok többsége csak fasiszta-horthysta megszálló hadseregről tud, és azt állítja, hogy ezrével gyilkolják, kínozzák ok nélkül az ártatlan és békés románokat. Az olyan uszító és magyarellenes kiadványok, mint például a Teroarea Horhysto-fascistă în nord-vestul României (Horhysta-fasiszta terror Északnyugat-Romániában), 1985-ben meg­jelent kiadvány is csak a magyar katonaság „békés lakosság” elleni kegyetlen­kedéseit ecseteli, természetesen uszító jelleggel. Nem emlegetik a honvéd csapatok elleni váratlan fegyveres orvtámadásokat. Csak az Ördögkút környéki orvtámadásokban 24 magyar katona vesztette életét. E kiadványok objektivitását megkérdőjelezi az is, hogy horthysta-fasiszta magyar hadsereget emlegetnek. Nem célunk bizonygatni, hogy 1940-ben nincs fasiszta magyar hadsereg, azt sem, hogy Horthy Miklós, Magyar­ország kormányzója nem volt fasiszta, lényegében annak áldozata. Egy szóval sem tagadjuk, sőt, messzemenően elítéljük az Ippen és Ördögkúton történteket. De azt is valljuk, hogy a megtorlásokról egyoldalú képet nem szabad rajzolni. Állítjuk, hogy további alapkutatások által, valamint az előzmények ismeretében árnyaltabb kép tá­rulhat elénk. Az ellentmondásos adatok alap­ján az áldoztok száma két-háromszáz főre tehető. Összehasonlításul: 1941. október 22-én, ami­kor Odesszában a megszálló ro­mán had­erőt partizántámadás éri, Anto­nescu elrendeli a megtorlást. Ez alkalommal 60 ezer zsidót gyilkolnak le – olvashatjuk Randolph L. Braham Román nacionalisták és a holocaust című könyvében.

Az ippi megtorlás előzményei
„A magyar hadvezetés már a bevonulás első napjaiban tapasztalhatta, hogy az egyik legellenségesebb vidék a Szilágyság (…) a vasgárdista mozgalomnak is erős bázisa volt. Mivel Iuliu Maniu szülőhelye, Badacson község is itt található, e vidék egyben a fanatizált Maniu-gárdák melegágyának is tekinthető.” E megállapítást azért idézem – az Erdély a hadak útján 1940–1944 című tudományos igénnyel megírt műből, mert hozzásegít annak megértéséhez, hogy miért Ippen és Ör­dögkúton kerül sor a nagyobb méretű megtorlásokra. Hogy Szilágy megye volt a fanatikus vasgárdista magyarellenes mozgalom erdélyi bázisa bizonyítja az a tény, hogy a tizenegy észak-erdélyi megyében a halállal végződő atrocitások felét (47,44 százalékát) itt követik el. Ilyen téren a székely megyék átlaga 3,61 százaléka a szilágyságinak. Mindez egyér­tel­műen mutatja, hogy ahol kismértékű a ma­gyar katonaság elleni provokáció, partizántámadás, ott a katonai beavatkozások, fele­lős­ségre vonások, büntetések száma is elenyésző. A magyar katonai bevonulás Erdély nagy részén nemcsak békésen zajlik, hanem dia­dalmenetben is. A magyar lakosság örömmel fogadja a felszabadítókat.
Az Ippen elkövetett megtorlás előzmé­nyeihez tartoznak a román katonák atrocitásai, az orvlövészek, az orvtámadások, a rémhírek és az így gerjesztett hisztéria. A szep­tember 7. utáni napokban az itt felvonuló budapesti 2. gyalogdandár alakulataira lőnek. Szeptember 11-én a Szilágy­szegről Szilágy­görcsön felé menetelő 32/I. zászlóalj parancsnoka arról értesül, hogy a közeli Debren nevű községben katonai ellenállásra lehet számítani. A községbe küldött járőröket valóban ellenséges hangulatú lakosság fogadja. Egy Tyerján Alexa nevű férfi nemcsak nyilvánosan becsmérli a honvédséget, hanem megtámadja Tóth János gyalogos járőrt, aki önvédelemből kénytelen fegyverét használni.
A szilágysomlyói járás katonai vezetője szeptember 13-i jelentésében arról számol be, hogy Alsó-, Felsőkaznacs, Márkaszék, Porcz, Lesmér, Somály és Kémer környékén fegyveresek garázdálkodnak. A II. hadtest vezérkari főnökét is arról értesítik, hogy a Szilágysomlyó melletti erdőkben mintegy 80–100 fős fegyveres banda tanyázik. Egy esetleges partizánakció elhárítására a 2. gyalogdandár parancsnoka kénytelen elrendelni e terület átfésülését, és a 32. gyalogezred katonáiból karhatalmi egységet szervez. Dél­után 5 órakor újabb hír borzolja a kedélyeket. Szilágysomlyó és Szilágynagyfalu közt a közeli erdőből többször tüzet nyitnak a táv­beszélőt lefektető járőrre. Épp ez idő tájt érkezik a Bedő Zsolt főhadnagy parancsnoksága alatt álló karhatalmi század Szilágyippre, hogy házkutatásokat tartson, begyűjtse a lakosságnál lévő fegyvereket. A honvédeket Nagyfaluban az a hír fogadja, hogy egy almáskosárba rejtett pokolgépes merényletben három magyar katona életét vesztette. Ez rémhír a javából, de akkor ezt nem tudhatta senki. A félretájékoztatás szerint egy honvéd lőszeres kocsira a helybeliek almával teli kosarat tesznek fel, amelybe pokolgépet rejtettek, tehát partizánakcióra került sor. Lényegében a szabálytalanul tárolt – a mar­gittai román laktanya pincéjében talált – ké­zigránátok robbannak fel szeptember 7-én a VI. hadtest 11/1. géppuskás századának lő­szeres kocsiján. A gránátok a hepehupás úton élesítődnek, a robbanáskor halálosan megsérül a lőszertisztes és a kocsihajtó.
A honvédek elleni provokációk, a rémhírek hozzájárulnak a honvédség elkeseredéséhez, a bosszú hangulatának kialakulásához. Ilyen előzmények árnyékában ke­rül sor az ippi atrocitásokra és nagyszámú ártatlan ember halálára.
(folytatjuk)

Hozzászólások
Szavazás
Készül-e ön nyaralni idén?







eredmények
szavazatok száma 656
szavazógép
2013-09-21: Kiscimbora - :

Benedek Elek: A szomorú királykisasszony

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép lánya, aki soha el nem moso­lyodott, mindig szomorú volt, senki se tudta megnevettetni.
2013-09-21: Múltidéző - Bordi Zsigmond Lóránd:

Az erősdi Csókás-vár

A megye délnyugati csücskében fekvő Erősd elsősorban a fölötte keletre emelkedő Tyiszk-hegyi, festett kerámiás rézkori őstelepről ismert. Kevesen tudják, hogy a falu területén egykor egy másik, nem kevésbé izgalmas középkori objektum is emelkedett, a Csókás-vár, amely viszonylagos kutatottsága ellenére továbbra is rejtegeti titkait.