Bicskei Zsuzsa meglepően eredeti módját választotta a százéves Weöres Sándor köszöntésének. Nem a huszadik század egyik legnagyobb magyar költője verseiből válogatott, hanem Az Út könyvét adta elő dacosan, vonzóan, felejthetetlenül.
A Tao te King első felét, Lao-ce szilánkokra tördelt, döbbenetes vallomását az előttünk, minden ember előtt álló útról. S a választásról. Weöres nem tudott kínaiul, Tőkei Ferenc professzor prózafordításából dolgozott, de az egymást önfeledten folytató harminchét vers mégis szuverén mű, a kínai bölcs vallomásait igazi versekké formálja. Méghozzá egyetlen villogó, megejtő, érzelmes, kissé távolságtartóan ironikus, de helyenként mégis átforrósodó ars poeticává. Most nyilván csak ideírjuk, nincs alkalom, hely bizonyítani, de a Lao-ce verseiből kirajzolódó létszemlélet mélyen, a kezdetektől a végéig áthatja Weöres Sándor tüneményes, játékos, groteszk és metafizikus költészetét, kaleidoszkópszerűen villódzó, mindig más és más arcát mutató saját verseit. A versekben Próteusz alakoskodik. Itt a bölcs vall az előttünk álló útról, vázolva az elkerülhetetlen választások kockázatait. Bicskei Zsuzsa csaknem díszletek nélkül adja elő az egymást folytató verseket.
A minimálisra redukált, de pontosan kidolgozott testbeszéd kiemeli törékenységét, védtelenségét, amely megrendítően hitelesíti a talányos vallomásokat. A pódium hátterében két gömbszerű metszet vagy rajz (?) látható, mintha az égbolt térképei lennének, vörös, lila, bordó, kék foltok villódznak, mint a csillagok, a művésznő egy törékeny pávatollal meg-megérinti őket, s közben folytatódik a vallomás, kissé érzelmesen, kissé szkeptikusan vall a kínai bölcs a világról, hiszen „Az ég és föld nem emberi: / néki a dolgok, mint szalma-kutyák. / A bölcs ember sem emberi: / néki a lények, mint szalmakutyák. / Az ég és föld közötti tér, / akár a fújtató, / üres és nem szakad be, / mozog és egyre több száll belőle: / kell rá szó, ezernyi, / jobb némán befelé figyelni.” Bicskei Zsuzsa azonosulása a bölccsel előttünk teljesedik ki, hiszen „Az út örök, és tétlen, / mégis mindent végbevisz észrevétlen”, s megvalósulhat „az ég alatti rend teljessége”. Az Út könyve itt ér véget, s következik a világát magába olvasztó, felismeréseit tovább villogtató, második Lao-ce-könyv, Az erény. De ez már egy másik történet.
