Színházi tükörEljátszani az eljátszhatatlant

2013. december 7., szombat, Magazin

Lehetetlen vállalkozás egy aprócska rovatban bemutatni Mátray László színművészt, ezért csupán legújabb szerepéről, a Hamletről faggattuk.

  • Fotó: Kiss Zoltán
    Fotó: Kiss Zoltán

– Mit jelent számodra Hamlet szerepe?
– Hamlet a drámairodalom vagy akár a világirodalom zsenije. Próbálom úgy kezelni magamban, mint egy újabb feladatot, mint a soron következő szerepet, de közben érzem, hogy méltán tartják a legnagyobb színészi kihívásnak. Minden színész álma, de nagy felelősség és teher. Én is bajban vagyok miatta, annak ellenére, hogy a nyáron már játszottuk az előadást Gyulán, a Gyulai Várszínház ötvenedik, jubileumi évadán. Nyilván sok minden átalakul az eredeti változathoz képest, próbáljuk erősebbé, igazabbá tenni, sok változtatnivaló adódik abból is, hogy Gyulán szabadtéren játszottuk, amihez képest a szentgyörgyi színház nagyterme sokkal intimebb kapcsolatot felételez a közönséggel. A zárt tér lehetőséget ad mélyebbre szántani. Nagyon igyekszem odafigyelni, hogy mit kér Bocsárdi, melyek azok a színek, amelyek rájönnek az eredeti koncepcióra, amelyek új lehetőségeket kínálnak az értelmezés számára, amelyek jobban kiaknázhatják ezt a hihetetlenül gazdag, zseniálisan megírt darabot.
– Vajon miért tartják ezt a fiatalembert ilyen rendkívüli személyiségnek? Hogy sikerülhetett Shakespeare-nek úgy megrajzolnia, hogy mindenkit lenyűgözzön, aki kapcsolatba kerül vele, hogy évszázadok óta megőrizze vezető helyét a drámairodalom csúcsán? Milyen állapotban írhatta, mi lehetett a lelkében, amikor Hamlet megszületett? Milyen lehetett a világ, amelyben élt?
– Hamlet viselkedésének nagyon sok belső mozgatórugója van, és mindezek felfokozott formában jellemzőek rá. Óriási bölcsesség rejtőzik benne, óriási igazságérzet, óriási empátia a világgal szemben, óriási düh azért, hogy a világ nem működik jól, óriási vágy arra, hogy jól működjön... És nemcsak vágy, hanem felelősségérzet, hogy neki kell helyreállítania a világ rendjét: „Ki­zökkent az idő; – ó, kárhozat! / Hogy én születtem helyretolni azt.” (Arany János fordítása) Egy ember próbálkozása szembeszállni mindennel, ami rút, ami visszás. Krisztusi történet tulajdonképpen, azzal a különbséggel, hogy Hamlet csak bűnök által tudja „megváltani” a világot. Nem azért, mert ő rossz, hanem mert neki csak ez a két választási lehetőség jutott: vagy elfogadja az őt körülvevő aljas világot, vagy gyilkosság árán jobbá teszi azt. Bízik abban, hogy a világ jobbá tehető, de tudja, hogy számára lehetetlen jól végrehajtani ezt a feladatot. Mert tudja, hogy olyan bűnt kell elkövetnie, amire nincs bocsánat. Ez Hamlet igazi tragédiája, ezért fogalmazódik meg benne a „lenni vagy nem lenni” gondolata.
Ezek persze nem kimondott dolgok a darabban, az előadásban sem próbáljuk egyértelműen megfogalmazni. Arra is figyelnünk kell, hogy ne ragadjunk le egy bizonyos értelmezésnél. Hamlet több, mint lázadó fiatalember, Shakespeare életbölcsessége sugárzik a személyiségéből. Szenvedély, lelkesedés, lemondás, remény, melankólia, letargia, és Hamlet lelkének sok más rezdülése is benne kell hogy legyen az előadásban. És ez még mindig nem minden. Törekedhetem arra, hogy minden mozdulatom jelen idejű legyen, hogy elérjem azt a penge-állapotot, amikor a legapróbb gesztusom, a levegővételem is jelentőséget nyer, de ettől még nem biztos, hogy megjelenik Hamlet...
Igazán jól csak egyszer lehetne eljátszani Hamletet, de akkor az előadás végén meg kellene halni, ahogy meg van írva. Mert ez a feladat: eljutni a megsemmisülésig a törekvésben, hogy szembenézünk mindazzal, ami mellett mindig elmegyünk, amit mindig elfojtunk magunkban. Vajon hányan mernénk bevállalni, hogy akár életünk árán is szembemenjünk a világban vagy szűkebb környezetünkben tapasztalt igazságtalanságokkal? A mocskos üzletekkel, amelyeket nap mint nap látunk, amelyekről tudjuk, hogy csupán a pénzről szólnak, nem az emberről, az életről, a természet rendjéről. Valahogy mindig elfogadjuk azt a gyáva igazságot, hogy jó így nekünk, mert lehetne rosszabb is...
Van ez a mítosz, ez a bizonyos huszonhetes klub, a huszonhetedik életévükben meghalt sztárok képzeletbeli társasága. Ők mindannyian üstökösök voltak, rövid életük alatt fölperzseltek mindent maguk körül. Megjelentek, világítottak, mindenki felfigyelt rájuk, és hirtelen kialudtak. Ez Hamlet lényege: a zsenialitása. Megpróbálhatja eljátszani az ember, de eljátszhatatlan. Csak a vágy marad, hogy hozzá hasonlóak legyünk: férfiasak, nőiesek, játékos gyermekek, bölcs öregek. Hogy megéljük az életet és a halált, hogy elhagyjuk Istent, és közben maximálisan szeressük őt. Az egész emberi lét lényege benne van ebben a történetben, a kvintesszencia. Ennyit Shakespeare-ről.
Valami ilyesmit jelent számomra Hamlet szerepe. Csodát kellene művelni, és utána abbahagyni a színészetet, mert többé már nem lenne tétje semmilyen kihívásnak.

Kérdezett: NAGY B. SÁNDOR

A Színházi tükör támogatója a Salvia patika

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mi lenne a helyes medve-ügyben?






eredmények
szavazatok száma 707
szavazógép
2013-12-07: Sport - :

Mikulás Kupa (Autósport)

A sepsiszentgyörgyi Auto Crono Klub december 8-án, vasárnap ren­dezi meg az esztendő utolsó autós ügyességi versenyét, a hagyományos Mikulás Kupát.
2013-12-07: Magazin - Szekeres Attila:

Barlabássy Lénárd és kora (Könyvbemutató és előadás)

Érdekesnek ígérkező könyvbemutató színhelye lesz a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség tanácsterme ma este 7 órakor.* Igen érdekes, művészetpártoló reneszánsz személyiséggel ismerkedhet meg az érdeklődő közönség.