Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Traian Băsescu évfolyamtársa voltSzékely a tengeren

2013. december 31., kedd, Életutak

A sepsiszentgyörgyi fiú mesekönyvek, majd ifjúsági regények hatására székely ember számára rendhagyó pályát választott: tengerésznek tanult. Nem egyszerű matróz vált belőle, hajóraj-navigátorként dolgozott. Érdekesség, hogy a jelenlegi államfő, Traian Băsescu évfolyamtársaként végzett, s rövid ideig egy hajón is dolgoztak. A ma már nyugdíjas, szülővárosában élő Veres Ernő megkeresésünkre mesélt életéről, s vállalja, ha valaki ezt a pályát választja, segítségére lesz.
 

  • A könyv, amely megihlette
    A könyv, amely megihlette
  • Veres Ernő. A szerző felvétele
    Veres Ernő. A szerző felvétele

Óperencián innen
– 1952. május 20-án születtem Sepsi­szentgyörgyön a Vojkán utca 29. szám alatt. Édesapám csíkszentsimoni származású szabómester, édesanyám helybeli varrónő, Bu­da­pesten szerezte a mesterlevelet. Szüleim elég korán elváltak, így édesanyám nevelt. Itt jártam iskolába, az elemit a Kőrösi Csoma Sándor utcában az akkori 3-as iskolában Dani Emma tanítónő keze alatt, az általános és középiskolát a Székely Mikó Kollégiumban végeztem, Kórodi Ilona, azután József Álmos volt osztályfőnököm. A pályaválasztás nem hirtelen döntés eredménye, fokozatosan érlelődött bennem. Apró benyomások értek gyermekkoromban, s utána is pár évig. Még olvasni sem tudtam, s megragadott egy meséskönyv, Lengyel Balázs: Óperencián innen – Óperencián túl című könyve, melynek szép grafikai kivitelezésű borítója, azon hajó, árboc, kifeszített trapézvitorla – még most is emlékszem rá –,  nagyon tetszett. A kép valószínűleg a tudatalattiban elraktározódott, mert sokszor visszaköszönt. Amint megtanultam olvasni, következtek a Thor Heyerdahl-művek, a Verne-könyvek, előszeretettel olvastam felfedezésekről, hajózásról. A családban mindenki felnézett egy tengerészre: édesanyám nagybátyja, Imre Sándor az Osztrák–Magyar Monarchia tengerészetében, a dunai folyam­őrségnél szolgált. A katonai szolgálat után visszamaradt, monitorokon dolgozott. Mindig várták, hogy Sándor bácsi érkezik, őriztek róla egy fényképet, mint családi ereklyét, amit én is sokat nézegettem, és nagyon tetszett: a nagybácsi matrózruhában feszített.


Pilóta vagy tengerész
– Az iskolában a reáltudományok vonzottak, már tizedik osztályban felvetődött a pálya­választás kérdése. Előbukkantak a korábbi tengerészeti benyomások, aztán tizenegyedik osztály végén dönteni kellett. A hadügyminisztérium égisze alatt működött a Mircea cel Bătrân tengerészeti egyetem Konstancán. Iratcsomót állítottam össze, még a tizenkettedik osztály elvégzése előtt fel kellett küldeni a dossziét Bukarestbe. Kiderült, ebből az övezetből nem fogadtak jelentkezőket a tengerészeti főiskolára. Az iratcsomóm megvolt, gondoltam, ne vesszen kárba. A pilóta-szakma is forgott a fejemben. Elvégeztem az orvosi vizsgálatokat, aki ezen átment, az va­lószínűleg be is jutott. Az iskola parancsnoka jó pszichológus is lehetett, elbeszélgetett mind a nyolcunkkal, akik átmentünk a vizsgán, és akit nem látott elég lelkesnek, eltanácsolta. Elmondtam őszintén, a tengerészet vonz igazán. Elta­nácsolt. Maradt volna a bukaresti katonai műszaki akadémia, amely mérnököket képzett, de a tengerészet lehetősége nem hagyott nyugodni, szándékomban állt, hogy saját szakállra jelentkezem. Elmentem Bukarestbe, kértem, az iratcsomót irányítsák át Konstancára, s közvetlenül jelentkeztem. 1972-ben a felvételin matematikából és fizi­kából kellett vizsgázni. A lap aljára odaírtam, vegyék figyelembe, hogy magyarul végeztem a középiskolát, s ha nem megfelelő egy-egy kifejezés, tekintsenek el attól. A szóbeli vizsgán a bizottság egyik tagja, Cristescu rám förmedt, kinek jeleztem ezáltal? Végül csak felvettek.


Navigátor
– Az első év kemény volt a szaknyelv miatt. Lelkesen tanultam, a szaktantárgyakat szerettem: navigáció, távközlés, rádiótechnika, elméleti mechanika, tengerészettan. Nagyon felkészült tanáraim voltak. El­maradhatatlan anyag volt a pártszervezés, a gazdaságtan, de ezt senki nem vette komolyan. A tengerészeti egyetem négyéves oktatást és egy év gyakorlati képzést jelentett. A navigáció karon a haditengerészeti szakon végeztem mint elektromos navigációs berendezések szakértője. Utána még parancsnoki vizsgát is letettem negyed- és harmadosztályú hajókra. Összesen tizenkét évet hajóztam a haditengerészetnél. Kapi­tányi rangig vittem, de a rangnál fontosabb a beosztás: egy hajóraj  (egy raj hat hajót tartalmaz) navigációs szakértője voltam. Haditengerészet lévén, nem jártuk Amerikát, Japánt, de azért hajóztunk. Nem maradtunk távol hosszú időszakokra, mint például a szállításnál, ahol egy keleti út kilenc hónapot is felvett, egy-két hónapot, esetleg hármat töltöttünk, leggyakrabban Alexandria, Bej­rút, Famagusta, Szevasz­topol, Odessza, Pireusz, La Valetta kikötőjében. Angliá­ból, Olaszországból, az Egye­sült Államokból, eszmecserére érkeztek látogatóink évente kétszer-háromszor. Él­ményt jelentett a műszaki újdonságokat megnézni. Állandó gyakorlatozással és felkészüléssel telt a munka. Különböző tevékenységeket folytattunk, mint például oceanográfia, búvárokkal végzett mérés. Egy különleges rendeltetésű hajó, a Grigore Antipa mélységi méréseket végzett. Járt itt a híres Jacques Yves Cousteau kapitány is, de személyesen nem találkoztam vele. Különböző hadi „játékokban” vettünk részt, mint például a karavánkíséret. Olajszállító vagy kereskedelmi hajókat kísértünk, közben tengeralattjárót kerestünk, a légvédelmet biztosítottuk. A hajózási kinematika, a helyfoglalás vektorelméleten alapul. A hidrográfiai programokban szakembereket kellett kivinni kutatni, tengeri biológusokat, meteorológusokat. Ők mértek, mi biztosítottuk a szállítást. Állandó feladatom volt a navigációs berendezésekre korrekciókat számítani. A mérési adatok nem voltak tökéletesek, hibaelmélet alapján pontosítani kellett az eredményeket. A szárazföldön jól meghatározott három pontban egy-egy adó-vevő állomás működött, mikrohullámú jeleket bocsátottak ki. Ezeket speciális adó-vevő állomásokkal lehetett fogni a hajón. Egyszerre sugároztak, de a vevő nem egyszerre vette a jeleket, megkülönböztette az idő- vagy fáziskülönbséget. Hiperbolákat határozott meg, melyeket a térképre fel kellett vezetni. Ez a hiperbolikus navigációs rendszer. Később bejött a szatellites. Ez a szakma szebbik oldala, meg­határozni a hajó helyzetét. Rengeteg bürokráciával papírmunkával járt, de ezen is túl kellett lenni. A tengerészet legszebb része a navigálás, és én ezzel foglalkoztam. Az asztronómia is érdekelt. Nagy élmény, egyik legszebb, amikor a tenger csendes, mint tálban a víz, s az ég csillagos –  felejthetetlen pillanatok.


Magyarok a tengerészetnél
– Nem én voltam egyedüli magyar: az első hajóparancsnokom a tusnádfürdői születésű Balázs Sándor; vagy a főiskolai évfolyam­társam, Joó Ferenc a halászat szakon, ő Beth­lenből származott, jelenleg Magyaror­szá­gon él. Egy évvel nagyobb Mag András Szé­kelyudvarhelyről. A tanárok között Szente László és Tóth András, akik hajózási kinematika feladatgyűjteményt adtak ki közösen. Egy Bartalis nevezetű tanár nemzetközi hajózási jogot adott elő. Távközlést és kommunikációt a székelyudvarhelyi Szatmári Zoltán tanított. Háromszékről is akadtak tengerészek. A torjai Simon Ferenc búvárkodásra szakosodott, halászhajókon dolgozott. Idő­sebb volt Gáspár Attila gépész, egészség­ügyi okokból távozott. Sokat járta Brazíliát. Meg kell említenem még, hogy 1943-ban nyolc hónapon át a tengerészeti főiskola rektora Gergely Árpád hajóskapitány volt. Pro­fesszoraim között sokra ma is felnézek. Kiemelkedik közülük Constantin Costă­chescu, egy régi vágású tanár, aki a második világháború előtt matematikáról szakosodott a tengerészetre. Ő hajtotta végre az első látványos háborús akciót a román királyi flotta egyik tengeralattjárójával. Egy orosz tankhajó alá settenkedett, s úgy jutott be a lezárt szevasztopoli kikötőbe. Ott megtorpedózott két szovjet rombolót, aztán a zűrzavarban meglépett. Amikor kiderült, hogy ő a tettes, keresték a szovjetek, de a románok becsületére váljék, olyankor a parancsnok mindig a világ másik végén hajózott. Később térmértant oktatott az egyetemen.


Băsescuval egy fedélzeten
– Traian Băsescu évfolyamtársam volt a na­vigáció fakultáson, de ő a szállítás szakra járt. Volt háttere, édesapja katonai egységparancsnok, korábban a főiskolán Vasile Milea padtársa. Băsescura jófejű, értelmes fiúként emlékszem, csillogó intelligenciával, vágott az esze, jól felkészült, le a kalappal. Minden­ből a lényeget szűrte le, s meg is jegyezte, évfolyamelső volt. Jól haladt a ranglétrán is, 36 éves korára hajóparancsnok lett. Egy hónapot dolgoztam vele egy hajón. Hajó­parancsnoki karrierjének 1987-ben véget vetett, s mint a román tengerészet képviselője Anversbe/Ant­werpenbe került. A külképviseletnél dolgoztak a hivatalosan elfogadott kémek. Az 1989-es változás után, nem tudom, milyen úton-módon, a politikai első vonalba került, kapaszkodott felfelé a ranglétrán. Az elején híve voltam, meg voltam győződve arról, hogy rendet teremt az országban, mint ahogyan hajóskapitányként rendet tartott a hajón. Sajnos, nem így történt. A politika fogaskerekei felőrölték. A fennmaradáshoz szükség volt rafinériára, cselszövésre, s ez kihatott rá. Könnyű Katit táncba vinni, ha ő is akarja  – szól a mondás, s úgy látszik, hajlama van a politikai jellemtelenségre. Magatartása sokszor nem államelnökhöz méltó. Őt a politika elrontotta.


Óperencián túl
– 1988-ban a család egyik tagja Nyugaton maradt, s akkor bevonták az engedélyemet, nem hagyhattam el a román felségvizeket, áthelyeztek vontatóhajóra segédtisztként. Addig a haditengerészetnél dolgoztam, és ez nem felelt meg nekem. Folyt a csempészés, a legénység nyolcvan százaléka besúgó – nem nekem való környezet. Három hónap után, 1988 decemberében hazajöttem. Egyik egye­temi csoporttársam, osztályvezető a gépipari minisztériumban, ajánlólevelet adott a sepsiszentgyörgyi gépgyárba. Részleg­ve­zetőnek felvettek volna, de összefutottam egy másik ismerőssel, egy jogtanácsossal, aki ajánlotta a talajjavító vállalatot, ahol a megyei szi­vattyú­házak felügyeletére kerestek munkatársat. 2005-ig ott dolgoztam mérnökként. 1996-ban leszakadt egy rész, 2003-ban szétvált a maradék. Egyik részleg vezetője lettem, de akkor már négy megye vállalatait összevonták, s az Bukaresthez tartozott. Össze­vesztem a bukaresti senkiházi főnök­kel, s önszántamból otthagytam a céget, kihasználva az éppen adódó kedvezményt, hogy a munkanélküli-segély mellett egy évig átlagfizetést is adtak. Aztán a sepiszentgyörgyi Elco Kft.-nél dolgoztam még hat évet. Tavaly júniustól nyugdíjas vagyok, de részidővel még bedolgozom.
A tengerészet legszebb része, mint említettem, a navigálás. Amikor változott a politikai rendszer, próbáltam visszamenni. En­gedélyemet fel kellett újítani, kijártam a szükséges kurzusokat, letettem a vizsgákat. Köz­ben Băsescu – szállítási miniszterként – eladta a flottát. A tengerészek külföldi hajózási vállatoknál helyezkedtek el, másod-, harmadrangú munkaerőként kezelték őket. Sokakat hajóstul letartóztattak külföldi ki­kötőkben, mert a hajónak nem volt meg­felelő engedélye. A hajótőkések, főleg görögök, libériaiak, csak a nyereséget akarták kihozni, nem költöttek fej­lesztésre, s a vesztegzárban levő hajókat sem váltották ki, a fizetést hónapokon át nem folyósították. Romlott a helyzet, a tengerész­nek meg kellett keresnie a munkahelyét. Ha lejárt a hajóút, kereshette a következőt. Megfelelő állandó munkahelyet találni nehéz. Jónak is kell lenni, de szerencsésnek is.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 579
szavazógép
2013-12-31: Közélet - Farkas Réka:

Az autonómiaharc éve

Politikai eseményekben igen gazdag esztendő áll az erdélyi magyarság mögött, választások ugyan nem voltak, de végigkísérték évünket a zászlóháborúk, lecsapni készülő bárdként lebegett fejünk fölött az ország közigazgatási átszervezése, s talán éppen ezeknek is köszönhetően új erőre kapott az autonómiaküzdelem, amely egyfajta összefogást hozott, de a három magyar pártnak mégsem si­került együttműködést kialakítania.
2013-12-31: Irodalom - :

Weöres Sándor: A képzelt város

Ím egy képzelt város, mely alig különbözik másban a valóditól, mint hogy a térképen hiába keresnénk. Harmincmillió lelket számlál, mégsem zsúfolt, mert sokfelé tagolják a hegyek-völgyek s a közepén áthömpölygő, tószerűen széles folyam. Ha jól meggondoljuk, a félelem teremtette, s ennyi­ben nyilvánvalóan rosszabb, mint a földrajzban számon tartott testvérei – s annyiban is, hogy sokkal bizonytalanabb: hiszen, ha valamely zegzugát nem alkottuk meg elég élesen, vajon visszatalálunk-e belé valaha?