Naponta elmondjuk, hogy „együvé tartozunk”, lassan-lassan szállóigénk lesz e két szó... De akarva-akaratlan is felvetődik a kérdés: a sport terén is? Mit tettünk együvé tartozásunk bizonyításáért a sportéletben? Mit?...
Jól emlékszem, 1993 áprilisában Dunaújvárosban Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke védnöksége alatt, Lipták Gyula, a Barátság Iskola igazgatója szervezésében sor került a Magyar Gyermekek Fedett Pályás Atlétikai Világtalálkozójára. E találkozó programfüzetéből idézek: „Tíz éve, amikor még remény sem volt arra, hogy valaha a világon bárhol élő magyarok szabadon találkozhassanak, elhatároztuk: legalább a gyermekeket évenként megpróbáljuk egy fedett pályás atlétikai verseny keretében találkozóra hívni. (…) Eredeti szándékunk, hogy a világ minden részéről érkezzenek hozzánk diákok, most, a 10. évben válhatott reálissá. A résztvevők: Erdélyből sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, Csíkszereda, Csíkszentdomokos; Szlovákiából Dunaszerdahely, Buzita; Kárpátaljáról Nagydobrony, Beregszász, Técső; Burgerlandból Oberwart, Magyarok Kulturális Egyesülete; Németországból Castl bei Amberg magyar gimnáziuma; Horvátországból Eszék; Kis-Jugoszláviából Kanizsa, Moravica; Magyarországról Kunadócs, Algyő, Kiskunlacháza, Veszprém. Békés, Adony, Paks és Dunaújváros egy-egy általános iskolája. Összesen 20 csapat, 360 gyermek és kísérő.”
Egy évvel később, egészen pontosan 1994. augusztus 19–20–21-én Szekeres Tamás, a Magyarok Világjátéka Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kuncze Gábor belügyminiszter fővédnöksége alatt megrendezte Tatán (a tatai edzőtáborban) több mint 300 résztvevővel a Magyarok Világjátékát, amelynek programjában szerepelt az asztalitenisz, az atlétika, a kerékpározás, a kispályás labdarúgás és a tenisz. A nagyszabású rendezvényre érkeztek erdélyi (baróti, sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai), felvidéki, délvidéki, ausztriai, kanadai, németországi sportolók. Három napon át a jókedv, a mosoly lengte be a tatai edzőtábort. Utána szétszéledt a mezőny a szélrózsa minden irányába, úgy, mint amikor a történelem dühödt szele először sepert végig Pannónián... Csodálatos három napot hagytunk magunk mögött, de elhoztuk magunkkal egy lelkes szervező, Szekeres Tamás és csapata, a több mint háromszáz résztvevő egymásra találásának boldogságát, örömét, reményét tükröző képsorát. És hoztuk azt a hitet, melyet Szekeres Tamás csiholt fáradtságot nem ismerve hónapokon át, míg végre lángra gyújthatta, hogy örökké égjen, világítson és ne aludjon ki soha, a sportban is együvé tartozunk gondolatát.
És akkor jött 1998. augusztus 17–19. és a Külhoni Magyar Sportcsillagok I. Világtalálkozója a Magyarok Világszövetsége, a Magyar Olimpiai Bizottság és a budapesti atlétikai Európa-bajnokság szervezőbizottságának közös rendezésében. „Össze kell hívnunk mindazokat a sportolókat – írta Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke –, akik más országok színeiben értek el kiemelkedő eredményeket, akik mindvégig vállalták magyarságukat, és akik elfogadják a Magyarok Világszövetségének meghívását, közösséget vállalva mindazokkal, akiket e szövetség képvisel. Nem elvitatni akarjuk őket és eredményeiket azoktól az országoktól, amelyeket sportolóként képviseltek, hanem kitüntetni, amiért bajnoki érmekkel és egész életükkel a magyarság hírnevét is öregbítették.” 158 sportoló szerepelt a névsorban – köztük, Szabó Katalin, Kicsid Gábor, Derzsi Ede, Balázs Jolán, Hunyady Emese, Bölöni László, Bugár Imre, Beca József, Orbán Olga, Jencsik Katalin, Gyulai Ilona... –, 19 edző, 4 újságíró, 3 tévériporter.
Három figyelemre méltó rendezvény, mely igyekezett összehozni az anyaország kebléről elszakadt magyarokat. Mindhárom lassan-lassan a feledés homályába vész, miközben zengjük a szállóigét: „együvé tartozás”.Tudjuk, nem felejtettük el a kisebb horderejű Kárpát Kupa rendezvényeket, diáktalálkozókat sem... De ezek eltörpülnek a három nagy sportrendezvény mellett, és vannak, amelyek pályát is tévesztettek, vagyis nem a részvételre helyezték a fő hangsúlyt, hanem a torna mindenároni megnyerésére, a kupa megszerzésére. Szomorú, magyarságunkat megszégyenítő emlékünk van e téren... Ilyenekből nem kérünk.
Hol vagytok, magyarok? Mikor rendeztek már újra politikai „széna-szalmát” félretevő és csak a sportra, a sport nemes hivatására összpontosító, a világ magyarságát összehozó, sportszerű versenyeket? Mert ezeket hiányoljuk, ezekre vágyunk! (nagymohai)