Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

16.Vándorszékely hazatalál – Egy ragaszkodás története

2014. január 8., szerda, Életutak

1985-ben egyetlen év alatt két fiúcskával, Attilával és Csabával gyarapodik az újdonsült család. Boldizsár Béla érzi, változtatni kellene a lakás- és munkakörülményein, hogy felesége kiesett pénzjövedelmét pótolhassák, és az egyre szaporodó család tovább tudjon lépni.

  • Egy régi karácsony a nyolcvanas évekből
    Egy régi karácsony a nyolcvanas évekből

Meddig, Béla?
– Kézdivásárhelyen akkor egy nagyon kicsi, mindössze 32 négyzetméteres lakásban éltünk, s gondoltam, biztosan méltányolni fogják, ha már négyen leszünk, próbáltam is ráhatni az akkori párttitkárokra és a polgármesterre, mindenkire, hogy nagyobb lakást utaljanak ki nekünk. A családomat a csavargyári béremből tartottam el. December 28-án született meg a második fiunk, s én 23-án, karácsony előtt versenyvizsgán vettem részt, hogy az IGO-hoz (városi közüzemek) bekerüljek. Karbantartó lakatost és esztergályost kerestek. Nekem a csavargyárban ugyan nagyon jó munkám volt, nem is lett volna semmi baj vele, de az IGO-nál nem kellett három váltásba járni, sokkal tisztább volt a környezet, és egy esztergagépen vagy legtöbb kettőn kellett dolgozni. Mivel lakatos is voltam, mindkét oklevelemet figyelembe vették, és a több jelentkező közül végül mellettem döntöttek. Nekünk ilyen kell, mondták. Érettségiztem is, ugye, és jó szakembernek számítottam. Ott már többet tudtam a családomra figyelni, és a lakáshoz is könnyebben hozzájutottam. Négyszobást kaptam, de milyen az önző magatartású ember? – elnyalták. Mikor már kiutalták a lakást nekem, egy magasabb tisztviselő, nevét nem érdemes említeni, az utolsó percen beköltözött, és minekünk egy háromszobás maradt. Tiszta új, nagyon kényelmes lakás egyébként. Be is költöztünk, amikor 1988-ban, két év szünet után megjött Levente fiunk, mert három gyerekkel már nagyobb lakás járt. Rá egy évre született Zoltán és végül 1990-ben az ötödik, a kislány, Bettike. Húztak is a munkatársak: ugye, Béla, addig csinálod, amíg leány is lesz. Hát úgy is történt. Szerettem volna, hogy a nagyleányom is velünk legyen, s meséltem már, hogyan sikerült később őt is magunkhoz vennünk.

Egy családanya
Feleségem az első szülés után kimaradt a munkából, teljesen a háztartásnak és a gyermeknevelésnek szentelhette magát. Hála a jóistennek, úgy forgattam, hogy neki azóta munkába nem kellett állnia. Nekem nagy örömöm telt abban, ha otthon tisztaság, meleg étel fogadott mindig, a gyermekeket rendesen neveltük. Amit a bányászleánytól nem kaptam meg – szerinte ugye a legjobb levesétel a tea és az egyetlen kemény étel a karéj zsíros kenyér. Ennyit értett a főzéshez. De a második feleségem mint falusi leány kitanulta otthon a háztartást, ő maga pedig végig a család összetartó erejének számított. Egészségével sem volt gond, hál’ istennek. Egyszer ijesztett meg. Hányban is történt? Elég az hozzá, méhen kívüli terhesség lépett fel. Bement délelőtt az orvoshoz, az mondta neki, magának normális a terhessége, jön a hatodik baba. Hazajött, de nem tudott megnyugodni, akkor már két napja mind nyavalygott, hogy nagyon szúr a hasa alja, s valami nincsen rendben. A doktor hogy nézte meg, nem tudom, de ami akkor éjjel lejátszódott a családban, azt senkinek nem kívánom. Hazajött, és délután nagy görcsei támadtak. Mondtam: vajon nem elvetélni akarsz-e, fiam? El akar menni a gyermek? A sok idegesség, biztosan. Vagy nem csináltál-e valamit? Nem, őneki most másképpen fáj, nem úgy, mint a többi terhesség alatt! Hát menjünk el a doktorhoz. Ő nem megy, mert már megnézték ma, s azt mondták, nincsen különösebb gond. Igen ám, de este tízkor elkezdett nagyon vérezni. Betettem a kocsiba, s bevittem a sürgősségre. A szakorvos, aki megállapíthatta volna, mi a baja, nem volt benn, a többiek nézték, hogy már alig kap levegőt. Említettem, a szívével volt baj. Hozzam azonnal be a papírokat, nézzék meg, mi áll bennük. Haza­szaladtam a kocsival, de mire visszaértem, már betették a mentőbe, és átszállították a központba, a régi kórházból az újba, rájöttek, hogy valami nőgyógyászati ügy lehet, s ott tudnak műteni, ha muszáj. De még akkor sem mondták meg nekem, hogy műteni kell. Én kintről, a Csernátoni útról azt hiszem, százötvennel hajtottam be este tizenegykor a központba megint, a körforgalomban is szembe a többi kocsival, nem érdekelt, csak hogy hamarabb odaérjek, és megálltam a szülészet előtt. Beszaladtam. A papírokat odaadtam. Akkor mondják, már elindultak felfelé, viszik a műtőbe. Hát belépek, és a feleségem egy szentkatolnai fiatalember ölében, mert arra sem volt idő, hogy hordágyra fektessék. Kivettem az öléből, úgy rohantam fel vele a műtőbe, és letettem az asztalra. Utánam a milicisták, kiabáltak! Mondtam, hagyjanak békén! Inkább men­jenek haza a lakásomra, s ügyeljenek az öt gyermekre, mert né, mi történt az asszonynyal, nagy a baj! De ők, hogy én tilosba hajtottam, szembementem a forgalommal. Na, akkor holnap reggel bemegyek a  rendőrségre, itt a személyazonosságim, vigyék, nem érdekel, most hagyjanak békén! El­vették és elmentek. De lenn megkérdezték, csakugyan mi a baja feleségemnek, s megvárták, amíg a műtét véget ért. Méhen kívüli terhesség volt, amit nem vettek észre, és szinte az életébe került. Három óra körülig operálták, bejött mindenki, altatóorvos, főorvos, mindenkit bezergettek éjfélkor, és nagyon sokáig tartott, amíg elállították a vérzést. Mikor kijöttem, és akarok elmenni, hát odalépnek a milicisták, visszaadják az irataimat, s mondják, ilyet többet ne tegyek. Mondom, ilyen esetben nézzék el, életről volt szó. Ritka eset az életemben, mikor ilyen normálisan megértettek, mint akkor a rendőrök, a legnagyobb veszélyben. Egy­szer még megtörtént, a harmadik gyermek születése előtt, néztük a tévét, s hirtelen bejelenti: most fog szülni. Mondom: egy kicsit még tartsad, fiam, olyan jó film megy a tévében. De nézd, már nem lehet. Két komám is asszisztens volt, átszaladtam ahhoz, aki a szomszéd lépcsőházban lakott. Át is jött, s azt mondja: Béla, ne hülyéskedj, nézd, már jő a gyermek!  Bevittük, és percek alatt meglett a harmadik fiunk.

Blokkélet
A háromszobásban nagyon jól sikerült berendezkedni, mert a tömbház mögé garázst építettem, s a garázs alá akkora pincét, hogy két vagon pityóka abba belefért, olyan mélyre lementem. Itthon, falun vizesebb a talaj, nem lehet igazán jól tárolni, s gondoltam, ott majd eláll. Megépítettük, kibetonoztuk, sokat dolgoztunk vele. A földszinten laktunk, de magasított földszint volt, félemelet, ahol az alagsort is pincének alakították ki. Én ott is ügyeskedtem, három pincét is lefoglaltam magamnak. S attól függetlenül, mit mondott a néptanács vagy bárki, megépítettem a hiányzó erkélyt is az ablak alá, s ajtót nyitottam rá a konyhából, egy boltívet betéve. Jöttek is, hogy lebontják. Mondom, próbálják csak meg az öt gyermekkel itt nekem bontogatni, mert nem tudom, mi lesz! Lássuk, ki meri lebontani? Egy kicsit kekeckedtek, behívtak többször a néptanácshoz, megfenyegettek, ne teremtsek precedenst, mert így nem szabad, úgy nem szabad. Mondtam a magamét, az senkinek nem árt. De én az erkély alá a háromszáz literes hűtőládát be tudtam tenni!  Szükségem volt rá, már az IGO-nál dolgoztam, s a sok gyermek miatt is muszáj volt nekikezdjek henteskedni.
Kikkel éltem egy fedél alatt? Hát a háromemeletes tömbházban azt hiszem, másodmagammal voltam csak munkás. Lakott ott iskolaigazgató, IFET-főmester, orvos, tanár, erdész és egy milicista, pont fölöttünk, katonatiszt és ügyész sofőrje... Hogy hasznát vettem-e, s hogyan jöttem ki velük? Hát ezt hiányolom én itt, falun, ahova aztán visszaköltöztünk. Abban az időben az a társaság annyira összetartott! Mivel három pincém is volt, s mindenkinek legalább egy, minden délután és este ott lenn dolgoztunk, és a borunkat kezeltük, mert két-három-négyszáz litert készített magának minden szomszédom. A regáti szőlőből, amit pityókáért cseréltünk.

Régi szép összetartás
Az nem igaz, hogy a bor mellett csak veszekedni lehet. Ott olyan jókat lehetett beszélgetni! Férfiakul mi bizony le-leültünk egymással diskurálni. Annyira, hogy az erdész, aki tanárnő feleséggel lakott ott, végül komám lett. Később kitelepedett, és Ma­gyarországon egy egész szektort vezetett.  A nagycsaládos egyesületet is a másik ötgyermekessel csinálgattuk. A hentes barátom – na, ő a másik  munkás – kapcsolatainak hasznát vettem, mert akkor már én is keményebben vágtam. Velük is nagyon jóban voltunk. Ugyanez meglátszott abból is, hogy mikor fölöttünk a román  milicistánál – nem volt baj vele – meggyúlt a bútor, én az esőcsatornán másztam fel az erkélyre, hogy ne kelljen az ajtót betörjük, beütöttem a kicsi ablakot, kinyitottam az erkélyajtót, úgy oltottuk el a tüzet négy vederrel. Ha hagyom, hogy égjen, s kihívjuk a tűzoltókat, engem is eláztattak volna. Felmásztam, mindenki nézte, hogy gomolyog a füst ki. Ezt más nem tette volna meg neki. Az asszony kiszaladt a boltba, s égve hagyta a tüzet a fazék alatt, az kicsapott s a bútorba belekapott. Én felmásztam, az ajtót kinyitottam, s a szomszédokkal – hozták be a vizet – percek alatt eloltottuk a tüzet. Vagy előfordult, a második emeleti erdész a kulcsait elvesztette, s hogy a cserefaajtót ne verjük szét, ugyancsak az erkélyen keresztül másztam be, hogy beeresszem, és a tartalékkulcsait magához vehesse. Mondták is nekem, ha itt kirabolnak egy lakást, tudni fogják, kit gyanúsítsanak, mert úgy mászok, mint egy macska. Mondom, az Istók áldja meg, a végin még rossz hírbe hozom magamat! Na, de ez nem állt fenn, mert ha valaki üdülni ment vagy elutazott, nekem vagy a feleségemnek hagyta a  kulcsát, esetleg szólt, vigyázzunk a lakására, mert ennyi ideig hiányozni fog. Megbíztak bennünk.
Tizenkét éve eljöttünk onnan, s azt csodálom, mennyire megváltoztak a  dolgok. Ma nem járnak az emberek egymáshoz, majdnem azt sem tudják, ki a szomszédjuk. Pedig ugyanők laknak ott, csak elidegenedtek valahogy egymástól, a segítőkészség mintha meggyengült volna mára. Itt, falun is azt hiányolom, a jó kapcsolatokat. Ha ott leültél egy doktorral, nem kellett a kocsmába menni hozzá, s a téma sem ugyanaz, mint egy munkásemberrel, hogy egyéb nincs, csak melyik utcasarkon, melyik kisleány áll, s mit csentél el innen-onnan. Olyan dolgokat hallottam tőlük! Bíró Géza bácsival, a kórházigazgatóval, a szomszéd lépcsőházban lakott, már első nap megismerkedtem. Idősebb, mint én, de azt mondom, örök életre szóló barátságot kötöttünk. Azóta is sokszor kijött ide, falura hozzánk látogatóba. A gyermekeimmel akármilyen gondom akadt, bementem hozzá, azonnal mindent hagyott, és velünk foglalkozott. Ma más a világ, egy kicsit erőltetve megy minden. Túl hivatalossá akarják magukat tenni, akik egy kicsit iskolázottak, és sajnos, eluralkodott az anyagiasság is rajtunk. Nekem azonban, a gyermekeimben a jóisten többet adott, mint egy-egy nagypénzűnek. Na, de jól tudtunk beszélgetni. Egyik orvos házaspárnál születésnapi bulit tartottak, s este tíz órakor lejött értem: Gyere fel, Béla, légy szíves, egy kis hangulat kéne! Úgy elanyátlanodott mindenki, nem tudjuk, mit kezdjünk velük. Felmentem, s tíz perc alatt az egész társaságot felvidítottam a történeteimmel, hallgatták a  jó disznóvágásos sztorikat vagy a rendőrveréses eseteimet. Hangulatot vittem magammal.
(folytatjuk)

Hozzászólások
Szavazás
Kire szavaz a május 26-i EP-választáson?










eredmények
szavazatok száma 632
szavazógép
2014-01-08: Pénz, piac, vállalkozás - :

Hírbörze

Stabil világgazdasági helyzetre számíthatunk
A világot fenyegető legnagyobb kockázatok a 2008-as pénzügyi válság óta gazdasági jellegűek, ez az időszak azonban véget ért – vélekedett hétfőn a Londonban ismertetett, 2014-re szóló átfogó helyzetértékelésben az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport.
2014-01-08: Magazin - :

Krasznahorkai László hatvan éve

Január 5-én ünnepelte hatvanadik születésnapját Krasznahorkai László Kossuth-díjas író, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője. A Gyulán született író az érettségit követően a szegedi, majd a pesti egyetemen hallgatott jogot, s elvégezte az ELTE magyar-népművelés szakát is, diplomamunkáját Márai emigrációs pályájáról írta. 1977 és 1982 között a Gondolat Könyvkiadó dokumentátora volt. 1982-től írásaiból él.