Európai körúton az Osonó

2014. január 15., szerda, Közélet

Nagyszabású európai körúttal indítja az idei évet a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely, a január 16-án este rajtoló öthetes turné előtt azonban ma és holnap még az Osonó Bázison diákoknak játssza az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című darabját.
 

Az eddig több mint 250 alkalommal bemutatott előadást a tervezett külföldi fellépéseket megelőzően e hét végén Nagyváradon és Nagykárolyban is láthatja a közönség, ezt követően indul tulajdonképpen a hat ország húsz városát érintő turné – ismertette tegnap évindító sajtóértekezletén Faza­kas Misi. Az Osonó társulatvezetője elmondta, február 21-ig több mint tízezer kilométert utaznak majd, Ma­gyarországon, Ausztriában, Olasz­ország­ban, Német­országban, Dá­niában és Svédországban összesen 26 fellépést terveznek. Ezúttal olyan helyekre is elmegyünk, ahol eddig még nem jártunk, de cél az is, hogy útba ejtsünk olyan magyar közösségeket, ahol még nem mutatkoztunk be, vagy ahová visszahívtak, akik Európa országaiban élnek, és vágynak ezekre a kulturális, színházi élményekre – fűzte hozzá.
Március második felében egy olasz fesztiválon, No­vellarában is megfordul a színházműhely, közben magyarországi fesztiválokon is részt vesznek, Pécs mellett Kecskeméten és Debre­cenben is fellépéseket terveznek – ezekről részben most egyeztetnek. Fazakas Misi elmondta, a hasonló meghívások a színházműhely számára szakmai szem­pontból igencsak lényegesek, ugyanakkor megtiszteltetés számukra, hogy színházak műsorukra veszik és meghívják előadásukat. En­nek kapcsán közölte, a celldömölki Soltis Lajos Színház tetszését is elnyerte Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásuk, és egy nyertes pályá­zat révén meghívták az Oso­nót, hogy darabját áprilisban Cell­dömöl­kön és környékén is bemutassa.
Az Osonó tevékenységi naptárában májusban egy marokkói fesztivál szerepel, ezzel párhuzamosan pedig több várost érintő, spanyolországi turnéra is készülnek – ennek elő­ké­születei most zajlanak.
A thaiföldi színházzal közös projektjeik folytatását nyárra időzítette a társulat, az előző évben szüle­tett kambodzsai kap­csolat továbbfejlesztését pe­dig koprodukcióban kép­zelik el – vázolta a tár­su­lat­vezető.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 939
szavazógép
2014-01-15: Közélet - Hecser László:

Segít a regisztrációban az EMNP (Erdővidék)

Az EMNP baróti magyar állampolgársági irodája 3200 visszahonosítási ügyirat összeállításában segédkezett, az igénylők közül több mint hétszáz a tágabb értelemben vett Erdővidékről, azaz Apácáról, Ürmösről és Alsó­rá­kosról származik.
2014-01-15: Közélet - :

Pénteken ítélet városzászlóperben

Több hónapos huzavona és halasztás után letárgyalta tegnap Sepsiszentgyörgy zászlóperét a brassói táblabíróság, és péntekre ígérte az ítélet kihirdetését.