RMDSZ-tisztújítás Sepsiszéken

2014. január 20., hétfő, Közélet

Fodor István, Bodok község polgármestere maradt az RMDSZ sepsiszéki szervezetének elnöke, ügyvezetőnek Demeter Ferencet választották vissza. A széki tisztújító ülést a gidófalvi kultúrotthonban tartották, és az 53 küldött egyhangúlag szavazott bizalmat Fodor Istvánnak.

A hozzászólásokból kitetszett, az RMDSZ-es küldöttek rendkívül elégedettek a szervezet működésével. „A kitartó, odaadó munka meghozta gyümölcsét” – fejtette ki a házigazda, Berde József polgármester, de a hatékony működést dicsérte Tamás Sándor megyei elnök is. „Eredményeket értünk el a politikai megmérettetéseken, és a közberuházások terén is számos megvalósításunk van. Akkor lehet eredményt elérni, ha rend és kitartás van. Volt munka, nem kevés, és lesz ezután is” – mondotta. Tamás nyilvánosságra hozta aznapi tárgyalásai eredményét: sikerült megállapodniuk a gidófalvi és a kőröspataki EMNP-s tanácstagokkal, hogy az elkövetkezőkben az RMDSZ polgármestereinek munkáját segítik. Fodor István régi-új elnök az elmúlt időszak sikeres csapatmunkájáról beszélt, ennek folytatását ígérte. „Sok munkánk lesz, de közösen, sok munkával további eredményeket érünk el” – mondotta. (-kas)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bejut-e a Sepsi OSK labdarúgócsapata a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 181
szavazógép
2014-01-20: Közélet - :

Táncban lakozik az élet

Orza Călin Táncában lakozik... című könyvének szokatlan bemutatóját tartották szombaton a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház új stúdiójában. A filmbejátszásokkal tarkított rendezvényen jelen voltak a kötet roma főszereplői is, többek között Dálnokról, Kézdiszentlélekről és az Őrkőről.
 
2014-01-20: Közélet - :

Leugrott a tizedik emeletről

Öngyilkosság miatt riasztották szombaton 13 óra után a rendőrséget, az esetről egy megyeszékhelyi férfi tett bejelentést a 112-es sürgősségi segélyhívó számon.