Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

19.Vándorszékely hazatalál – Egy ragaszkodás története

2014. január 30., csütörtök, Életutak

A kilencvenes években az utcára került a hatgyermekes édesapa, Boldizsár Béla. Balszerencséjéből mégsem lett nagyobb baj, az átmeneti szabályozatlanság szaba­dabb légköre és viszonyai a kezére játszottak ugyanis ennek az ötletes és vállalkozó kedvű embernek, s családját tisztességesen eltarthatta. Sokan megtollasodtak, állítja, ő nem – mégis gazdagabb náluk.
 

  • A gazda otthon is sok állatot tart. Fotó: Ferencz Csaba
    A gazda otthon is sok állatot tart. Fotó: Ferencz Csaba

A milliomos
– Habár most már lassacskán milliomos vagyok magam is, mert ha a gyermekeim életét és összeadott pénzecskéjét nézem, az mindenképp több, mint amije annak van, aki a pénzt hajhászta, de gyermeket nem vállalt. A kilencvenes évek erőst sok változást hoztak Románia életében. Mikor a kommunista időszak kemény törvénybetartó rendszere megdőlt, azt sok ember kihasználta. Én egy ideig a munkahelyemen próbáltam helytállni, de láttam, abból a pénzből nem lehet megélni. Gondoltam, több mindennek nekivágok. Első volt, amit említettem, a disznóvágás. Telente 45–50 disznót is vágtam családoknak Kézdi-szerte, segítettem eladni is. Előfordult, hogy kivittem hármat, de ki én többet is. Egy éjszaka szilveszter hajnalán vágtam le őket, megszúrtam, egymás mellé lefektettem, szalmát tettem mind az ötre. A szomszédok nézték: Béla, mit csinálsz? Mondom: Perzselem a disznót. Hány van? Mondom: Öt. Lejöttek, nézték, s nem hitték. Én az öt disznót reggel hét óráig megperzseltem, fél nyolcra levittem a piacra, feltettem az asztalra, félbe vágva, a feleségem otthon csinálta a hurkát, délben egy órára már kint volt a hurkával, de én arra az öt disznót elkopogtattam. A fejszémmel koppantottam a piacnak a vasállványára, a környéken a blokkok is csengtek, s az emberek mondták: Bélacska künn van, menjünk, mert friss húst hozott. S jöttek. S úgy vették a húst! Hát Bálacskának hat gyermeke van, csak tőle veszünk, hogy segítsük! Nekem megvolt a tehetségem, a kántoriskolában jól mondták: ha pap lettél volna, el tudtad volna a népeket szédíteni! Mert jó a dumád! Valóban, ott feszt kellett mondani, mert a kiszolgálásnál belenézel az ember szemibe: Mit tetszik parancsolni? Ilyent kér? Olyant inkább? Hosszút? Kicsikét? Ebből a részből? Nem gond, onnan vágom. És kiszolgáltam az embereket. Ez az öt volt a legtöbb disznó, amit eladtam egy nap. De egy csütörtökön eladtam egy tehe­net, tíz juhot és egy disznót. A tehénnek külön gazdája volt, a juhoknak külön, s a disznónak megint külön. Én csak mértem, s ők szedték a pénzt. Mert sokszor ezt is megcsináltam, ha megkértek. Bélacska, behozzuk, de mérd le te! Teneked valahogy jobb szemed van! Oda­vágsz: az egy kiló egy kiló! Ha egy kiló és két deka volt: Hagyjad, mondom, egy kilóba megyen! A kilót én néztem, a pénzt ők szedték. Persze, engem megfizettek vagy húst kap­tam. Annyit vittem haza, hogy az a négyszázas hűtőláda mind hússal volt teli. De a garázs­ban is volt hűtőm. És a pincében külön hűtő­szek­rényem. Az étellel, hússal nem volt gond.


A hentes
Bejöttek a marhavágások. Amikor a kollektíveket rúgták szét ’91–’92-ben, kiosztották a szarvasmarhákat. A visszaadott tehenek tele voltak kötővel, s a gazdáknak emiatt éjjel-nappal gondjuk volt a szerencsétlen állatokkal. Hogyan? Hát a bálakötőt megetették az állatokkal. Mikor a bálát megbontották, leg­több­ször a kötőt sem vették ki, hanem be­vetették a tehenek eleibe, s azok lenyelték. Az nagyon sok tehénnek a bendőjében meggyűlt, és betegedtek meg, emésztési zavart okozott. Kétméteres műanyag kötő, vastag, mint az ujjam. Nem lehetett várni, mert sok megdöglött. A gazdák kivágták a tehenet vagy leadták a vágóhidaknak. Jártam a falvakat. Nem voltam még annyira ismert, de a kántoriskolai múltam és a rendőrségi verés miatt elég sok ember tudott rólam, bizalommal fordultak hozzám, mert olyan nem volt, hogy ha én levágtam azt a tehenet, azt ne lehetett volna eladni. Ez volt a piacon az egyik ütőkártyám. Ha én reggel bévittem Kézdivásárhely piacára, és elkezdtem kilózni, én azt estig elkilóztam. A gazdával megegyeztünk: Adjad, Béla, csak fogyjon el! Ha áron alul is, csak fogyjon, ha jön a kuncsaft, senkit ne engedjünk el. Mondtam már, tudni kellett, ki milyen szeletet kér. S láttam, nagyon jól megy. Említettem a legek legjét a tíz juhval, mellettük a tehénnel az egyik asztalon és a disznóval a hátam mögötti asztalon. De a három gazda ott állott az árujánál, nekem csak az volt a teendőm, ha jött a vevő, ne engedjem el. Honnan kéri? Ha tapogatta a húst, egy ki­csit reaüttem a kezére: Ne fogja, csak mutassa! Vagy felkötöttem a marha fejét a fejem fölé: nézzék, még foga sincsen, olyan fiatal! Csakugyan növendék állat volt, persze, hogy vették. Akkor nap minden elkelt. Más kolléga egy disznót árult, s még kecegtetett a vason, mikor én már fogyasztottam. Nem azt mondom, hogy mindig bejött, de akkor nagyon.
Amikor az öt disznót szilveszter éjjel megperzseltem, hogy világos legyen: a sajátjaim voltak. Mert közben mi a családdal eljártunk napszámba a nagyobb gyermekekkel. Saját földünk is volt, de elmentünk répát vagy pi­tyókát kapálni. Ősszel káposztát vágni. Három gyermekemet vihettem, jött az asszony és én. Ötünknek olyan napszám jött, hogy szuper! Nagyon jól fizettek. Mi­vel látták, a gyermekeim jól dolgoznak, még Torjáról is béjöttek utánunk, csak menjünk. Pityókaszedni mentünk.


Elsuppantottam
Eszembe jut, egyszer Torján egy 180 kilós disznót vágtam le egy délután. Bétettem a Daciám csomagtartójába, úgy félbe vágva, behoztam, reggel kipakoltam az asztalra, s kezdtem kilózni. Úgy tizenegy felé jön egy illető: Béla, karaj kéne! Mondom: Ember, értsd meg, karaj nincsen, esetleg a fejiből vágok két szeletet, olyan „pofakarajt”. Le is vágtam. Na, amíg élt a drága barátom, örökké a szememre vetette, hogy a felesége a fejibe verte, amit én neki mint „pofakarajt” kimértem. De amíg én ezzel foglalkoztam, felgyűlt vagy húsz ember, hogy: Béla, van-e még húsod? S lesz-e még? Fél tizenkettőkor kérdem a gazdasszonyt, aki velem volt: A másikat akarja-e levágni? Hát mikor? Mondom: Most. Levágom, s estig még eladom. Néz, s azt mondja: Elmegy az holnap is. Mondom: Ha el akarja, most kell, lássa-e, mennyien vannak? Na, akkor én itt maradok, s te menjél! Jó, de maga mondja azt az embereknek, én hazamentem, a disznó fel van akasztva, én kapom le a szegről s hozom. Béültem a kocsiba, kimentem Torjára tizenkettőkor, amikor harangoztak épp a kapunak az elejibe értem, a gazdának beordítottam: Hozzad gyorsan a véres tálat! Szegény öreg futott vele, mire hátrahozta, én a disznót már kivezettem és megszúrtam. És egy órakor pakoltam fel a két fél disznót a kocsiba, egy óra tizenöt perckor álltam bé a piacon a hússal. Nézték az emberek: Béla, ez még gőzöl! Ezt nem a szegről szedted le! Akkor árultam el nekik, hogy az imént vágtam le Torján, s az öregasszony ráerősí­tett. Ez csakugyan tiszta friss, mert ez reggel még evett! Engem felpörgetett, amikor ilyen dolgot megcsináltam, s láttam, a gazdának mennyi pénzt tudok keresni.
Amikor Kézdivásárhely főterén bemutatták a mesterségeket, felajánlottam a polgármesternek, behozok egy disznót. Hogy? Utánfutón! Be is hoztam, s mikor 12-kor megkondultak a harangok, úgy egyeztünk, odajőnek mikrofonnal, hallja mindenki a főtéren, Béla szúrja a disznót. Úgy is történt. Megszúrtam, megperzseltem, megmostam, és egy óra tíz perckor már el volt adva. Tehát negyvenöt perc alatt a disznó meg volt mosva, kétfelé hasítva, és negyed kettőre el is kelt. Azért tudom ilyen pontosan, mert feljelentettek, hogy Boldizsár Béla feketén árulja a húst a főtéren. Mire a rendőrök odaértek, már nem volt hús, csak a helyit kapták. Volt s nem volt. Meg akartak az állat-egészségügyissel büntettetni. De mivel a polgármester tudta, az állategészségügy tudta, hát szerencsétlen zsaruk nem tehettek semmit, már hűlt helye volt a bizonyítéknak is. Ilyen gyorsan elsuppantottam a húst.


A legnagyobb, a legvadabb és az olasz
Életem legnagyobb állatja egy ökör volt, kilencszáz kilós. Felső-Háromszék utolsó ökrei közül, amit levágtam, és nagyon megkínzott. Ma már nincsenek, a kollektívfelszámolások után még adtak vissza ökröt az embereknek. Azt mondta a gazda, valahova el kéne rendezni. Nekem akkor volt egy dubám, s mondtam: Jó, kijövök, levágom, s elviszem Bodzafordulóra, ott meg van beszélve a vágóhidassal. Na de a negyedet hárman alig bírtuk bétenni a kocsiba – mert negyedekkel próbálkoztunk, de alig ment. Amikor Bodzafordulóra bévittem, a román testvérek alig tudták kiszedni, szakadtak meg.
Egy másik alkalommal túlságosan megijedtem. Bémentem egy jó barátomhoz egyik faluban, s azt mondja: Van egy bikám, le kéne vágni. Megnézem: hatszáz kilós. Mon­dom: Vezessük ki! De ez olyan csúful csinál mostanában! Mondom: Mit tud csinálni egy bika? Megfogom az orrát, karikát teszek belé, kihozom, s földhöz ütöm! Olyan nincs, hogy nekem itt nagyoskodjon! Le kell, ugye, taglózni, fejbe verni. De elég az, hogy mikor bementem az istállóba, elkezdett a lábával kaparni és toporzékolni. Mondom: Hű, barátom, te kösd meg, s te hozd ki, mert ez megöl. Erre a bika a láncot elszakította, s én gyorsan felszöktem a saroglyába, fejjel a szénatetőbe. A fejsze a kezemben volt. Az rontott nekem. Szerencsére egy kemény etető volt, mellette ott a disznópajta, úgyhogy nem tudott ott engemet teljesen tönkretenni. Mert meg tudott volna ölni, fordult elő ilyen bikákkal. Bészöktem a disznópajtába, s mondom a barátomnak: Esetleg árammal megüttessük, mert én nem tudom, mit kezdjek vele. A bika egy kicsit lecsendesedett, és ahogy nézett engem benn a pajtában, és a fejét egy kicsit felemelte, úgy megsuppantottam a szarva között, hogy ott az ajtó között elesett. Azzal gyorsan kiszöktem sebesen, s el is vágtam a nyakát. Próbált felállni, vergődött, de nem sikerült neki. A vére megeredt. Tudtam, a szúrásom olyan, azzal neki vége. Egyet szúrtam, s kész. Többet nem szabad. A szúrás nagyon jól sikerült, az ütés nem annyira, de a bika összeesett, kaszált a lábával. Sze­rencsére az istállóban nem volt semmi, a hely nagy, nem törhetett össze semmit, de mindent megtöltött vérrel. Sopánkodik a barátom: Béla, ezt innen hogy vesszük ki? Ezt négy ember sem bírja el. Mondom: Semmi baj, nekiállok, lenyúzom a bőrét. Amikor a bika kivérzett, kihúztam a lábait, s a földön kezd­tem nyúzni. Egyik oldalát lenyúztam, átfor­dítottuk, lenyúztam a má­sikat is, s ott a bőrön szépen felszeleteltem negyedekbe. Kivittük, s szépen eladtuk. Jó ismerősök segítettek, állatorvosok, vágóhidasok, átvették, én idejében lebeszéltem, elszállítottam.
Kocsim? Hát sok volt, mert két évnél tovább egyet sem tudtam tartani. Rengeteget jártam, magyarán gyilkoltam a kocsikat. Egy alkalommal az olasz felvásárlónak szereztem a bikabornyúkat. Egy táska pénzt behozott reggel azzal, hogy neki délre egy TIR-kocsi bika kell. Egy disznóhizlaldás barátommal közösködtünk akkor, segített rajtam és a nagy családomon. Oda lehetett gyűjteni, az olasz onnan vitte el. A Daciám után kötöttem egy Padis utánfutót, annak csináltam egy deszka magasítót. Arra egyszerre két 300 kilós nö­vendéket feltettem. No, de ami­ről mesélek, akkor többre volt gyorsan szükség. Mondom: Megyek, egyik helyen van kettő, másikon három, olyan százötven kiló körüliek. Mind­egy, csak hozzad! Na, én felrakom egyik helyről a két szinte négyszáz kilóst, a másik helyről a százötvenest, s bényomtam a hátsó ülés helyére. Mentem to­vább, megvettem a százkilóst is. Hova te­gyük? Az első ülést ve­gyem ki? Nem ment, bényomtam fordítva a hátsó ülés helyére. Megérkezem, néz az olasz: Ötöt hoztál? Nem hitte. Mert egy ötödik a csomagtartóban volt. Különben hivatalos volt minden, az eladók papírt kaptak a doktoroktól, a gazda nekem kifizette a szállítást, ki az olasz a szerzést, úgyhogy nekem sokkal jobb életem volt ’93 és ’97 között a négy év alatt, mint korábban.

(folytatjuk)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 595
szavazógép
2014-01-29: Világfigyelő - Szekeres Attila:

Röviden

Egyeztet Moszkva és Brüsszel
Szakértői szinten kétoldalú egyeztetések kezdődnek az Európai Unió és Oroszország között a Keleti Part­nerségben részt vevő kelet-európai országok uniós társulásának gazdasági hatásairól – ebben állapodott meg a tegnapi két és fél órás EU–orosz csúcstalálkozón Herman Van Rompuy, az Európa Tanács, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság és Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke.
2014-01-30: Család - Józsa Zsuzsanna:

Természetes fogamzásszabályozás

Székelyudvarhely, Augsburg, Csíkszereda, Kolozsvár, Gelen­ce és Gyergyószentmiklós után Sepsiszentgyörgyön a Krisztus Király-plébánián tartott alapképzést a Mărgulescu házaspár, Cotiso és Melinda az osztrák Josef Rötzer professzor és intézménye által kidolgozott természetes fogamzásszabályozásról. Az egyik olyan természetes módszerről, amely nem igényel külső eszközt, és pozitív „mellékhatásokkal” segíti a páros utat. Lapunk számára a négygyermekes családból származó, szentegyházi születésű Mărgulescu Melinda mutatja be a módszer lényegét.