Az Evilági együttes egy hónappal ezelőtt, január 22-én, a magyar kultúra napján mutatta be Kincs című lemezét a Tamási Áron Színházban. Az Evilági három évvel ezelőtt alakult, eleinte afféle zenei kísérlet volt, amely a sepsiszentgyörgyi zenészeket próbálta összeszedni közös zenélés, lemezkészítés erejéig, végül az első lemez olyan jól sikerült, hogy megalakult az Evilági együttes. Orbán Ferenccel, a zenekar frontemberével beszélgettünk.
– Meséljen kicsit az Evilági együttesről, hogyan alakult, honnan jött a név?
– Bő három éve támadt az a merész ötletem, hogy a Sepsiszentgyörgy városában élő muzsikusokat összegyűjtsem egy közös muzsikálásra egy lemez erejéig. Így született az Evilági-lemez, melynek alapgondolata az általam megzenésített versek összefűzése hozzá illő népdalokkal. Több mint százhúszan játszottuk fel ezt a lemezt, amit nem hivatalosan, de Sepsiszentgyörgy zenei névjegykártyájának szántam, hogy aki meghallgatja, nagyjából egészséges képet kapjon arról, milyen a helyi színvonal Szentgyörgyön, és milyen stílusokban utaznak a zenészek. Minden műfaj megtalálható a lemezen. Az Evilági név, mondhatni, elég későre érkezett, olyan megnevezést szerettem volna, amely tükrözi a mi muzsikánkat – voltak olyan alternatívák, mint például a Világok Világa –, de én jobban szeretem az egyszavú megnevezéseket, és addig csűrtük, csavartuk, amíg megszületett az Evilági.
– A magyar kultúra napján telt házas lemezbemutató koncertet tartottak a Tamási Áron Színházban, hogyan készültek az eseményre?
– A harmadik lemezbemutató koncertünkről volt szó, maga a lemez tavaly decemberben jelent meg. Az az érdekesség a koncerttel kapcsolatban, hogy én már egy éve megálmodtam ezt. Eléggé nehéz volt összehozni, mivel tizennégy zenész vett részt a felvételen, nem volt könnyű egyeztetni, ezért külön tartottuk az énekpróbát és külön a zenekarnak. Amikor már a két tábor tudta a dolgát, akkor ezt a két világot összetereltük, és így idomultunk egymáshoz. Azért is fontos volt, hogy alkalmazkodjunk egymáshoz, mert a lemezfelvételeken nem nagyon találkoztak az énekesek a duett-társukkal. Mindig velem találkoztak a zenészek, azokat a legújabb számokat, amelyeket a koncerten játszottunk, a lemezfelvétel után úgymond újra kellett tanulnunk.
– Mitől Kincs ez a lemez?
– Elsősorban a tematikája hordozza. A dalok többsége saját szerzemény, és megzenésített versek hangzanak a lemezen. Ezek tematikáját úgy gondoltam ki, hogy családról, szeretetről, Istenbe vetett hitről szóljanak, továbbá ez a harmadik lemezünk, s így sorsdöntő azért is, mert saját dalokat is felvállaltunk, s ezáltal még személyesebb tudott lenni, még inkább rólunk szóló. A Kincset mint fogalmat az Evilági értelmezésében nem szeretném tovább bontani, mert a legfontosabb, hogy a hallgatók annak látják-e.
– Fontosnak tartja-e a népzene oktatását az iskolákban?
– Természetesen, berögzült gyakorlat nálam, immáron majd tizedik éve, első perctől kezdve viszem a népdalokat olyan órákra, ahol a lehetőség megengedi. Túlnyomó esetben a diákok általam találkoznak a népdalokkal. Ugyanúgy, ahogy létfontosságú, hogy magyar nyelven tanuljunk, a zenei nevelésben is a saját énekeinkkel kellene kezdeni. Ezt az ügyet mostohagyermekként kezelik, de amennyire tudom, próbálom a saját meggyőződésem alapján kezelni a dolgot.
– Mi az ars poeticája az Eviláginak?
– Amíg értelmét látjuk ennek a muzsikálásnak, amíg ez megértő szívekre talál, addig muzsikálunk így, együtt. Együtt úgy, hogy mindig változunk.
– Mit üzen az olvasóknak?
– Ha most nagyon poetikus akarnék lenni, azt mondanám, hogy ,,ha fontos neked egy család, ültess te is egy fát” – ez elhangzott a koncerten is, ez a lemez legfontosabb sora. De maradjunk inkább az álmoknál, és azt mondom, hogy merjenek nagyot álmodni.
Kérdezett: Szakáli Zalán
