Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Ünnepi tárlat KézdivásárhelyenMit üzen nekünk, őrnagy úr?

2014. március 15., szombat, Képzőművészet

„A legtöbb ember anélkül hal meg, hogy egy szemernyi igazságot is megtudna önmagáról. Talán megtudja a másvilágon. Némelyeknek azonban megadatik, hogy még az életben fölismerjék, milyenek valójában.”
Joseph Roth: A hamis súly

  • Kosztándi Jenő: Tűz
    Kosztándi Jenő: Tűz
  • Vetró András: Ágyúöntő
    Vetró András: Ágyúöntő
  • Szabó H. Tünde: Cím nélkül
    Szabó H. Tünde: Cím nélkül
  • Deák Barna: Elnapolt szabadság
    Deák Barna: Elnapolt szabadság
  • Jakabos O. Imola: Transzfiguráció
    Jakabos O. Imola: Transzfiguráció

1. Kitérő és bevezetés
(Több éve immár hagyományosan kitüntetett mozzanat Kézdivásárhelyen a képzőművészek évi, együttes tárlata, amikor megáll a kép, a szobor vagy a bármilyen alkotás mögött a cselekvő kéz, az alkotó megszusszan, feltekint, pihenőt tart, leteszi kicsit az ecsetet, a vésőt, a ceruzát vagy az egyéb munkaeszközt, s eme jeles ünnepünk kapcsán, „ürügyén” egy-egy munkáját a többieké, kollégáié mellett közszemlére bocsátja. Már negyedszázada március 15. ez az ünnep, a fókuszpont, amely köré szerveződik a találkozó, amelynek kapcsán megmutatják magukat a művészek, betekintést engednek a műhelyükbe azáltal, hogy egy-egy újabb, esetleg még ki nem állított munkájukat közösen az érdeklődő közönség elé állítják. Egy-két műalkotás önmagában még kevés volna a boldogsághoz, nem lenne, lehetne teljes egész, az alkotás folyamatából kimetszett, eleven, még meleg, még működő rész csupán, amiben még csak sejtetve, még csak ígéretként, lehetőségként vannak egy-egy nagyobb alkotói konstrukció, alkotói folyamat, egy-egy monumentálisabb, hosszabb, terjedelmesebb alkotói munkafázis paraméterei. És csupán sejthetőek maguk a külön-külön, egymástól függetlenül létező, egymástól függetlenül kerengő alkotói világok. Olyanok ezek, egy közismert hasonlattal élve, mint a külön-külön ragyogó csillagok, amelyek egymás fényét, ragyogását a maguk fényével, ragyogásával nem halványítják, hanem együttesen részesei, ugyan­akkor alakítói ennek a csodálatos univerzumnak, ami a mi világunk, amelyben élünk.
Valahogy így próbáljuk meg elképzelni a jelen kiállított munkák anyagát is: fényükkel, ragyogásukkal, művészi értékükkel, így, egymás mellett kiállítva ezek a munkák, ez az egész együttes ezt a pompás művészi univerzumot gyarapítja.
Maga az alkotás nem csupán az egyes darabok elkészítésére vonatkozik, hanem ezeknek a daraboknak a beillesztésére, beilleszkedésére egy szerves, organikus ciklusba vagy ciklusokba, amelyek aztán az illető művész korszakait, legvégül pedig az egész életművét teszik ki majd. De az alkotás ez esetben a kiállítás alkotóelemeinek, a képeknek, szobroknak, rajzoknak az elrendezésére is vonatkoztatható, ahogy ezek a munkák egymás mellett, egymás fényében valamilyen szimbolikus jelentőséget kapnak éppen attól, hogy oda kerültek, ahova, és attól, ahogy feleselnek esetleg egymással, ahogy kiegészítik egymást, ahogy rímel az egyik a másikra, vagy ahogy továbbviszi egyik a másik mondanivalóját, esetleg továbbgondoltatja azt.)


2. Tárgyalás és berekesztés
Kik vagyunk? Mik vagyunk? Hová tartunk? Mit akarunk? Kik voltunk? Mik voltunk? Mit akartak az elődeink, felmenőink, szüleink, nagyszüleink, apáink, szépapáink, a magyarok, a székelyek, az őseink? A nagybetűs Művészet és ezen belül az ember élete – a szerencsésebbeké, akik önmagukról, az elődeikről, a felmenőikről, a saját mai, múltbéli világukról akarnak állandó kérdéseikkel valamit is, de főképp maguk számára az igazságot megtudni – tulajdonképpen erről szól: Kik vagyunk? Mik vagyunk? Hová tartunk? Mit akarunk? Kik voltunk? Mik voltunk? És a kérdések­ben újabb kérdések vannak, és a válaszokban újabb válaszok.
Mit akartunk? Így akartuk? Vajon elődeink így akarták? Ezt akarták vajon? Ezt a hazát? Van-hazát? Nincs-hazát? Pannóniát? Romá­niát? De hol van nekünk a hazánk, a kisebbségieknek? Ez az ország, a Kárpátok kanyarulatában, a kifliben megbújva? Vagy csak ez a vidék? Vagy csak a magasban levő? Vagy csak az, ahogyan élünk? Vagy csak a mélyben, ott, ahol az őseink is nyugszanak, és ahol megnyugszik egyszer majd mindenki. Melyik az igazi hazánk? A mi kérdéseink az ő kérdéseik is. És az ő kérdéseik a múltból, a föld alól is ide hangzanak. Ez volt vajon, amiért ők sokan az életüket adták? Így akarták-e vajon, hogy éljünk, ahogyan élünk? Vajon mit szólnának – költői, szónoki kérdések ezek természetesen –, ha föltámadnának? Mit szólna vajon, őrnagy úr? Mit szólna vajon Gábor Áron?
Mert a művészet – az igaz művészet – erről is szól, „az állandó kérdésekről, az állandó válaszokról, a soha, de soha ki nem elégítő kérdésekről, és a soha, de soha ki nem elégítő válaszokról”. És a kényelmetlen kérdésekről (is). A művész kérdez és felel, még akkor is, ha ez nem látszik a képeken, nem látszik a papíron. És állandó tusakodásban, vergődésben, bizonytalanságban, kételyben él. Az alkotó ember pedig a kételyből, a kételyeiből építkezik. Ő az, aki helyettünk – mindennapi emberek helyett – megfogalmazza és fel is mutatja ezeket a kételyeket, a kételyeinket.
Nézzünk csak körbe, mit mondanak nekünk a munkák? Mit üzen nekünk száz évekkel ezelőttről az őrnagy úr? És hántsuk csak le a szinte kötelező díszleteket, az ágyút, az ágyúgolyót, a fújó paripákat, a tüzet, a lángot, hámozzuk csak le! Mit találunk? Annak az embernek, egy embernek, egy valaha élt elődünknek a kételyeit, kérdéseit, akire rátalált egy történelmi pillanat, a történelem kiemelt pillanata találkozott egy kivételes képességű emberrel. A történelem kérdései találkoztak az ő kérdéseivel. És ő vállalta, hogy szembemegy a történelemmel. Mert – talán érezte, és ettől volt ő kivételes képességű ember –, hogy ez az ő pillanata, ami akkor jött el éppen. És ez az egyik legnagyobb dolog, ami egy ember életében megtörténhet.
A mi kérdéseink a jelenlevőké is, tehát a kiállított munkák kérdései is. Csak nézzünk körbe, vagy jöjjünk be egyszer nyugodtan, amikor nem zavar senki, és hosszan álljunk meg egy-egy kiállított munka előtt, és próbáljuk megtalálni annak kérdéseit és válaszait. Ha egyre is rátalálunk, ami találkozik a miénkkel, máris megérte.
Kérdések és válaszok. S a válaszokban újabb kérdések és újabb válaszok. Ahány ember, ahány értelmező, annyifélék. És nézzünk magunkba, gondolkozzunk el, és kérdezzük csak meg bátran megint és megint és megint és megint: hát mit üzen nekünk, őrnagy úr?

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 265
szavazógép
2014-03-15: Múltidéző - Kádár Gyula:

A nemzeti ébredés kora (2.) - Erdély 1848/49-ben

A székelyek
1711-ben Székelyföldön megszűnt a hagyományos katonai társadalom. A közrendű székelyek adófizetőkké váltak, amit sérelmeztek, mert a nemesi rend adómentessége sértette az ősi egyenlőséget. Az osztrák irányítású határőrséget 1764 után Három­széken, Csík-, Gyergyó-, Kászon-, Bardoc- és Aranyosszék egy részén szervezték meg.
2014-03-15: Kiscimbora - :

Weöres Sándor: Megy az úton

Megy az úton a katona.
Zúg a vihar, fúj a szél,
zúg-búg, fúj a szél,
a katona sose fél.