Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Dr. Dávid György - 1910–1993Orvosainkra emlékezünk

2014. április 26., szombat, Életutak

1910-ben született Kézdivásárhelyen elmagyarosodott székely-örmény szülők, Dávid Jenő és Színi Erzsébet gyermekeként. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Katolikus Gimnáziumból fennmaradt iskolai bizonyítvány szerint szinte minden tantárgyból színtízes érdemjeggyel.

Így nem csoda, hogy az akkori nacionalista törvények szerint román tanárokból álló vizsgáztató bizottság 1928-ban Brassóban a román nyelven tartott érettségi vizsgán átengedte akkor, amikor a magyar gimnáziumok tanulói nagy részét megbuktatták. Igaz, hogy a középiskolai jegyeinél több mint három érdemjeggyel alacsonyabbra taksálták az érettségi átlagát. Ebben az időben halt meg édesapja, így a család gondja édesanyjára maradt.
A kolozsvári I. Ferdinánd Király Tu­dományegyetem orvosi karára iratkozott be, és románul tanulta az orvostudományt, sokszor francia nyelvű könyvekből és atlaszokból is. 1935. december 19-én védte meg A gyomorsav vizsgálatának diagnosztikai értéke gyomorrákos betegeknél című dolgozatát. 1936. február 8-án jelent meg a Hivatalos Közlönyben (Monitorul Oficial) az orvosi munkára való feljogosítás. 1936-ban feleségül vette Horosz Olgát (1910–1995). Következő évben megszületett az első gyermekük, Béla, aki még abban az évben meg is halt. 1940-ben született András fia, majd 1943-ban leánya, Júlia.
Szülővárosában kezdett dolgozni, saját rendelőjében általános orvosként, de csakhamar behívták katonának, mely hadviselés rengeteg időt elrabolt az életéből. 1936 és 1944 között négy alkalommal kapott behívó levelet és teljesített több-kevesebb katonai szolgálatot, miközben a betegsegélyző orvosa volt. Az utolsó katonai behívás azonban rosszul végződött, mert 1944-ben a gyimesi erődszázadnál mint zászlós fogságba esett, és a fogolyvonattal meg sem álltak a szibériai Oránkiban lévő táborig. Itt négy és fél évet húzott le a fogolytábor orvosaként.
A zsúfoltság és az örökös éhezés miatt mindennapos volt a has- és kiütéses tífusz, a vérhas és más betegség. Orvosi-emberi magatartásáról jelzésértékű egyik fogolytársa részvétnyilvánító levele:
„1946-ban Oránkiban életmentőm volt. Súlyos gyomorfekéllyel kerültem az infermériára, ahol Gyuri orvosként dolgozott. Eléggé leépült egészségemet nap nap után saját ebédjének felével is támogatta. Tudta, hogy több táplálékra van szükségem. Délutánonként előadásokat tartott négy magyar társamnak, ez lelkierőt adott...”
Felesége a front közeledtével az utolsó vonatok egyikének marhaszállító vagonjában a két gyermekkel Budapestre menekült sógorához, ott vészelték át az ostromot, az éhezést, a bombázásokat. A „felszabadulás” után viszontagságos körülmények között hazatértek Kézdivá­sárhelyre a teljesen kifosztott házba, melyből részben a „felszabadítók”, részben mások minden mozdíthatót elvittek.
Horosz Olga kézikötő műhelyt nyitott, és éjjel-nappal dolgozva próbálta előteremteni a maga és két gyermeke számára a mindennapit. S közben négy és fél éven át rendszeresen kiment az állomásra abban a reményben, hogy valamelyik vonattal megérkezik a férje. Végre eljött az a nap is.
Időközben a kommunista hatalom megerősödött, megtörtént az államosítás. Magánpraxist már nem lehetett folytatni, ezért 1949-ben gyermekgyógyásszá képezte magát a bukaresti gyermekgyógyászati klinikán, nagyon jó minősítéssel végezve. Még ebben az évben kinevezik a sepsiszentgyörgyi kórház gyermek­gyógyászati osztályára. S hogy eseményekben még gazdagabb legyen az esztendő, megszületett harmadik gyermekük, Péter is.
A dr. Strömpel Endre vezette, egy évvel azelőtt létesített gyermekosztályon dolgozott. Időközben megtanult angolul is, hogy követni tudja a legújabb orvostudományi eredményeket.
Nyugdíjaztatása után az addiginál is többet olvasott és elmélkedett az emberi életről, gondolatait tézisekbe foglalva adta elő az 1989-es változás után megalakult Pro Vita Hominis társaság ülésein. Idézzük e társaság alapítója és vezetője, dr. Kovács Zita megemlékezését:
A köztiszteletű, méltóságteljes, kiváló szakembert, néhai dr. Dávid György gyermekgyógyász szakorvost közelebbről 1990 júniusától ismerem. Akkor a Pro Vita Hominis Társaság alapító gyűlésén kifejtette gondolatait az élet értékéről, értelméről. Finom húrokat pengetett az anyaság fájdalmairól, örömeiről. Fájlalta a szülői hivatás leértékelődését, és egyáltalán, a mai viszonyulást az élet elfogadásához. Akkor született meg benne az elképzelés, hogy sorozatot indít az élet védelméért. Igényes, komoly munkája gyü­mölcseként el is készült 11 rész. A múlt év végéig bevégzett 9 rész külön könyvecske formájában való kiadására az angol LIFE testvértársaság vállalkozott. Sajnos, dr. Dávid György nem érte meg, hogy ismeretterjesztő, nevelő jellegű munkáját nyomtatásban láthassa.
Az otthon címet adta utolsó elkészült munkájának, és benne élete jelentősebb pillanatai is külön hangsúlyt kaptak. Nem hittem el neki, amikor mondta: „de ez aztán tényleg az utolsó!” A Társaság célja, munkája, gondja szívügye volt dr. Dávid Györgynek. A tanácsadó irodában is hetente tartott órákat. Minden előadásra komolyan készült, lenyűgözte a hallgatóságot. Mindig adott valami útravalót. Nyugalommal és méltósággal viselte élete nehézségeit. Így készült a „nagy útra”.
Utolsó beszélgetésünkkor többször mondta: „mindennek van kezdete és vége. Én itt tartok.” S Szent Pállal ő is elmondhatta: „...A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Most készen vár az igaz élet koronája.”
(Megjelent a Háromszék napilap 1993. július 2-i számában)
*
Tipikus erdélyi sors, hogy a hat nyelvet (ebből négy világnyelv!) anyanyelvi szinten beszélő orvosnak egy erdélyi kisváros kórházában kellett dolgoznia, és egyetemi hallgatók oktatása helyett csak egészségügyi nővéreket tanított, ha Szentgyörgyön éppen indult egy-egy nővérképző osztály.
Dr. Dávid György 1993-ban halt meg Sepsiszentgyörgyön.
 

Hozzászólások
Szavazás
Kire szavaz a május 26-i EP-választáson?










eredmények
szavazatok száma 632
szavazógép
2014-04-26: Kiscimbora - :

Mészöly Miklós: A bánatos medve

Volt egyszer egy medve, sose volt jó kedve. Dirmegett-dörmögött, mintha semmi másra nem lett volna oka, csak búslakodásra.
2014-04-26: Életutak - :

Sombori Sándor: Gábor Áron (8.)

Agyagfalva
Egy éjszakát Ojtozban töltöttek Jusztina rokonainál, de már másnap reggel, ahogy megvirradt, útra keltek. Be­reckben nem szállottak sem a szülei házba, sem a testvérekhez, Áron nem szívesen vendégeskedett sehol, hanem egy kis faházba költöztek a falu végén. Ezt a házat, melynek csak egy szobája s egy kamrácskája volt, még asztalos korában építette. Volt benne tűzhely, fekvőhely, egy gyalupad, néhány szerszám, egy láda könyv, egy-két főzőedény, amire éppen szüksége lehetett. (...)