Lemondásra szólítja Băsescut a parlament

2014. június 26., csütörtök, Közélet

Lemondásra szólította fel a parlament Traian Bă­sescu államelnököt a testvérét érintő korrupciós ügy miatt. A kétkamarás törvényhozói testület együttes ülésen fogadta el politikai nyilatkozatát, amely jogi értelemben nem kötelezi az államfőt távozásra.
 

A dokumentumot 344 vokssal szavazták meg, tizenhét tartózkodás mellett, ellenszavazat nem volt. Az RMDSZ saját törvényhozói lelkiismeretére bízta álláspontjuk kialakítását, mert Kelemen Hunor elnök szerint egyelőre nincsenek olyan bizonyítékok, amelyek Băsescu bűnösségére vagy felelősségére utalnának. A nyilatkozat megállapítja: Traian Băsescu „többet nem méltó arra, hogy biztosítsa az elnöki tisztség tekintélyét, függetlenségét és legitimitását”, családi ügye „súlyosan és helyrehozhatatlanul” érintette az államelnöki intézményt, ezért „azonnal mondjon le Románia államelnöki funkciójából”. A törvényhozók szerint az államelnöknek kell szavatolnia az igazságszolgáltatás tekintélyét és függetlenségét, de az ügy révén csorbult Románia hitele, és megkérdőjeleződött erős és megbízható partneri státusa. A nyilatkozat leszögezi: ahhoz, hogy Románia hozzájárulhasson a térség stabilitásához és biztonságához, elengedhetetlenül szükséges, hogy a román állam képviselete erős intézményeken alapuljon, amelyekre nem vetül a szervezett bűnözéssel való kapcsolat gyanújának árnyéka sem.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1536
szavazógép
2014-06-26: Közélet - Bokor Gábor:

Esőből is megárt a sok (Aratásra készülnek a gazdák)

A gazdák egyik szeme sír, a másik nevet: esőben nem szűkölködnek, a vízre szükség van a növények fejlődéséhez – de a napi rendszerességgel hulló csapadék, a gyakori zivatarok lassan károkat okoznak, hátráltatják az időszerű mezőgazdasági munkákat. Pillanatnyilag az őszi szalmás gabonák – árpa és búza – kívánnák meg a meleg és a szárazabb időjárást. A betakarítást a déli megyékben a napokban kezdték el, és máris látszik: a sok eső károsan érinti az aratást, a búza minőségét.
 
2014-06-26: Közélet - Farkas Réka:

Beterjesztik a polgáriak (Autonómiapárti önkormányzati határozatok)

A Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete beterjeszti a székelyföldi autonómiáról szóló határozatot minden olyan településen, ahol önkormányzati képviselői vannak – jelentette be Kulcsár-Terza József megyei elnök. Sepsiszentgyörgyön Bálint József tegnap iktatta a városházán az erről szóló határozattervezet-javaslatot.